Cikk2017. 11. 29.
2019-ben jöhet az új SEAT Leon
Jövőre már virtuálisan láthatjuk, 2019-ben pedig már vezethetjük is a SEAT új kompaktját, a negyedik generációs Leont.

Betumeret18 px
Egyelőre csak 1,0 és 1,5 literes benzinmotorokról hallani, az erősebb FR és ST kivitelek minden bizonnyal továbbra is 2,0 liter körüli blokkot kapnak az új Leonban
1998 óta van piacon a spanyolok kompaktja, a Leonból jelenleg a harmadik generáció fut, amely 2012-ben érkezett. Eddig kivétel nélkül hétéves modellciklusok voltak, így reális, hogy az új modell 2019-ben fog debütálni. Az Autoexpressnek adott interjúban Matthias Rabe, a cég kutatás és fejlesztési részlegének tagja elmondta, hogy komoly modelloffenzíva jön. Az elkövetkező három évben hat vagy hét új modell is bemutatkozhat, amelynek részét képzi a Leon is.
[BANNER type="1"]
Az újdonságról egyelőre még nem árult el sokat a gyártó, a pletykák alapján már lehet tudni egy-két dolgot a hajtásláncról. 1,0 és 1,5 literes turbós benzinesek lesznek a palettán és esélyes, hogy hibrid valamint konnektoros hibrid is megtalálható lesz a kínálatban. Rabe azt is elárulta, hogy a Leonnál egy evolúciós folyamat szemtanúi lehetünk. Kíváncsian várjuk a további részleteket!
