Ritka, mint a fehér holló ez a fekete Mercedes 190 E 2.5-16 EVO II
Néhány napja óriásit versenyeztem egy koromfekete, hatalmas szárnyakkal megáldott Mercivel. Sajnos csak a virtuális térben, bár napjainkban az igazi versenyzők is ugyanerre kényszerülnek. Akkor bele sem gondoltam, hogy már harminc éves a játékban kiválasztott Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 Evolution II. Pedig pont az 1990-es Genfi Autószalonon mutatták be, március 8-án. Ám engem lekötött a fantasztikus viselkedése, ami persze egy játékkormányon át nem jön teljesen át, de jó támpontot ad ahhoz, hogy tudjam, a valóságban is nagyszerű gép lehet. Tehát, amikor feleszméltem, örömmel néztem utána annak, hogy miért is született meg ez az utcai versenyautó.
Hatalmas hátsó szárnyáról még a laikusok is felismerik
Mint sok más társát, a homologizációs kényszer szülte a Mercedes Evót is, amely lényegében a csillagos márka DTM versenyautója, csak éppen utcai használatra is legálissá téve. Ebből kifolyólag nem is készült belőle sokkal több, mint amennyi feltétlenül szükséges a szabályok alapján, szóval már újonnan is ritkaságnak számított, nemhogy napjainkban. Összesen 502 darabot gyártottak belőle (500 darabot követelt meg a szabály), és mindegyik feketés színt kapott, bár a koromfekete jelzővel túloztam, hiszen fényesebb környezetben fotózva azért jóval világosabb annál, mint ahogy az néhány képen látszik. Viszont, ha másról nem is, az óriási hátsó szárnyáról még a laikusok is felismerhetik, hogy különlegességet látnak, amennyiben olyan szerencsések, hogy előttük repeszt el egy ilyen masina.
[BANNER type="1"]
A homologizáció szabálya szülte
Az autó egyébként az 1984-ben debütált 190 E 2.3 16 modellen alapult, ám a Baby Benz motorját 2,5 literesre növelték benne. Az EVO II név ugye azt sugallja, hogy megelőzte őt az első EVO, ami valóban így volt, igaz csak egy évvel, hiszen ugyanúgy a DTM homologizációhoz kellett a ’89-es szezonra. Azon kívül, hogy lehetővé tette a modell benevezését a már akkoriban is népszerű versenysorozatba, az EVO jótékonyan hatott a W201 sorozatszámú generáció hírnevére. Igaz, a limitált példányszámú modellért fájdalmasan sok pénzt kértek. Egészen pontosan 115 259 német márkát. A „polgáribb” 190 E 1.8 harmadannyiba került, igaz jóval gyengébb is volt a maga 109 lóerejével.
A középkonzol három körműszere a legversenyautósabb dizájnelem odabent
Ha már a lóerőknél tartunk, még nem is meséltem az EVO motorjáról, csupán annyit, hogy nagyobb hengerűrtartalmat kapott. A négyhengeres, M102 kódjelű motort az EVO I-ben is használták, ám a második kiadáshoz már továbbfejlesztették Dr. Jörg Abthoff, a motorfejlesztésért felelős igazgató felügyeletével. Mellette Rüdiger Herzog, Dag-Harald Hüttebräucker és Rudolf Thom nevét említi még a gyári kommüniké, akiknek köszönettel tartozunk az autó megszületéséért. A továbbfejlesztett motorban csökkentették a lökethosszt 82,8 miliméterre, míg a furatot növelték 97,3 milliméterre. A motor maximális fordulatszáma elérte a percenkénti 7700-at, amit többek között a hajtókarok súlyának csökkentésével értek el, továbbá csökkentették a főtengely ellensúlyainak számát, illetve a vezérműtengely hajtását duplex láncról simplexre cserélték. Végül 235 lóerőt facsartak ki az utcai változatból, ám a versenyautóban tovább növelték a teljesítményt egészen 373 lóerőig. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy ez volt az utolsó DTM motor, amit a Mercedes-Benz házon belül fejlesztett. Később ugyanis ezt a feladatot már az AMG kapta.
Az utolsó DTM motor, amit házon belül fejlesztettek
Természetesen nem csak a motorhoz nyúlták hozzá, ahogy az szemmel látható a karosszérián. Amit még merevebbé alakítottak, és a szárnyak tényleg leszorítóerőt termeltek. Elöl 21,2 kilogrammot mértek, hátul pedig 57,1 kilogrammot. Egyesek szerint az 1954-es sirályszárnyas 300 SL ajtajai óta nem alkalmazott ilyen látványos megoldást a Mercedes, de ami még fontosabb, hogy tényleg hatásos volt a Rüdiger Faul (a márka aerodinamikai mérnöke) és Prof. Richard Läpple, a stuttgarti műszaki egyetem szakértőjének közreműködésével kifejlesztett légterelő. Amelynek olyan érdekes részletei is voltak, mint a felső kereszttartó kihúzható csappantyúja, valamint az alsó, dönthető része. Az első légterelőt pedig szintén több fokozatban állíthatóra tervezték, amellyel átmentettek valamennyit a versenyek hangulatából az utcai verzióra.
Az első és a hátsó szárny is állítható
Jogosan merülhet fel a kérdés: hogyan szerepeltek a 190 E 2.5-16 Evolution II alapján épült versenyautók? Nos, az elvárásoknak megfelelően. Az Evo II versenygép először 1990. június 16-án lépett pályára, a legendás Nordschleifén, míg a szezon október 15-én zárult az akkor még jóval hosszabb Hockenheimringen. Természetesen minden Mercedest használó csapat egyből megkapta az új autót. Az első győzelmet már ebben a szezonban megszerezték Kurt Thiim segítségével az augusztusi diepholzi versenyhétvégén. Egy évvel később Klaus Ludwig a második lett vele a bajnokság végén, majd 1992-ben már a bajnoki címig repítette őt. Ráadásul ebben az évben a Mercedes versenyzői 16 győzelmet szereztek a szezon 24 versenyén. Szóval egy szép fejlődési szakasz végén nagy sikert aratott a versenyautó.
Nem az első évében, de végül bajnokságot nyertek vele