Cikk2017. 06. 25.
200 km-es hatótávval itt az új Kangoo Z.E.
Új akkumulátort, új motort és különleges megoldásokat kapott az elektromos Kangoo. Hatótávja hosszabb, de a töltési idő rövidebb, mint előtte volt.

Betumeret18 px
Külsőre nem sokat változott, belsőre annál inkább, legalábbis ami a technikai tartalmát illeti, jelenleg a Kangoo Z.E. a leghosszabb hatótávú elektromos teherautó
Frissült a Renault elektromos hajtású haszongépjárműje, a Kangoo Z.E. Szinte mindenen változtattak egy kicsit, már ami a technikai tartalmat illeti, kezdve a motorral, amit kicseréltek. Az új R60 jelzésű 90 lóerős elektromotor alapja ugyanaz, ami a ZOE-ban R90-ként már jelen lévő, ehhez új vezérlőegységet valamint új akkumulátorcsomagot is beépítettek. Ennek fizikai mérete ugyanakkora, mint előtte volt, így a raktérből nem vesz el több helyett, viszont teljesítménye 50%-kal jobb, mint előtte volt. A 33 kWh-ás akkumulátorral NEDC ciklus szerinti hatótávolsága 270 kilométer, valós hatótávja viszont a gyártó szerint is csak 200, természetesen a körülményektől függően, de ez is szép eredmény a korábbi 125-höz képest. Változott a töltés is, a nagyobb teljesítmény mellé méterezték a töltőegységet is, így a 7 kWh-ás AC töltővel már akár 6 óra alatt feltölthet normál hálózatról, de ahogy a Renault fogalmaz, egy ebédszünet alatt, ami nagyjából egy óra, 35 kilométernyi hatótávot képes fölvenni.
7 kWh-ás töltővel szerelik, ezzel már csak 6 óra kell az akkumulátor feltöltéséhez a korábbi 7 helyett. A nagyobb teljesítményű aksi segítségével a valós megtehető hatótáv 200 km-re nőtt
[BANNER type="1"] Nagy újítás az elektromos haszonjárművek között a hőszivattyú, ezzel ideális hőmérsékleten tarthatja az akkumulátort a Kangoo Z.E., valamint, ha töltőn van, még utastéri előfűtésre és hűtésre is képes. Okosították a fedélzeti rendszert is, a navigáció képes a legközelebbi töltőponthoz navigálni, a Z.E. Trip program pedig azt is megmondja, hogy annál a pontnál van-e a Kangoo Z.E.-hez kompatibilis csatlakozó, és ha igen, éppen szabad-e. Emellett van még egy Z.E. Pass nevű alkalmazás is, amit okostelefonra vagy tabletre letöltve a legtöbb töltőpontnál fizethetünk is.
Többféle felépítménnyel, változatlan méretű raktérrel folytatja pályafutását, na meg okos fedélzeti alkalmazásokkal, amikkel szabad töltőpontokat is kereshetünk






