Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2014. 03. 08.

6 perc várakozás 2000 Ft? Reptéri parkolás-körkép

Repülnél? Akkor fizess, már a reptéri parkolóban is. Nagyjából így foglalható össze hazánkban, és egyébként a világ számos pontján is a repülőtéri parkolás. Górcső alatt a hazai pálya.

6 perc várakozás 2000 Ft? Reptéri parkolás-körkép
Minap kollégák érkeztek haza külföldről. Négyen voltak, s bő két hét nyaralás után mind különböző címre kívántak hazajutni. Megkértek egy transzferre, amit természetesen szívesen meg is tettem. Nem újdonság, hogy a reptéri várakozás nem olcsó, ahogyan az sem, hogy a reptér bejáratánál 5 percnyi várakozás azért ingyenes. Az viszont viszonylag nóvum, hogy naponta kétszer 5 percre lehet csak beállni. Korábban a lenti, csaknem 800 férőhelyes parkolóban még 15 perc volt ingyen, ma ott is csak 5 perc, viszont utána ott „csak” 800 forintot kell fizetni, míg a fentiben 2000 forint fizetendő következő lépcsőként, ha nem jutunk ki 5 perc alatt.[BANNER type="1"]
Alap, hogy megvártam, amíg megkapják a csomagjukat, s Vecsés külsőről csak akkor indultam, amikor ők már a megbeszélt ponton voltak. Elővigyázatosan az alsó parkolóban, hogy ha nem sikerülne az ötperces szintidő alatt betenni a csomagokat, akkor „olcsóbban” megússzuk a „parkolást”.
Idő- és üzemanyag-spórolást célozva, meg mert éppen így jött ki, a reptéri transzfert épp a szintén vecsési projektet jelentő BMW 520d Touring leadással, és az 535d Gran Turismo felvételével egybekötve csináltam. Már előre aggódtam, hogy miként fogunk öten, négy felnőtt bő kéthetes csomagjaival elférni, még akkor is, ha az 5-ös frissítésével a GT csomagtere 440-ről 500 literes alapméretűre nőtt. A Touringba befértünk volna, nem kérdés, saját Renault Grand Scénicem, vagy egy Dacia Logan MCV röhögve nyelte volna el a cuccokat, de azt előre sejtettem, hogy a Gran Turismo komoly tetriszezés elé állít minket, hiszen ez nem a sok cuccal utazók autója.
Hát így is volt, pláne, hogy nem is négy, hanem öt bőröndöt és még egy-két kézitáskát kellett volna betenni. Igazán nagy nem volt köztük, de négy a szabvány fedélzetinél nagyobb volt. Alap, hogy a kalaptartót kivettük, de így sem fértünk be a nagy utazóautóba, a vártnál komolyabb sakkozásra volt szükség, egy bőröndöt és számos kisebb táskát az utastérbe, az utasok ölébe kellett tenni. Így természetesen nem volt meglepő, hogy nem sikerült 5 perc alatt a behajtás, a bepakolás és a kihajtás. Igazából pozitív meglepetésként ért, hogy 8 perc alatt megvoltunk a parkolóóra keresésével együtt is. Az annyira tudja, hogy nem aprópénz a rövidke parkolásért fizetendő összeg, hogy aprót nem is fogad el. Papírpénzt még igen, azt viszont vissza már semmiképp sem adja, így egy 500 forintos bankót betéve a maradék 300-at bankkártyával tudtam rendezni. Tehettem volna az egészet úgy, mindegy. És ahhoz képest sajnos a 800 forintos „beszállási díj” is bagatell, hogy a négy kolléga milyen összegért juthatott volna négy budapesti, ráadásul pesti, nem is túlzottan távoli címre haza, illetve mennyiért hagyhatott volna autót 16 napra a reptéren. Pedig sajnos, illetve itthon parkolva szerencsére, a hazai reptéri parkolás nem is olyan drága.
Leszögezem, hogy ezúttal csakis a hivatalos reptéri parkolókat vizsgáljuk, a környékben annyi – természetesen olcsóbb (akár 2000 Ft alatti napdíjú, ingyenes transzferrel kombinált) alternatíva van, hogy azok már a reptéri árakat is leszorították. Természetesen nem mindenhol. Már elárultam, hogy a fenti parkolóban az ötödik perc után 2000 forint fizetendő, az egyébként fél óráig érvényes. Voltaképp úgy már nem is olyan vészes, miként a 31-60 perces 3000 forintos, ma már sajnos nem egész 10 eurós tarifa sem. Ha valaki csak egyetlen napra utazik, szolid 30 000 forintért hagyhatja a bejárattal azonos szinten lévő Prémium parkolóban autóját. Külföldi cégek számára ez talán még a megfizethető kategória, hiszen 100 euró sincs, s a durva tarifával abban is biztosak lehetnek a fontos menedzserek, hogy helyük biztosan lesz a fenti placcon.
Egyel lejjebb, az óriási „Terminál Parkolóban” az egyórás várakozás 1200 forintból megúszható, a 6-30 perces 800, egy napnyi 7000 forint, a második nap már csak 4000. Két napnyi repülőtéri parkolásért (európai összevetésben) 11 000 forint sajnos nem sok, de igazából van sokkal olcsóbb, nekünk, „káeurópaiaknak” is elviselhető megoldás. Létezik „Holiday Plus” parkoló, abszolút sétatávon belül, ahol az első nap 3000, a második már csak 2500 forint, s 29 000-ért akár egy teljes hónapot parkolhatunk. És akad még utóbbinál olcsóbb is, a sima Holiday parkoló, ami egy picit több, 6-10 percnyi, de még mindig sétatáv, ott az első nap 2500, a második már csak 1500 Ft, egy hónap pedig 20 000 forint. A hosszú távú parkolókba ráadásul az interneten előre regisztrálva akár árkedvezményt is kaphatunk, s az előre váltott jeggyel rendszámfelismeréssel állhatunk be.

