Cikk2017. 03. 26.
40 új modellel szerezné vissza koronáját a BMW
Negyven új autóval venné vissza prémium szegmensbeli elsőségét a BMW. Ebből néhány már bemutatkozott, de így is temérdek új modellt várhatunk.

Betumeret18 px
A BMW-Mercedes párharc továbbra is kihegyezett, tavaly a csillagos márka tudott több eladást produkálni, bár a smart eladásaival együtt
2,23 millió eladott autóval a Mercedes-Benz lett a legsikeresebb prémium autógyár 2016-ban. Ezt a címet 2004 óta nem sikerült visszaszerezniük a BMW-től, ám most is a smart eladásait beleszámolva sikerült ezt a számot abszolválniuk. Mögöttük persze továbbra is ott vannak a bajorok 2 millió eladott példánnyal, méghozzá a Rolls-Royce és a Mini eladásai nélkül. Egyébként utóbbi kettőt hozzáadva már 2,37 millió darabot számlálna a BMW. A harmadik az Audi lett 1,87 millióval.
Sportautó-palettájukat a hibrid i8 Spyder változatával és a 2017 második felében bemutatkozó Z4-gyel már biztosan bővítik. A Toyota Suprával állítólag közösen fejlesztett Z5 is várható
A müncheniek természetesen szeretnék visszavenni elsőségüket, méghozzá a brit almárkák segítsége nélkül. Céljaik elérése érdekében nem kevesebb, mint 40 új autó bemutatását tervezik 2 éven belül. Ebben az időszakban már bőven benne vagyunk, így például az új 5-ös generáció is beleszámít ezen tervezett számba, ahogy a létező generációk ráncfelvarrásai is ide sorolhatóak. Rajtuk kívül hamarosan érkezhetnek az X2 és X7 SUV-k, valamint az új X3 generáció, amiből először készülhet M-es változat is. Az új SUV-okat már álcázva tesztelik, ahogy az új Z4 is számtalanszor feltűnt már. Utóbbi palettájához az új Z5 is csatlakozhat, bár ezt még nem hagyták jóvá. Ha már sportautó, a hibrid i8 kabrió, azaz Spyder kivitelt hozhat, más pletykák szerint a 8-as sorozat is visszatérhet 2019-re. [BANNER type="1"]
SUV fronton a legközelebbinek az új X3 bemutatkozása tűnik, de már tesztelik az X2 és X7 városi terepjárókat is
A BMW éves sajtótájékoztatóján Harald Krüger vezérigazgató jelentette be a bajorok ambiciózus tervét. Elmondása szerint a valaha volt legnagyobb palettabővítési programot viszik végbe, amilyen még soha nem volt a márka életében. Erre több mint 10 milliárd eurót szánnak, amiből nem kevés jut az önvezető és elektromos rendszerek fejlesztésére. Ezek szülöttje lehet a 2021-ben bemutatkozó iNext villanyautó, ami a BMW egyik új zászlóshajója lesz.




