Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2020. 09. 19.

18 autópálya-rendőr kerülhet börtönbe korrupció miatt

Igen komoly csalássorozatot derített fel a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség: 18 autópálya-rendőr szövetkezett, lényegében azért, hogy saját zsebre dolgozzanak.

18 autópálya-rendőr kerülhet börtönbe korrupció miatt
Igen komoly rendőri visszaélés-sorozatot derített fel a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, ezért végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában 18 autópálya-rendőr ellen, akik hivatali kötelességüket megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt lettek elszámoltatva. [BANNER type="1"] Az MTI közleménye szerint a rendőröket tavaly februárban fogták el. A vádiratból pedig az is kiderül, hogy 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt "a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért" rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.
[BANNER type="2"] A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást. A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és

a szabálysértés mértékétől függően húsz és ötven euró közötti összegekért továbbengedték őket.

Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket. Az egyezségre a 2018. július 1-je óta hatályban lévő új büntetőeljárási törvény ad lehetőséget. A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje. A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni. [BANNER type="3"]
Forrás: MTI