Forgalommal szemben haladt egy autós az M6-os autópályán, balesetet okozott (Fotó: police.hu)
Forgalommal szemben haladt egy autós az M6-os autópályán, aki miatt két autó ütközött össze. Az egyik még észlelni tudta, hogy szemből érkezik egy autó, a Caddy sofőrje le is fékezett, kitette a vészvillogót, de a mögötte érkező Suzuki sofőrje már csak elrántani tudta a kormányt, de így is beleütközött. Az autókban milliós kár keletkezett a Police.hu szerint, a sofőrök könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszták a balesetet, a szemből érkező autós viszont megfordult és elhajtott.
A Caddy meg tudott állni, a mögötte érkező Suzuki viszont belement, a balesetet okozó szemben haladó nem volt részese a balesetben, elhajtott (Fotó: police.hu)
Mint kiderült, az autót egy 77 éves ercsi hölgy vezette, aki Százhalombatta felől haladt Érd irányába. A balesetet követően mindössze fél órával a rendőrök azonosították az autót és sofőrjét, akit saját otthonában meg is találtak. A hölgy nem tagadta a történteket, állítása szerint észlelte a balesetet, de ahelyett, hogy segített volna, megfordult, majd most már a jó irányba haladva az M6-oson elhagyta a helyszínt és hazament. Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt eljárást indított a 77 éves nő ellen.
[BANNER type="1"]
A szemből érkező autót egy 77 éves hölgy vezette, aki a balesetet észlelve megfordult és elhajtott, hazament