Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 03. 29.

25 éve a Volkswagené a Skoda, legalábbis részben

Bár 1991-ben még csupán 31%-nyi tulajdonrészt vásárolt a Skodában a Volkswagen, a két márka kapcsolata idén 25 esztendős.

25 éve a Volkswagené a Skoda, legalábbis részben

Bár a Skoda sosem volt lenézett autó, s múltja, illetve a rendszerváltás előtti autói is komolyak, mai arculatát és sikerét az 1991-ben képbe került Volkswagennek köszönheti. Azt ugyanakkor nem mondhatjuk 100%-os igazságtartalommal, hogy a Skoda 25 éve a Volkswagené, a német konszern ugyanis 1991-ben (konkrétan március 28-án) még csak az addig állami kézben lévő cég 31%-át vásárolta meg 620 millió német márkáért. Ennyit fizetett az akkor már egyre kevésbé népszerű, a kocka Favoritot, illetve annak kombiját, a Formant gyártó, évi 200 ezer autót előállító vállalat mintegy harmadáért. [BANNER type="1"]
A tőkeinjekción túl a németek természetesen jelentős mértékű tudást is beleraktak a vállalatba, a Favorit frissítése már VW-technikával készült, a Skoda pedig ma már egészen komoly palettával rendelkezik, tavaly több mint 1 millió autót gyártott és értékesített a világ több mint 100 piacán. A fejlődés persze nem egyik napról a másikra történt, 1991 óta összesen 12,2 milliárd dollárt fektetett a Skodába a Volkswagen, ami 2000-ben lett kizárólagos tulajdonos. 2014-ben a cseh GDP 4,5%-át, az export 8%-át adta a Skoda. Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem tartotta meg az állam, de könnyű belátni, hogy a Volkswagen közreműködése nélkül a Skoda ma nemhogy mai önmaga nem lenne, talán ugyanúgy csődbe ment volna, mint a román Aro vagy a lengyel FSO.
A Skoda mai sikerét tulajdonképpen az 1996-ban érkezett, már teljes egészében a VW irányítása alatt tervezett és fejlesztett Octavia hozta meg, erre tett rá még egy jókora lapáttal az 1999-ben debütált Fabia. Mindkét modell harmadik generációjánál tart már, az Octavia évekig vezette a hazai eladásokat is, valóban remek családi és céges autó. A nagyobb, és tavaly óta ugyancsak harmadik generációjánál tartó Superb a kormányzati autóflotta szerves részeként is említhető, de Yeti néven szabadidő-autója, Citigo elnevezéssel miniautója is van. Továbbá a kisautó Fabia és a hagyományos kompaktnál nagyobb Octavia közötti űr kitöltésére Rapid néven is kínál kétfajta ötajtóst a Skoda. A lejtőshátú Rapid méretével talán szintén már kikacsint a Golf-osztályból, a Spaceback nevű meredekhátú azonban egy klasszikus kompakt. Ma persze a szabadidő-autók a leginkább népszerűek, a Skoda hozza is új SUV-ját, melynek egyelőre koncepciómodelljét, a VisionS-t ismerhetjük.