A képen látható Stepway és az arra épülő, idén érkezett Techroad szintekkel érhető el a Lodgy kínálatában a 130 lóerős turbómotor
Tavaly érkezett az 1,33 literes turbós, közvetlen befecskendezésű és részecskeszűrős benzinmotor a Renault és a Daimler kínálatába. Először a
Renault Scenicben, majd a
Grand Scenicben, a
Mercedes-Benz A-osztályban, nemrégiben pedig a
Dacia Dusterben és a méretben alig nagyobb
Renault Kadjarban is próbálhattuk. Eléggé szerethető gép (most is van belőle épp egy 130 lóerős példány nálunk, ismét a Dacia Dusterben, az is meggyőző). Nos, ez a 130 lóerős TCe motor került be a piac legolcsóbb hétülésesének számító Dacia Lodgy kínálatába is.[BANNER type="1"]
A Lodgy esetén a teljesítményben egyértelműen a csúcsot képviselő, 130 lóerős, 240 newtonméterét már 1600-as fordulattól adó motor felára 400 ezer forint az alap SCe szívó benzineshez mérten, ezzel egyébként 300 ezer forinttal olcsóbban érhető el, mint a Lodgy kínálatában is szintén friss, a TCe-hez hasonlóan 6 fokozatú váltós, 115 lóerős 1.5 Blue dCi dízel. A TCe motorral a Lodgy tőle eddig sosem tapasztalt dinamikára képes, 9,3 másodperc alatt érhet 100 km/órára, végsebessége 193 km/óra, miközben kombinált fogyasztási értéke nem nagyobb, mint a belépő benzinesé, WLTP érték szerint 7,1 l/100 km vegyes üzemben. Tapasztalatból tudjuk, hogy a valóságban országúton simán vihető ez alá is.
A TCe benzinmotor csakis a hétüléses Lodgy esetén választható
Mivel júliustól a nagycsaládosok a hétüléses autók vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos, vagy az autó bruttó vételárának 50 százalékát elérő vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, az alapverziójával 3 049 000 forinttól, hétülésesként 3 529 000 forinttól (már gazdagabb ellátmánnyal) elérhető Lodgy esetén
a turbómotor felárának 50 százalékát is az állam állhatja.
A TCe motor csak a két leggazdagabb, Stepway és Techroad ellátmánnyal választható a Lodgy-hoz. Ezek már elég jól felszereltek, de ha az állami támogatásból a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni, még hozzájuk is kell extrákat rendelni, ugyanis a legdrágább TCe motoros Lodgy alapára is 4 599 000 forint csupán.