Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2022. 09. 03.

50 éves az 5-ös BMW!

Nem csak az M-részleg fél évszázados a BMW-nél, hiszen az a BMW modellsorozat is az 50. évét ünnepli, amelynél először használták a 3 számjegyből álló névadást.

50 éves az 5-ös BMW!
Hetedik generációjánál jár a BMW 5-ös sorozata, ám ahhoz, hogy idáig eljusson, 50 évnek kellett eltelnie. Ötven év alatt pedig semmit sem veszített sármjából, illetve üzleti limuzin (és kombi) létére a sportos megjelenéséből. A jubileum alkalmából szaladjunk gyorsan végig a történelmén.
[BANNER type="1"] I. generáció, E12
[BANNER type="2"] Az 5-ös sorozat kezdte tehát azt a BMW tradíciót, hogy az autóikat három számjeggyel jelöljék. Az első szám jelenti a modellsorozatot, utána pedig a motor mérete következik deciliterben, ám manapság ez már megváltozott, de mindenképpen utal a második két szám arra, hogy erősebb, avagy gyengébb modellel állunk szemben. Az első generáció 1972-ben debütált, formáját a dizájnerlegenda, Paul Bracq kezei alatt véglegesítették. Már ez az 5-ös is magán viselte az összes olyan jegyet, amelyek az utódjain is felismerhetőek. Többek között, a látványos vesék, a dupla fényszórók, a nyúlánk sziluett és ha a formától elvonatkoztatunk, akkor a hátsókerék-meghajtás. A bemutatást követő évben az alapmotor mellé felsorakoztak az erősebb szerkezetek, szóval a 90 lóerős 518 és a 115 lóerős 520 mellé érkezett a hathengeres 145 lóerős 525, majd a 165 lóerős 528. Ráncfelvarrást 1977-ben kapott, a 6 hengeres modellek pedig dupla karburátorral gazdagodtak. Az első generációból majdnem 700 000 darab készült, mielőtt nyugdíjazták. [BANNER type="3"]
II. generáció, E28
A második generáció dizájnja letisztultabbá vált, aerodinamikai jellemzőin is javítottak, de a dupla fényszórókkal és látványos vesével ellátott orr megmaradt. Az E28-as generáció már ABS-t, légzsákot, elektronikus motorvezérlés és kipufogógáz-tisztító katalizátort is kapott. A motorok szinte mindegyike szívócső-befecskendezéses lett és 1983-ban jelent meg az első dízelmotoros 5-ös, a 115 lóerős 524td, amely korának leggyorsabb dízel limuzinja volt. Aztán 1985-ben a ma is élő legend, az M5 jelent meg a kínálatban. Akkoriban még kézi munkával készült, orrában soros 6 hengeres, 3,5 literes, lóerős motorral. A második generációból már 722 ezer darabot gyártottal 1987 végéig. [BANNER type="4"]
III. generáció, E34
Az 1988-ban érkezett harmadik generáció már jóval hosszabb és szélesebb volt elődjénél. A légellenállási együtthatóját 0,30-ra javították, a benzinmotoros változatok végsebessége pedig elérte, illetve meghaladta a 200 km/órát. A súlyelosztást is 50:50 arányúra oldották meg, szóval a sportosság továbbra is előtérben maradt, akár 4 hengeres motorral, akár hathengeressel kérte a vevő. Ennél a generációnál debütált a Touring, tehát a kombi változat is 1991-ben. Az autó egyik különlegességei közé tartozott a függetlenül is nyitható hátsó szélvédő, de a kombi után nem sokat kellett várni az első összkerékmeghajtású 5-ösre sem. 1992-ben lépett piacra 525iX néven, ráadásul abban az évben kapott V8-as motorokat az 5-ös sorozat. Az M5 viszont maradt a 6 hengeres motornál immár 3,8 literesre hengerűrtartalommal, 340 lóerővel, akár kombiként is. A limuzinok gyártása 1995-ben befejeződött, a kombikat viszont egészen 1996-ig árulták. Összesen 1,3 millió példányt adtak el a harmadik generációból. [BANNER type="5"]
IV. generáció, E39
A negyedik generáció egyik jelentős újítása az alumínium nagyobb arányú használata volt, többek között ebből a könnyűfémből készült a futómű is. Ezáltal alig lett nehezebb elődjénél, ráadásul egyedülálló rozsdavédelmet kapott. A légellenállási együtthatót tovább faragták, így lett kategóriaelső, és biztonságról akár tíz légzsák is gondoskodhatott. 1998-ban pedig az első soros 6 hengeres közvetlen-befecskendezésű dízelmotor is megérkezett az M5-ös pedig V8-as benzinmotorra váltott, 400 lóerővel. A 2000-ben esedékes ráncfelvarráskor bukkantak fel a nappali menetfényként a funkcionáló világító gyűrűk, és ugyanekkor váltották le a szögletes ködlámpákat kerek formájúakra. A 1,48 milliós eladási példányszámával (ebből 266 000 Touring volt) a 2004-ig gyártott negyedik generáció eladási rekordot állított be az 1,48 millió darabbal, amelyből 226 ezer volt kombi. [BANNER type="6"]
V. generáció, E60, E61
Az ötödik generáció talán a Bangle-éra legszebb, legharmonikusabb formájú BMW-je. A 2003-ban debütált generációban már ott az iDrive, az extralistán pedig a szélvédőre vetítő Head-Up kijelző. De ekkor már olyan tételek is rendelhetővé váltak, mint például az adaptív kanyarfények, a karosszériadőlés-szabályozó Dynamic Drive és az aktív sebességtartó automatika (ACC) is. Az M5 életében is nagy durranást hozott ez a generáció, hiszen 2005-ben V10-es motorral debütált. Az 5 literes hengerűrtartalomból 507 lóerőt hoztak ki, a Touring pedig a világ legyorsabb kombijai közé lépett. [BANNER type="7"]
VI. generáció, F10, F11
A hatodik generáció 2010-ben visszatért egy konzervatívabb formavilághoz. De azért a BMW vesék még markánsabbá váltak. Az eddigi legsikeresebb generáció 2013-ban jutott el plasztikai sebészhez, majd 2016-zól már a konnektoros hibrid hajtáslánc is megjelent a kínálatban. [BANNER type="8"]

VII. generáció
[BANNER type="9"] A 2017-ben debütált hetedik generáció kapható jelenleg is a BMW márkakereskedésekben, de már ez is a ráncfelvarrás utáni fizimiskával. Lassan elérkezik az újabb generációváltás ideje, kíváncsian várjuk tehát, hogy merre folytatódik a modell története.