15 ezer forintért bárki egy prémiumautó kormányát tekergetheti
Bőr kormánykerék és váltógomb - e két elem nélkül luxusautó elképzelhetetlen, s ezek egy tucatmodellbe is prémiumos hangulatot visznek. Megnéztük miként kerülhet utólag ilyen az autóba.
Nem csak kifényesedett, mállani is kezdett az ötéves, nem egész 120 ezer kilométert futott Octavia plasztik-kormánya, ezért került sor volánjának bőrözésére
Másodpercek alatt kipattintható a légzsák, utána pedig a szintén csak néhány mozdulat a kormánykerék kiszerelése
Önálló tételként viszonylag kevés modellhez érhető el bőrkormány, a legtöbb márka felszereltségi szintekhez, illetve csomagokhoz köti. Nem ritka, hogy például csakis rádió-távvezérlővel társítva adják, s még ha lehet is önállóan kérni, rendszerint akkor is drágább az autó megrendelésekor beikszelni a „bőr borítású kormánykerék” opciót, mint utólag felkeresni egy hazai kárpitost, s vele kielégíttetni ezen igényt. Kétségtelen, hogy nem fölösleges tétel a kormánykerék bőr borítása. A finomabb bőrök lélegzőek és némi nedvszívó képességük is van, így később kezd rajta izzadni a tenyér, mint a hagyományos plasztikon. Ezen kívül bőrborítással rendszerint jobb is a kormány fogása, kevésbé csúszik a felület és az is vitathatatlan, hogy a hajszálnyit, de nem túlzottan puha felület tapintása is sokkal kellemesebb, mint egy műanyagé, s ott van még a hamisítatlan illat is! Aki pedig vaskos, puha fogást szeretne, nyugodtan kérhet óhaja szerinti szivacsozást is.
Ha eltérő bőrök kerülnek a karimára, illesztésüknél a varrásnak apró vájatot kell készíteni a karimába
Ezen, itt még a varrógépen látható bőrdarabokból lesz a teljes kormányhuzat
Ha valakinek a már használatban lévő, esetleg korosabb autójához lenne szüksége kormánybőrözésre, jobb, ha el is felejti a gyári forrást, csillagászati árakat fognak ugyanis mondani a márkaszervizek, míg a kisebb, de kifejezetten erre specializálódott, rendszerint a gyári minőséget akár felülmúló iparosok már 15-20 ezer forintért vállalkoznak a feladatra. [BANNER type="1"] Mi egy kollégánk 5 éves, közel 120 ezer kilométert futott Skoda Octaviájával kopogtattunk az egyik zuglói műhelynél, idén nyáron ugyanis enyhe mértékben, de mállani kezdett az Octavia kormánya. Rutinmunkaként 15 ezer forintért egy, 17-ért két színből varrt kárpitozást ajánlottak. Színnel ugyan nem kívántunk variálni, ám a kétrészes, a fogási pontoknál perforált bőrös betét 2 ezer forintért kihagyhatatlan ajánlatnak tűnt.
Huzatpróba még ragasztás előtt. Első körben gombostűkkel rögzítve ellenőrzik a kormányon, hogy jó lesz-e a kiszabott darab
Amennyiben elkopott vagy csupán kellemetlen fogású a váltógomb, mindössze 3-5 ezer forintért bőröztethető
Kétségtelenül könnyebb a váltógomb bőrözése, mint a kormányé, két kisebb bőrt kell kivágni, azokat először gombostűvel rögzítve alak-formázni, felragasztani, végül összevarrni
[kepallojobb=431443]Íme az immár bőrözött és ehhez passzoló, új szoknyás váltógomb[/kepallojobb] A kormány bőrözésére természetesen nem csak a gyárilag plasztik-kormányos autóknál lehet szükség, az autó legtöbbet fogdosott részeként ugyanis a volán gyári bőrhuzata is kopik, először fényesedik, idővel színét is elveszti, s akár ki is dörzsölődhet, fel is szakadhat. Autóeladáskor ennek kicserélése biztosan megtérül, de miként takarítani sem csupán az értékesítésre, hanem akár „saját örömre” is érdemes az autót, új kormányborítással is nagyságrendekkel fokozható egy járgány „minőségérzete”, ezért aztán nincs rossz alkalom, bármikor érdemes ezzel megajándékozni magunkat vagy bárkit.
Fokozható az öröm, ha a második legtöbbet fogdosott elemet, azaz a váltógombot is bőröztetjük, ennek díjtétele az általunk felkeresett műhelynél a váltószoknyához hasonlón 3-5 ezer forint közötti. (Az Octaviánál 4-ért számították meg.) A munkához természetesen ezen elemeket is lecsavarozzák, illetve kipattintják, a gombra két részből szabnak huzatot, ezeket először egyénként hatalmas gombostűkkel rögzítik, a bőrt az alak felvétele érdekében a gombra hevítik, majd ragasztják, végül a két félt már azon varrják össze.
Jelentős minőségi ugrás málló plasztik helyett vadonatúj bőrt markolászni vezetés közben
A szoknya elkészítésekor könnyítés, ha a váltó körül gyárilag is szoknya és nem gumi-harmonika van. Ma már a legtöbb autó ilyen, az 5 éves Octaviánál sem volt más teendő, mint a gyári szétszedése, az egy-egy helyen sérült eredeti bőrrészek alapján az újak kivágása, majd azok összevarrása és visszaszerelése.
Így kerülhet 25 ezer forintért vadonatúj, illatos bőr kormány- és váltóhuzat bármely autóba néhány óra alatt. Igazság szerint kissé félelmetes is, még egy kis műanyagápolás és az Octavia kilométerórája akár 116-ról 16 ezerre állítása nem is lenne feltűnő – ilyet persze nyilván senki nem tenne kishazánkban…