Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2015. 06. 29.

1500 lóerővel jön a Bugatti Chiron

Még fejlesztés alatt áll a Veyron utódjaként érkező Bugatti Chiron, de már brutális teljesítményéről és menetdinamikai értékeiről is van infó.


Bár azt már tavaly év végén tudtuk, hogy Chiron néven, 1500 lóerős teljesítménnyel jön a Bugatti Veyron utódja, azaz még a legerősebb Veyonra is rátesz, most pedig újabb részleteket tudtunk meg róla. Az erőteljesen a Veyron által meghatározott, ismerős formával érkező szupergép alkatrészeinek állítólag több mint 90 százaléka új lesz. Motorja ennek ellenére az elődből ismert alapjellemzőket mutató: W16-os építés 8,0 literes hengerűrtartalommal és nem kevesebb, mint négy turbófeltöltővel. A feltöltőkből azonban legalább kettő elektromos meghajtású lesz, többek között ennek köszönhetően nő a csúcsteljesítmény.[BANNER type="1"]
Állítólag nemcsak a lóerők, hanem a newtonméterek száma is 1500 lesz. Az egyelőre ismeretlen mértékű tömegcsökkentésnek köszönhetően a 0-100 km/órás sprint szintidejét nem sokkal több, mint 2 másodpercesnek ígérik, míg a végsebesség 450 km/óra feletti lehet. A további részletekről egyelőre nem sokat tudni, de az például már ismert, hogy a váltó kettős kuplungos, hétsebességes automata lesz, az összkerékhajtás pedig nyomatékirányítós. Az utastér a Veyronénál kényelmesebbnek, ugyanakkor még jobb vezetési pozíciót adónak ígérkezik. A debütálás jövőre, az alapár pedig 2,1 millió eurósnak, azaz bő 650 millió forintosnak várható.