50 éves az első faros Skoda

Bár a Skoda ma modernebb autókat gyárt, mint 1964-ben, de ha úgy tetszik, ez volt az utolsó modern autójuk. A szocialista érában a nagyléptékű fejlődés valahol a 60-as években állt meg, pedig addig a szintig önállóan jutottak el a csehek is. De ne szaladjunk ennyire előre, jöjjön egy kis típustörténet. A Skoda gyár a második világháború óta reszelgette a technikájukat már sokkal régebb óta hordó központi csővázas, független kerékfelfüggesztéses modelljeit. Az utolsó orrmotoros, hátsókerékhajtású modellt, az Octaviát 1964-ben váltotta le a sokkal modernebb 1000 MB.[BANNER type="1"]

De nem volt ennyire egyszerű menet ez. Az 50-es évek tervgazdaságában a fejlesztés nem úgy ment, hogy gondoltak egy nagyot a mérnökök és megcsinálták, amit a legjobbnak gondoltak. A Skoda, ha tehette volna, orrmotoros elsőkerékhajtású autót tervez már akkor is, de egy ilyen típus fejlesztési költségei túl magasak voltak akkoriban még. A hagyományos építésről való áttérés közben be kellett iktatni egy köztes lépcsőt. Ez az elgondolás, illetve kényszer szülte a Renault 8-ast, a Simca 1000-est, de az NSU Prinzet is.

Az 1000 MB volt a cseh gyár saját kicsi forradalma az 1964-es bemutatókor. Nevében a szám a lökettérfogatot, az MB meg a gyártás helyét, Mladá Boleslavot hirdeti büszkén. Az 1000 MB legnagyobb újdonsága a korábbi orrmotor-hátsókerékhajtás elrendezés helyett alkalmazott farmotor-hátsókerékhajtás mellett az önhordó karosszéria volt. Az új autóhoz teljesen új gyárat is építettek, és ez volt az első európai autó, aminek a motorblokkja alumíniumöntvényből készült. Kifejlesztésekor a korábbi üzem mellé épített új csarnokok felhúzása mellett saját vasutat és több kilométer utat is létesítettek. Így születhetett meg a háromdobozos felépítésű kis szedán. A 60-as évek hangulatát a panorámaszélvédő és a krómdíszek, az autó báját meg a kerekded formák adták.

Vízhűtéses, felülszelepelt, oldalvezérelt (OHV) motorja 988 köbcentiméterből hozott 37 lóerőt. Az új motorhoz új váltót is csináltak, ez is alumíniumöntvény volt és 4 fokozatú. Mivel alig 755 kilót nyomott, nem is fogyasztott sokat, és a kor szintjén jól is ment az 1000 MB. Hétliteres fogyasztásra és 120 km/h-s maximum sebességre volt képes, de 1968-tól már 43 lóerővel szaggatta az aszfaltot. Az új technikát nem engedték ki az útra teszt nélkül, már akkor is biztosra mentek, és az akkoriban szokásos nyúzópróbának vetették alá. Nem a ma szokásos trendi sivatagi és sarkköri fejlesztőközpontokba, hanem a Szovjetunió úttalan útjaira mentek, de azért az időjárási viszonyok ott is tudnak megfelelően szélsőségesek lenni. Ötven autóval 1,6 millió kilométert tettek meg, de az azóta eltelt idő is a kis Skodák robusztusságát bizonyítja, leszámítva a korróziót.

A 4,17 méter hosszú, 1,62 méter széles és 1,39 méter magas - ezek egy mai kisautó méretei - négyajtóst 1969-ig gyártották, amikor az erős ráncfelvarrásnak nevezhető 100-as váltotta. Abból 1977-ig egymilliónál is több készült, így jóval kevésbé érdekes ma, mint az 1000 MB. A 105-ös és a 120-as meg kedves emlék annak, aki olyanban nőtt fel, de technikájukat nézve sok újat nem hoztak az ős MB-hez képest. Mire modernebb autót tudtak fejleszteni, már új korszak jött, és mára a Volkswagen-konszern hírét öregítik autóikkal. A múltidézéshez kiváló egy hangulatos 1000 MB. Személy szerint én a 100-ast jobban szerettem, de ma már belátom; az MB az igazi. A 100-as csak a racionalizált, de díszeitől megfosztott utód. Az igazi gyűjtői darab a kétajtós, B-oszlop nélküli MBX lehet, ami a 350 ezer sima MB-hez képest alig párezres példányszámban készült.