Mi még csak várjuk, de a Top Gear már tesztelte, s a jelenleg megvehető legjobb autónak nevezete a GR Yarist
Kicsit későn érkezett, de úgy is elképesztően jó élményautó volt a
Yaris GRMN az ő 1,8 literes, kompresszoros motorjával. A negyedik generációs Yarison alapuló GR Yaris azonban mindenben túltesz rajta. Nem titok, hogy alapjait a Toyota WRC raliautója adja, hiszen annak a homologizációs változatát jelenti. Ennek megfelelően mindössze 25 ezer példány fog megépülni belőle, hiszen ennyit ír elő az FIA. Bár már idén
júniusban megjelent a hazai árlistákon is, az első példányok csak az idei év végén érkezetek be az országba, s hivatalos tesztautó sincs még belőle, igaz, a kellően komoly vételi szándékot mutató vevők egy-egy hazai kereskedésben már kipróbálhatják a 12 millió forintról startoló, 261 lóerős, változtatható osztásarányú összkerékhajtású szörnyeget.
Csakis a GR Yaris háromajtós, tetőlemeze karbon, tömegközéppontja ennek köszönhetően is alacsony
Az angol Top Gear, vagyis a világ talán leginkább ismert autós lapja azonban már tesztelhette a GR Yarist, s nálunk nem csupán 10 ponttal végzett a 10-es listán - amihez hasonlót eddig a Porsche 918, a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1, a McLaren 675LT, valamint a Ferrari 250 produkált, hanem mivel előbbieknél jóval olcsóbb, a Top Gear amellett, hogy minden idők egyik legkiválóbb autójának, egyben a jelenleg megvásárolható legjobb autónak is nevezte. Kiemelték a pontos kézi váltót, a ralisportra optimalizált üléspozíciót, valamint az 1,6 literes, háromhengeres és persze turbós motor karakterisztikáját is. Említhető még, hogy a változtatható osztásarányú összkerékhajtás olyan finomságot is tud, mint például a kézifék húzásakor a hátsó hajtás oldása, vagy például a "ballábfék", azaz a gáz és a fék együttes használatának engedélyezése.
[BANNER type="1"]
Az 1,6 literes turbómotor 261 lóerőt és 360 Nm nyomatékot, nem mellesleg 5,2 másodperces 100-as sprintet ad
Bár a GR Yaris egy kőkemény versenyautónak tűnik, valójában teljesen használható is, sok más mellett kétzónás automata klímával, fűthető első ülésekkel és kormánykerékkel, tolatókamerával és Apple CarPlay/Android Auto támogatásos hifivel, de még hátsó Isofix-csatlakozókkal is felszerelt, ugyanis a tömegcsökkentés ellenére is megmaradt benne a hátsó ülés. Extraként két önzáró Torsen diffivel és sport lengéscsillapítókkal is kérhető, valamint öntött helyett kovácsolt könnyűfém felnikkel és talán legfontosabb tételként azokon Michelin Pilot Sport 4S abroncsokkal.
Mindössze 25 ezer példány készül belőle, vélhetően nemigen fog veszíteni az értékéből
Habár a GR Yaris a motorsportból született, és minden porcikája az élvezetes vezethetőséget szolgálja, információnk szerint a Toyota nem tervezi márkakupás autók gyártását és forgalmazását. Ez első hangzásra rossz hírnek is tűnhet, ám valójában lehetővé teszi, hogy a Toyota motomachi gyártóüzeme (ahol annak idején a Lexus LFA is készült) 100 százalékban a közúti modellek iránti igények kielégítésére koncentráljon. A világszerte nagy érdeklődés miatt a most megrendelt autókat így is várhatóan csak legkorábban 2021 júliusában kaphatják meg a magyarországi tulajdonosok.