14 000 Nm nyomatékot teljesít az új elektromos pickup
Az elektromos hajtású pickupok piaca egyelőre egészen kiaknázatlan, kis gyártók próbálkoznak egyelőre, akik közül a Rivian elég rendesen kitűnik.

Nem is igazán teherautó, sokkal inkább szabaidő-autó a Rivian elektromos pickupja
Az elektromos hajtás fellendülésének következő piaca a pickupoké lehet, ám ez jóval kényesebb réteg, mint a hagyományos személyautóké. A Bollinger már mutatott működő prototípust, ám valahogy mégsem annyira biztató, mint a most frissen bemutatkozott Rivian autója, az R1T. Már ránézésre is egészen hihető, hogy ezzel valaki még járna is a mindennapokban, formaterve robusztus, de mindenképp könnyen fogyasztható és érdekes megoldásokkal teli, mint például az első fényszórók kialakítása.
Csomagtartóból három is akad, a plató alattiba ráadásul pótkerék is fér
Az első fényszórók megoldása egészen egyedi, 30 perc töltéssel 321 kilométer hatótávra elég energiát vehet fel
A Rivian RT1 ráadásul egy alaposan átgondolt koncepciónak tűnik, ugyanis az ötfős kabin mellé temérdek tárolórekeszt, többféle csomagtartót kapunk. Mivel nincs motor, így az orrába is kerülhetett egy 350 literes csomagtartó, de a hátsó ajtók és a plató közötti részt is kihasználták, mindkét oldalról nyitható tárolót találunk itt. A plató alatt pótkereket találunk, de a raktérből kétszemélyes ágy is kialakítható. Ez fontos szempont volt, ugyanis a Rivian kalandorokat, erdőjárókat kért fel az ötletelés segítésére, így nem is igazán egy munkagép építése volt a cél, sőt, inkább egy multifunkciós szabadidő-autóról van szó.
Ötszemélyes kabinjában jó minőségű anyagok, szép fabetétek, online kapcsolat, temérdek okostelefon integrációs lehetőség és online szoftverfrissítési lehetőség is van
[BANNER type="1"]
Egy gördeszka szerű platformra épül, ez magába foglalja az akkumulátort és a négy villanymotort, erre lényegében azt építenek, amit csak akarnak. Az R1T mellé érkezett egy SUV is R1S néven, de most maradjunk a pickupnál, melynek hatótávolságát három szinten elérhető akkumulátor csomagok szabják meg. 105, 135 és 180 kWh-s akkumulátorokkal lesz elérhető, melyek minimum 370 kilométeres hatótávolságot tesznek lehetővé, de a legnagyobbal már 645 kilométert ígérnek. 11 kW-os gyorstöltési lehetőséggel fél óra alatt 321 kilométeres hatótávolságot vehetnek magukhoz az akkumulátorok, de az R1T teljesítménye az igazán lenyűgöző.
12,3 colos a műszeregység, annál jóval nagyobb a központi kijelző, hármas szintű önvezetésre is képes a Rivian első autója
Összkerékhajtású, de nem úgy, mint egy hagyományos pickup, itt kerekenként dolgozik egy-egy villanymotor. Egyenként 3500 Nm nyomatékot teljesítenek, vagyis
összesen 14000 Nm nyomatékot ad le a gázpedál letaposására az első pillanattól kezdve, 3 másodperc alatt van 100-on.
Terepjárónak így már egészen hatékonynak is tűnik, pláne, ha a futóművet is ehhez tervezték. Online kapcsolat, precíz GPS helymeghatározás, temérdek csatlakozási és eszköztöltési lehetőséget kínál az utastér, valamint minőségi anyagokat és stílusos fabetéteket. Digitális műszeregységet és hatalmas középső monitort is láthatunk a pulton, az autó szoftverét pedig a Teslához hasonlóan interneten keresztül lehet majd frissíteni. A Rivian pickupja hárma szintű önvezetésre is képes, ezzel a jelenlegi trendeknek maximálisan megfelel. Közel 17,5 milliós indulóárával még nem is tűnik túlárazottnak, ha igaz, amit írnak róla és valóban teljesíti, igazán sikeres lehet a villanyautósok táborában.14 000 Nm nyomatékával 3 másodperc alatt van százon, négy motorja van és akár 645 km-es hatótávot is biztosíthat az akkumulátora
















