Cikk2012. 10. 26.

2,99 millióért már vihető a vadonatúj Renault Clio IV

Múlt héten külföldön próbálhattuk, most már itthon is vezethettük a Renault Clio IV-est, de ami fontosabb, már árát is tudjuk. Kedvező!

Múlt héten nem csak vezethettük, részletesen be is mutathattuk az 1990-ben érkezett, első és 2005-ben debütált harmadik kiadásával is Év Autójának választott Renault Clio negyedik generációját. Akkor azonban még nem ismerhettük a 22 éves pályafutása alatt 22 millió példányban értékesített kisautó, ezzel a legnépszerűbb Renault sorozat legújabb kiadásának magyarországi árát. Állítólag akkor még nem is volt meg a bűvös szám. [BANNER type="1"]
A szám, azaz az alapár ugyanis valóban bűvös, pontosan a kifutó - Magyarországon Collection névre keresztelt klasszik változatával még nem biztos, hogy megjelenő - Clio III-aséval egyező, így az újdonság méretnövekedését, fejlettebb technikáját és persze kisebb fogyasztását ajándéknak tekinthetjük. Persze itthon nem csak a listaárakról szól az autópiac, a Clio III-ra van vaskos, a készlet erejéig élő, 550 000 forintos árkedvezmény, a Clio IV-re pedig nincs. Illetve mégis van, de csupán a személyre szabhatóságot hangsúlyozó kiegészítőiből, 100 000 forintnyi.

A háromféle - Authentique, Expression, Dynamique felszereltségekkel és négy különböző (2 benzines: 1.2 16V, 75 LE és 0.9 Tce, 90 LE, 2 dízel: 1.5 dCi 75 és 90 LE) motorokkal érkező Clio IV alapára így 2 990 000 forint. Mindegyik verziója négy légzsákos, ESP-s, elektromos első ablakos, de tempomat, LED-menetfény és Renault kártya, illetve nyomógombos indítás is szerepel a bázisellátmányban. Klíma (210 000 forintért), Bluetooth-kapcsolatos, zeneátjátszásra is képes, 7 colos érintőképernyős, Közép-Európa térképes navigációs berendezés (165 000 forintért) a legolcsóbb Clióhoz is kapható, ám jobban jár a vevő, ha a második, Expression szintre lép, 300 ezer forintos felárért ott ugyanis előbbieken túl a magasságában állítható sofőrülés is jár a világos betétes kárpitozás felármentes választási lehetősége mellé.

A csúcsnak számító Dynamique ellátmány felára a bázishoz képest 500, az Expression kivitelhez képest 200 ezer forint. Itt már a műszerfal színe is 4 árnyalatból választható, automatikus, zsebben hordható a Renault kártya, teljes Európa térképes a navigáció, alumínium a felni, automata, egy érintésre végigfutó az elektromos ablak, választható ECO üzemmód és kapcsolható ködfényszóró is. Opcióként számos elem, panorámatető, automata klíma, fényszóró és ablaktörlő, jövő évtől hangvezérlést kínáló R-Link navigációs rendszer, tolatókamera, tolatóradar és számos, a személyre szabhatóságot hangsúlyozó külső-belső optikai elem elérhető. A Clio IV opciós kínálata így meglehetősen hosszú, de ami talán még fontosabb, az új Clio a 3,3 milliótól kínált Expression szinttel extrák nélkül is teljesen vállalható autó, új színeivel, alapáras élénk sárga és strandkorlátóceánkék fényezésével is jól mutat, de opcióként a formáját ihlető DeZir koncepció vörös árnyalatával is elérhető. A Renault Hungária a kifutó Clio III-aséhoz hasonló eladási számokat vár tőle, amire minden esélye megvan, pláne, hogy bevezetési időszakában 5 év garanciával adják.