Cikk2012. 01. 10.

20 millióért vett Mercedeseket a BKV

Átlagosan 550 ezer kilométerfutású, 9-11 éves Mercedes-Benz Citaro autóbuszokat vásárolt a BKV a mintegy dupla ilyen idős Ikarusok kiváltására.

Miután a BKK meghirdette, hogy használt, külföldről, elsősorban Nyugat-Európából származó, ott leselejtezett autóbuszokat kíván vásárolni a BKV számára, az első üzlet már meg is köttetett, s az első nekünk új buszok már meg is érkeztek hazánkba. A „nekünk még jó lesz” elv szerinti buszvásárlással a tömegközlekedési vállalat szerint jobban jár a főváros, mintha a jelenlegi, korszerűtlen Ikarus buszokat próbálnák sok javítással, felújítással üzemben tartani.
Noha a főként Németországból, fele részben Frankfurtból, valamint egyéb német és osztrák városokból érkezett 30 példányos flotta átlagfutása 550 ezer kilométer, koruk pedig 9-11 év közötti. Így is fiatalabbak és megkíméltebbek, mint az általuk kiváltandó hazai autóbuszok, valamint Euro2, Euro3 környezetvédelmi normáikkal is modernebbek azoknál. [BANNER type="1"]

A Mercedes autóbuszok hazai képviseletétől, az EvoBus Hungária Kereskedelmi Kft.-től 65 500 eurós, bő 20 millió forintos darabáron vásárolt klimatizált, Mercedes Benz Citaro O530 típusú alacsonypadlós, szóló autóbuszok árában a járművezetők és a műszaki szakemberek oktatása, valamint 3 hónapos garanciavállalás is benne foglaltatik.
A Citarók hiába korosak, már alacsonypadlósak, így az esélyegyenlőség követelményeinek is megfelelnek, azaz a nehezen mozgó, mozgáskorlátozott, idős és babakocsival közlekedő utasoknak különösen kedvező lehet forgalomba állításuk, ami a honosítási eljárásuk után lehetséges. Utóbbi természetesen együtt jár a BKV-kékre festéssel és a jegykezelő készülékek beépítésével. Mindezek után, tavasztól a tömegközlekedők az észak-budai, jellemzően hegyvidéki vonalakon találkozhatnak majd a friss buszokkal, ugyanis motorteljesítményük alapján ott is bevethetők – ami sajnos nem mondható el a BKV összes járművéről.
Forrás: BKK