220 ezer kilométer sok vagy kevés egy dízel Astrának?
Évi 25 ezer kilométer szerény futásnak tűnik, ám egy tízéves autó órájában mégis sokaknak visszataszító a 220 ezer km feletti érték. Miért?
Törve nem volt, ajtórányitás a jobb hátsó sárvédőn látható, egy-két karcolás természetesen a lökhárítókon is van. Nem csak parkolásból eredően, a megtett 221 ezer kilométer alatt nem csak bogarak, madarak is kimúltak az Astra orrán
Bizonyára sokak számára mosolyogtató egy Astra H hirdetésében, ha a kevéssel több mint 220 ezer kilométeres óraállás mellett szerepel a "keveset futott" jelző. Pedig mégis mit várnánk egy közel tízéves dízeltől? Netán azt, hogy napi kétszer két kilométerekre használták csak? Ugye milyen jó lenne az, ha világ életében csak a bemelegedési fázisban hajtották volna? És akkor tízévesen is csak alig több mint tízezer kilométer lenne benne. Az volna ám csak a jó![BANNER type="1"]
Nem ötajtós, nem kombi. A GTC más műfaj, van aki szereti
Mit várhatunk a valóságban egy dízeltől? Alaphangon évi 20 ezer kilométeres futást, aki újonnan vásárolt gázolajosával kevesebbet megy, az jellemzően nem jól választ, új autó esetén nagyjából ez az a táv, ami felett megéri a dízel felárát megfizetni. Használt esetén már más a képlet, alig van ártöbblete a takarékosabb gázolajos üzemnek, ami persze komolyabb szervizszámlákkal fenyeget. Viszont ezek nem feltétlenül kell, hogy beüssenek.
Ránézésre mennyit futott? Ugye, hogy nem 221 ezret? Pedig tessék elhinni, nem fúróval tekerték az óráját. Persze ez sem hibátlan, de a futásához mérten elég korrekt
Itt van például ez a háromajtós Astra GTC, az Opel 1,7 literes CDTI-jével. Az Isuzu eredetű 1,7 literesről jót és rosszat is bőven lehet hallani. Láttunk már ezzel a motorral kvázi hibamentes és több mint 300 ezer kilométert futott példányt is, sokan elnyűhetetlen dízelként esküsznek rá. Azért tegyük hozzá, a 2004 utáni Astráknál bevezetett 30 ezer kilométeres szervizciklus nem feltétlen segíti elő az utóbbi jelző megtartását. De a karbantartás, a hajtás módja elsősorban a tulajon múlik. Utóbbi autóvásárláskor valamelyest ellenőrizhető, de legjobban akkor járunk, ha magát az autót nézzük, ha annak állapota alátámasztja az autó történetét, s ha az minél jobban dokumentált, akkor jó eséllyel igazat látunk, meg lehet kockáztatni a vásárlást.
Kétszer két felnőttnek is kényelmes utazóautó, elöl lehet terpeszkedni, az Astra H helykínálata igen jó, az utastéri kárpitok tartósak
Ragaszkodjunk a hazai múlthoz? Felejtsük el! Miért lenne rosszabb egy külföldi autó egy hazainál? Itt van ugyebár ez az Astra, első tulajdonostól, de belgiumi első forgalomba helyezéssel. Tulajdonosa ugyanis kint dolgozott, ott vette az autót, majd hazahozta. Kilométereinek zömét így nem hazai utakon tette meg. Sokat mondó, hogy négyéves korára 150 000 kilométer volt benne, amit jellemzően nyugat-európai autópályákon tett meg - nagyságrendekkel szerényebb kopással, mintha itthon ment volna. Utána következett a hazai használat, csaknem 6 év, hajszálnyit több mint 71 ezer kilométer. Utóbbi tényleg nem sok, volt is benne városi üzem bőven. Viszont hiba ez időben sem ütött be. Az elmúlt 10 évben pedig mindösszesen egy komolyabb tétel volt: hajszálnyit 2 év után halt meg a turbó, amit viszont így is szó nélkül cserélt garanciában a brüsszeli márkaszerviz. A karbantartás addig is ott ment, az autó is onnan származott, tiszta sor volt a csere. Az amúgy hivatásos sofőr tulaj arra is ügyelt, hogy lehetőleg ne használja ki a 30 ezer kilométeres szervizciklusokat, jellemzően sűrűbben cseréltetett olajat, eleinte márkaszervizben, de az utóbbiakban is számlával, szervizkönyvvel igazoltan.
Alig, mindössze 10 literrel kisebb a csomagtér, mint az ötajtósnál. A 340 literes alapméret 2/1 arányú támladöntéssel bővíthető
Milyen most a 221 ezer kilométert futott Astra? Az 1.7 CDTI szépen indul, szépen, de azért érezhető rezonanciával jár. Érezni, hogy nem új az autó, de az állapotból ítélve az óra mutathatna akár 100 ezerrel kevesebbet is. Akkor fontos az óraállás, nem inkább az, hogy hol és miként használták? Természetes, hogy utóbbi a döntő! A GTC kialakítás természetesen az ötajtósénál és főként a kombiénál kevésbé praktikus, de sokan épp ezt a verziót keresik, mert egy tucatautó áráért mégsem egy tucatautó a GTC. Az 1.7 CDTI-vel takarékosan is használható, fogyasztása átlagos üzemben, de menetdinamikáját (ami van, hiszen 100 km/órára 12,2 másodperc alatt gyorsít) kihasználva is 5-6 liter közötti, országúton természetesen gond nélkül 5 liter alá vihető, de nagysebességű autópályázással sem igen lehet 7 liter fölé vinni. Bár a váltó itt csak ötsebességes, így is egészen jó hosszútávú utazó a 100 lovas Astra GTC. Ellátmánya minden fontosat megad: 6 légzsák, automata klíma, tempomat. Van még alufelni és téligumi is, a kormány viszont plasztik, ráadásul a mostani tulaj gyermeke fogzási idejében megrágta. Emiatt majd nyilván alkudhat 20 ezer forintot az autó iránt érdeklődő vevő, meg nyilván amúgy is érdemes lesz lejjebb tornásznia az 1,4 millió forintos hirdetési árat. Némi alkuval viszont jó vétel lehet a dokumentált előéletű, most is hibátlan autó, amit gazdája épp amiatt ad el, amiért valaha beleszeretett. A háromajtós kialakítás 10 éve vonzó volt, gyerekekkel autózva már nem az. De legalább egy rosszalkodást kizáró: a gyerkőc biztosan nem fogja rángatni a nem létező hátsó kilincset.
Csak 100 paci, de 240 Nm nyomaték a motortérben. A turbófeltöltőt 60 ezer kilométeresen, garanciában cserélték, azóta csak 160 ezret futott az Astra