Cikk2013. 03. 20.
87 milliárd forintból közel 600 kilométernyi mellékút újul meg
Jó hír, hogy a tavalyi összeg háromszorosát, 87 milliárd forintot költhet mellékút-felújításra a közútkezelő, ám tudjuk, ez sem lesz elegendő.
Betumeret18 px
Nem ritkaság a kátyús mellékút, idén a tavalyi összeg háromszorosával 600 kilométernyit tud komplexen felújítani a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A fenti összegből elsőként Hajdú-Bihar megyében kezdődhetnek meg a munkálatok, ott 34 kilométernyi mellékutat hoznak rendbe összesen 4,8 milliárd forintból – hangzott el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mai sajtótájékoztatóján Debrecenben.
Hajdú-Bihar megyében indul, majd országszerte folytatódik a mellékút-felújítás
Miként azt a közútkezelő hangsúlyozza, a beruházások megvalósulásával nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és érezhetően csökken az utazási idő - tesszük hozzá, hogy az említett, ugyebár 34 kilométeres útszakaszokon.
A felújítások állítólag teljes körűek lesznek, így azok tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, a belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, a külterületi szakaszokon pedig az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek, azaz a vízátvezetők rendbehozatalát is.
Az idei felújítás által a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel a Hajdú-Bihar megyei mellékúthálózat erősen leromlott állapotú szakaszainak helyreállítására. A programban 2013 végéig megújul a Balmazújváros-Hajdúszoboszló összekötő út 12,9, a Tiszacsege-Debrecen összekötő út 2,4 és a Debrecen-Létavértes összekötő út 5,5 kilométeres szakasza. Folytatódik és nyárra befejeződik a 2012-ben elkezdett Hajdúböszörmény-Hajdúdorog összekötő út 13,5 kilométeres szakaszának teljes körű rekonstrukciója. A következő hetekben pedig folyamatosan indulnak hasonló fejlesztések az ország más részein is, ám visszautalva írásunk elejére, a 600 kilométernyi mellékút felújítás szinte csepp a magyar közút több mint 30 ezer kilométer hosszú "tengerében".