Egyedi frontrészt kapott a Lancia, így könnexén felismerhető lesz
A Stellantis méltatlanul elfeledett márkája végre megtörte a csendet, és hivatalosan is bemutatta az Ypsilont, amely első ránézésre már akár ismerősnek is tűnhet, hiszen a testvérmodellek sziluettjét örökölte, de a formatervezők tudtak belevinni annyi egyediséget, hogy jól elkülöníthető legyen a többi kisautótól a konszernen belül. A nevéhez hűen több ponton is megjelenik rajta az Y motívum, kezdve az frontrésszel, de a felniken is fellelhető a mintázat, csakúgy mint a hátsó lámpák megjelenésében. A többi Stellantisos kisautóhoz képest továbbá jelentős különbség, hogy a hátsó ajtó kilincsei a C-oszlop mellé kerültek.
[BANNER type="1"]
4,08 méter hosszú, 1,76 méter széles és 1,44 méter magas
Elöl és hátul is feltűnik az Y motívum
A rejtett hátsó kilincs mellett helyet kapott a megújult embléma is
Az utastérben már a kör motívumok is hangsúlyosak, viszont a műszerfalat egyértelműen a két kijelző uralja, amelyek átmérője 10,25 col. Néhány fizikai gomb azért megmaradt, illetve adott a telefontöltőpad is, az irányváltó pedig a középkonzolon tipikus Stellantis megoldás.
Két 10,25 colos kijelző kapott helyet a műszerfalon
Töltőpad is van, amellett egy plakett, ami a piacra kerüléskor bemutatkozó limitált szériát jelöli. Ebből csupán 1906 készül, ez pedig egy nem is olyan bújtatott utalás az alapítás évére
A CMP / eCMP platformra épülő Ypsilon a piacra vezetéskor kizárólag elektromos hajtáslánccal elérhető, amely 156 lóerőnyi teljesítményre és 260 newtonméterre képes. Az energiát egy 51 kilowattórás akkumulátorban tárolja, amely a WLTP ciklus szerint 403 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Az így is csupán 1584 kilogrammot nyomó autót 24 perc alatt lehet DC gyorstöltővel 20-ról 80 százalékra feltölteni. A Lancia az elmúlt években csak az olasz piacon értékesített, viszont az Ypsilonnal megpróbálnak visszatérni a nemzetközi vérkeringésbe is, és több mint 70 európai kereskedésben lesz fellelhető a modell. Az idei év későbbi szakaszaiban a nagyobb piacokon már biztosan elérhető lesz, de Magyarországon valószínűleg csak jövőre, hiszen Németországban is csak 2025-ben kezdődik az értékesítés.
[BANNER type="2"]
Később lágy hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz az Ypsilon