Parkolási lehetőségek a Budapest Airport területén
A Prémium Parkoló díjai (közvetlenül a terminál bejáratánál, az indulási szinten 70, az érkezésin 53 parkolóhellyel)
Időtartam Díj (Ft)
0-5 perc* 500
6-30 perc 2 000
31-60 perc 3 000
2 óra 6 000
3 óra 9 000
4 óra 12 000
5 óra 15 000
6 óra 18 000
7 óra 21 000
8 óra 24 000
9 óra 27 000
10-24 óra 30 000
+1 nap +20 000
*: Az 5 perc türelmi idő csak az egy napon belüli első két behajtás esetében vehető igénybe, a harmadik behajtás (bármely parkolóba) már díjköteles
A Terminál Parkoló díjai (a terminál bejáratától 25 méternyire lévő lépcső alatti 749 parkolóhely)
Időtartam Díj (Ft)
0-5 perc* 500
6-30 perc 800
31-60 perc 1 200
2 óra 2 000
3 óra 2 700
4 óra 3 200
5 óra 3 700
6 óra 4 200
7 óra 4 700
8 óra 5 200
9 óra 5 700
10 óra 6 200
11-24 óra 7 000
+1 nap +4 000

A Holiday Plus Parkoló díjai (a termináltól 175 méternyire 500 parkolóhely)
Időtartam Díj (Ft)
1 nap 3 000
2 nap 5 500
3 nap 7 500
4 nap 9 500
5-8 nap 10 000
9 nap 14 000
10 nap 15 000
11 nap 16 000
12 nap 17 000
13 nap 18 000
14 nap 19 000
15 nap 20 000
16-23 nap 25 000
24-31 nap 29 000
+1 nap +600

A Holiday Parkoló díjai (a terminál bejáratától 400 méternyire 1000 parkolóhely)
Időtartam Díj (Ft)
1 nap 2 500
2 nap 4 000
3 nap 5 000
4 nap 6 000
5 nap 7 000
6 nap 8 000
7-8 nap 9 000
9 nap 10 500
10 nap 11 500
11 -12 nap 12 500
13 nap 13 500
14-15 nap 14 000
16 nap 15 000
17 nap 15 500
18 nap 16 000
19 nap 16 500
20 nap 17 000
21 nap 17 500
22 nap 18 000
23 nap 18 500
24 nap 19 000
25 nap 19 500
26-31 nap 20 000
+1 nap +500

A Business Parkoló díjai (240 helyes őrzött parkoló transzferrel)
Időtartam Díj (Ft)
1 nap 9 000
2 nap 12 000
3 nap 15 000
4 nap 18 000
5 nap 20 000
6 nap 22 000
7 nap 24 000
8 nap 26 000
9 nap 28 000
10 nap 30 000
11 nap 32 000
12 nap 34 000
13 nap 36 000
14 nap 38 000
15 nap 40 000
16 nap 42 000
17 nap 44 000
18 nap 46 000
19 nap 48 000
20 nap 50 000
21 nap 51 000
22 nap 52 000
23 nap 53 000
24 nap 54 000
25 nap 55 000
26 nap 56 000
27 nap 57 000
28 nap 58 000
29 nap 59 000
30 nap 60 000
31 nap 61 000
+1 nap +1 000
Vannak továbbá fapados ajánlatok, a taxik (Pestről most talán 3990, Budáról 4490 a legolcsóbb ajánlat), az olcsóbb gyűjtőtranszferek, meg ugye a transzferre megkérdhető rokonok, barátok, kollégák is. Utóbbiaktól, illetve az utazóktól legalább 800 forintot akkor is bezsebel a reptér, ha azok minden trükköt bevetve sem tudnak 5 perc alatt keresztülhajtani a be- és a kiléptető, a fenti „Prémium” parkolónál kifelé ráadásul zsilipes sorompón. Ez még akkor is fájó, ha amúgy a hosszabb távú parkolások az európai átlagnál olcsóbbak. Így tehát a csomagokat könnyedén elnyelő autóval kell menni a rokonokért, barátokért, akkor akár ingyenes is lehet - itthon is - a beszállásuk.
Mennyiért parkolhatunk a sógoréknál?
Miként Ferihegyen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Bécsi Repülőtéren is többféle parkolási zóna létezik. Minél távolabb állunk meg a bejárattól, annál szerényebbek, de úgy sem szerények a díjak. A rövid távú, bejárathoz közeli parkolónál egy óra 4,5 euró, ami azért olcsóbb, mint itthon akár a nem is közvetlenül ott lévő Terminál Parkoló, s szinte pont a fele a Prémium parkoló óradíjának. A hosszabb távú, igaz, parkolóházas – nem feltétlenül kellemesebb – parkolás viszont drágább. A tarifák ott is 4,5 eurótól indulnak, s egy nap 36,4 euróba, azaz több mint 11 000 forintba kerül, míg ennyiért Ferihegyen a Terminál Parkolóban két nap is eltölthető.
A szabadtéri, s a ferihegyi Holiday parkolóhoz hasonló sétatávban lévő C parkolóban egy óra csak 3,7 euró, egy nap 24,7, míg egy hét 104,3 euró (32 333 Ft), azaz több mint háromszorosa az itthoni tarifának. Ebből is látható, hogy alapvetően nem drága, mondhatni egészen olcsó a ferihegyi parkolás, csak az a 800 forintos, közvetlenül a bejárat szintjén 2000 forintos, 5 percen felüli beszállási díj ne lenne, meg ugye a fizetéseink lennének olyanok, mint amilyeneket a sógoréknál osztanak.