Cikk2017. 07. 04.

10 év után erre futotta? Maserati GranTurismo facelift

Nem kapkodtak el semmit, jól átgondolták a Maserati GranTurismo és GranCabrio sportautók változtatásait. 2007 után frissül az olasz műremek.


Nem kevesebb, mint tíz év után újul meg a Maserati közel 5 méretes remekműve, a GranTurismo. Nem siették el a dolgot az olaszok és a ráncfelvarrás után sem kapunk akkora változást, mint amit várnánk ennyi idő után. Először a sportkupé debütált halkan egy New York-i utcában, majd a Goodwoodi Fesztiválon követte a GranCabrio vászontetős változat. Hivatalos galériára azonban egészen mostanáig kellett várni, ahol még inkább kivehető az új első lökhárító, a korábbi Alfieri koncepció cápaorr hűtőrácsaival. [BANNER type="1"]
A belső sem változott drasztikusabban, finoman átrajzolták a középkonzolt, meg persze néhány gombot. A korábbi infotainment kijelzőt egy nagyobb, 8,4 colos váltja, hogy kevesebb gomb legyen a műszerfalon. Innen kezelhető majd az új Harman/Kardon prémium hangrendszer, ahogy Android és Apple okostelefonunk is. A Ferrari kézzel épített szívó V8-asai szerencsére megmaradnak, az erősebb 4,7 literes nyolchengeres 460 lóerőt ereszt az aszfaltra 6 fokozatú automatáján keresztül a Sport és MC változatok esetében.