A Megane R.S. Trophy-R 130 kilóval könnyített, bukócsöves, polikarbonát ablakos kivitel, az új rekorder a Nordschleifén
Megtörtént, amire számítani lehetett, új királya van az elsőkerékhajtású kompaktoknak a Nürburgring Nordschleifén. Az új persze erősen idézőjeles, hiszen az utóbbi időkben a Renault Megane R.S. és a Civic Type R küzdött a címért. A harmadik generációs Megane R.S. bemutatkozásakor még erősen képlékeny volt, hogy a 280 lóerős sport kompakt tudja-e majd tartani a lépést a 320 lóerős japánnal, és erre várnunk is kellett egy kicsit. Egészen mostanáig, amikor is a Megane R.S. Trophy-R 300 lóerős és 400 Nm nyomatékú verziójával már sikerült olyan időt futni, amivel maguk mögé taszították a Civicet.
[BANNER type="1"]
A köridő 7 perc 40,1 másodperc, a Civic Type R korábbi rekordja 7:43:8, vagyis 3,7 másodpercet kapott a franciától. A Megane R.S. Trophy-R szériaautó, pár száz példány készül majd belőle, de azt érdemes észben tartani, hogy az eddig ismert és már piacon futó Trophy változathoz képest 130 kilóval könnyebb. Nincs hátsó üléssora, kevesebb a kárpitelem, alapáron kap bukócsövet és kissé változtattak az aerodinamikáján, többek között a gépháztetőre is került pár új levegőkilépő. Ezek mellett a Nordschleife aszfaltját is kicserélték néhány kanyarban, így a körülmények már nem teljesen azok, mint a Civic Type R idején voltak. Éppen ezért jelenleg a Megane R.S. Trophy-R a rekordtartó, de már készül a Honda is, méghozzá egy kikönnyített, karbonszálas tetővel épített Civic Type R-rel.