Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2018. 06. 14.

5,5 milliótól hazavihető az új Suzuki Swift Sport

Első ízben turbómotoros, első ízben nem magyar termék, harmadik generációjával Japánból érkezik a Swift Sport. Kipróbáltuk, megszerettük.

5,5 milliótól hazavihető az új Suzuki Swift Sport

Változik a világ: a SUV-lázban akkora sláger lett a Vitara, és olyan jól fogy a crossover SX4 S-Cross, hogy a tavaly érkezett harmadik generációs Global Swift gyártása már nem fért volna el Esztergomban. A Swift ismét japán autó lett. Viszont ez alig látszik meg az árán, még a Sport sem lett vészesen drága, persze 5,5 millió forintos kedvezményes és 5,99 milliós listaárával nyilván többe kerül, mint amennyiért a már közel 2 éve kifutott elődjét adták. Viszont: ma már mindenképp ötajtós, motorja első ízben turbós, felszereltsége pedig olyan szinten fullos, hogy még a radaros vészfékrendszer és a távolságtartós tempomat is benne van.
A lényeg persze a vezethetőség, meg az említett turbómotor, ami ugyanúgy 1,4 literes és 140 lóerős, mint például a Vitara S motorja, ám annál is nyomatékosabb, 230 Nm-t adó, s ez a leginkább hangsúlyozott jellemzője. Míg az előző SSS 160 Nm-t adott 4400-as fordulaton, ez 230 Nm-t mozgósít, már 2500-tól. Gyakorlatilag indulástól leszabályzásig húz, amivel a 100-as sprint 8,7-ről 8,1 másodpercre csökkent.
Suzuki Swift Sport, 2018 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
3890 1735 1495 2450 265-947

A tököli vezetéstechnikai pályán tartott rövid próba alapján nem csak a helykínálatnak, a vezethetőségnek is jót tett a tengelytáv 2 centis növelése, ahogyan az útfogásnak a nyomtáv 4 centis szélesítése. Az Swift Sportként sem kap fájóan nagy kerekeket, a 17 colos, egyedi dizájnos, méhsejtmintás alufelnikre 195/45-ös abroncsok kerülnek, a tesztautókon ContiSportContact5 abroncsok voltak, amikkel igencsak meggyőző volt a viselkedése. A méhsejtminta az egyedi első lökhárítón is visszaköszön. Ügyes csel, hogy mivel a lökös a teljes frontrészt jelenti, annak átrajzolásával az orr magasabb, agresszívabb megjelenésű lett. Alapáron járnak a LED-es, automata reflektoros fényszórók - nem csak a kellő fényerő, hanem az "autópályatisztító" arc érdekében is. Hátul is nagyrészt LED-es a lámpa, egyedi, Swift Sport hagyomány szerint két valódi kipufogóvéges a lökhárító. Utóbbi persze csak a látvány, igazi hangja sem a kipufogónak, sem a villanymotoros simasággal járó motornak nincsen. [BANNER type="1"]
A sportos hangulatot így a megjelenés, az alapáras sportülések és a belső díszítőelemek adják. Feltűnően jó fogású a piros cérnával varrott, alul lapított kormánykerék, kellően közvetlen maga a kormánymű is, ugyanakkor a tényleg nagyon rövid, s inkább a határhelyzetekben is nagyon szelíd, kikapcsolt ESP-vel is jóindulatú viselkedés bemutatásáról szóló első próba után úgy tűnik,

a Swift Sport - megjelenésén és vezethetőségén túl - elsősorban teljes értékű használatóságával, meg persze bajnok ár/érték arányával szerezhet majd híveket.

Egyelőre 20 példány érkezett belőle hazánkba, 10 példány az importőri flottába került, a másik 10-et a rendelési lehetőség megnyitását követően 15 percen belül lekötötték a dílerek. Az autók tehát néhány helyen már meg is tekinthetőek, rendelni pedig az összes Suzuki kereskedésnél lehet. Mivel Nyugat-Európa is éhesen harapott rá az új szériára, a várakozási idő a Japán gyártástól megszokottnál is jelentősebb lehet. Mondjuk alighanem érdemes kivárni, mert bár 140 lóerős teljesítményével a hot hatch kategóriát csak alulról súrolja, a kategóriaátlagnál, illetve elődjénél is szerényebb, 975 kilogrammos tömegével 4,2 kg/Nm arányt ad, amivel bajnoknak ígérkezik. Hogy mennyire, azt a közeljövőben tüzetesebben is megvizsgáljuk.
Suzuki Swift Sport, 2018 - adatok
Motor 1.4 Boosterjet
Hengerűrtartalom (cm3) 1373
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 140 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 230 (2500-3500)
Végsebesség [km/h] 210
Gyorsulás 0-100 km/h 8,1
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,6
CO2-kibocsátás [g/km] 135
Saját tömeg [kg] 975
Megengedett össztömeg [kg] 1445
Abroncsméret 195/45 R17
Alapár [Ft] 5 990 000 (kedvezménnyel 5 490 000)