Nem gond, hogy nehéz, ha mellé félelmetesen erős is, legalábbis a hosszú egyenesekben és a sebességkorlátozás nélküli Autobahn-szakaszokon
Ugyanazt a konnektoros hibrid hajtásláncot kapta a frissítés előtt is a Touareg R, műszakilag szinte azonos formában járt tehát nálunk néhány évvel ezelőtt. Ekkor a teszthét során egyáltalán nem bizonyította rátermettségét versenyautóként, ám amit a sportosság terén nem tudott megadni, azt tekintélyt parancsoló kiállásával és nyers erejével hozta be.
Most azonban az új arccal tették próbára teljesen más körülmények között, az alábbi videóban ugyanis éppen az számít, amit a legjobban tud a hatalmas, közel 2,5 tonnás masina. Az állórajtból történő gyorsulás és a méreteihez mérten félelmetes végsebesség tekintetében - érthető módon - nem okoz csalódást a 462 lóerős rendszerteljesítmény és a 700 newtonméternyi maximális forgatónyomaték, a hangélményről pedig a 3,0 literes, V6 elrendezésű, benzines erőforrás gondoskodik, amely önmagában is 340 lóerős. Ha kíváncsiak vagytok erre az élményre a sofőr szemszögéből is, akkor mindenképp nézzétek meg az alábbi videót.
[BANNER type="1"]