Cikk2013. 02. 21.

922 lóerős hibrid az új McLaren

Kiderült, hogy pontosan mennyi az annyi az eddig is rémisztően erősnek vélt McLaren P1 szupersportkocsival kapcsolatban. Tényleg brutálisnak ígérkezik.


Eljött az idő, hogy a McLaren végre felfedje, pontosan mekkora erővel is érkezik az első képeken is csak pár napja megmutatott P1 szupersportautó. Korábban annyit tudhattunk, hogy a már az MP4-12C-nél szintén bevetett 3,8 literes biturbó benzineshez villanymotor is csatlakozik, s így több mint 800 lóerőt tud a britek föld-föld rakétája. [BANNER type="1"] Most kiderült, hogy tényleg többet és nem is kevéssel, mert a V8-as blokk teljesítménye (percenkénti 7500-as fordulaton) 742, a villanymotoré pedig 180 LE - a hibrid rendszer összteljesítményeként 922 lóerőt ad meg a méltán büszke sajtóanyag. A nyomaték 720+260=980 Nm (4000-es fordulattól), s ezek még akkor is szédítő értékek, ha a teljes kraft "mindössze" pár másodperc erejéig áll a sofőr rendelkezésére. Hab a tortán, hogy gombnyomásra, az IPAS (Instant Power Assist System) gomb megnyomására. Mint az F1-ben, ahol a pilóta körönként gazdálkodhat az extra erőt előállító KERS-szel... Az alábbi képen a másik, a kék gomb ugyancsak Forma-1-es technika: a DRS (Drag Reduction System) állítható dőlésszögű hátsó szárnyat takar, amivel a leszorítóerő csökkenthető a magasabb végsebesség érdekében.
A váltó 7 fokozatú kétkuplungos automata, a hajtott tengely természetesen a hátsó, a 2 óra alatt újratölthető akkucsomag súlya 96 kg. Tisztán elektromos üzemre állítólag 9,6 km-en át képes a Ferrari F150-hez és a Porsche 918 Spyderhez hasonlóan hibrid P1. További részletek, leleplezés márciusban, a Genfi Autószalonon.