Cikk2013. 11. 19.

A börtön sem riasztja a kilométeróra-tekerőket

Noha a Btk. a korábbiaknál szigorúbban szankcionálja a kilométerórák "módosítását", azok továbbra is sokszor valótlan értéket mutatnak.

Júliustól a Büntető Törvénykönyv rendelkezése alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az autók kilométerórájának visszatekerése, és immár közel kétéves a kilométeradatok központi regisztrációját előíró rendelkezés is. A Használtautó.hu internetes szakportál alábbi elemzése azonban arról tanúskodik, hogy az órapörgetés gyakorlatának visszaszorulására egyelőre kevés jel utal.
Idősebb autók – gyanúsabb eltérések
A vezető hazai autós hirdetési portál évjárat szerint vizsgálta az oldalain meghirdetett járművek futásteljesítményeit. Az adatokból az tűnik ki, hogy az autók 3-4 éves koráig átlagosan évi 33 ezer kilométeres futásteljesítménnyel hirdetik a járműveket. Ezután azonban látványosan csökken a bevallott éves futásteljesítmény: az átlagos mértéke hamar 10 ezer kilométer alá csökken. Ha a negyedik év után évi 15 ezer kilométernyi átlagos futással számolunk, már a 13 éves autóknál (ez a hazai autópark átlagéletkora) is eléri a 26 százalékot az eltérés a becsült valós szint és a meghirdetett értékek között.
Sokszor már az első tulajdonosváltás
Képgaléria
Sokszor már az első tulajdonosváltás "módosítja" az óraállást, később ismétlődhet a jelenség, így minél többedik gazdájánál van egy autó, annál sanszosabban valótlan értéket jelez a műszere
„A hirdetők továbbra is a számok bűvkörében élnek” – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. „Van azonban egy fontos változás: néhány éve még a 100 ezer kilométeres szint számított fontos lélektani határnak, aki tudta, igyekezett ez alatti értékkel hirdetni az autóját. Most azonban, amikor a négy-ötéves autók kínálatában hiány van, és egyre nő az autók átlagéletkora, már a 150 és 200 ezer kilométer közötti sávban szereplő járműveket sem tartják eladhatatlannak. Az előbb említett választóvonal pedig egyre világosabban a 200 ezres értékre tolódik el.”
Az ábrán jól látható, hogy a lélektani határok előtt a trendvonaltól felfelé, utána lefelé tér el a hirdetések száma
Képgaléria
Az ábrán jól látható, hogy a lélektani határok előtt a trendvonaltól felfelé, utána lefelé tér el a hirdetések száma

Elégtelen szabályozás?
Bár a Büntető Törvénykönyv júliusban hatályba lépő rendelkezése egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a „gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítását”, az elmúlt négy-öt hónap során egyetlen híradást sem találtunk, amely ennek a passzusnak az érvényesítését mutatta volna. A bizonyítás ugyanis igen nehéz, a tettenérésen kívül más lehetőség erre gyakorlatilag nincsen.
Immár közel két éve működik az óraállások központi regisztrációja: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisából 1250 forintos díj ellenében mindenki lekérdezheti a benne szereplő gépkocsik adatait. Bár mára már a műszaki vizsgák és az adás-vételek kapcsán az autók többsége szerepel a nyilvántartásban, egyelőre azonban csupán egyetlen adattal. Ezzel a vevő egyelőre nem tud sokat kezdeni, ha nincsen korábbi érték, amihez mindezeket viszonyítani lehet. [BANNER type="1"] Amíg tehát a vásárlók irreálisan egyszerre szeretnének olcsó és keveset futott autóhoz jutni, addig a kilométeróra-manipulálás káros gyakorlata csak nehezen fog háttérbe szorulni. Jelentősen gyorsítaná az ellenőrizhető adatok mennyiségének növekedését, ha gyakrabban, bármilyen javítás, átvizsgálás, vagy akár közúti ellenőrzés esetén is automatikusan rögzítenék a kilométer-állásokat a központi adatbázisban, erre azonban egyelőre nem látszik semmilyen szándék a szabályozói oldalról. Szintén a távoli jövő ködébe vész egyelőre annak az EU-s szándéknak a megvalósítása, amely minden gyártót arra kötelezne, hogy fekete dobozt építsenek minden járműbe.
„De ha valóban hatékony visszatartó erőt jelentene is az új szabályozás, a már manipulált órával rendelkező autók akkor is csak hosszú évek során, folyamatosan kerülnének ki a rendszerből” – mutat rá a Használtautó.hu ügyvezetője. „Ha egy autónak mondjuk 200 ezerről egyszer 120-ra tekerték vissza a mutatóját, ez a 80 ezres eltérés a futásteljesítményében már mindaddig megmarad, ameddig forgalomban lesz – közben még akár további négy-öt tulajdonost is váltva, esetleg további ’fiatalításon’ átesve.”
Mit tehet a vásárló?
A kilométeróra-csalók háromszoros kárt okoznak a vevőknek. Egyrészt magasabb árat fizettetnek vele a reálisnál. Másrészt az autó rosszabb állapota miatt nagyobb szervizköltséggel is számolni kell. Harmadrészt a kilométerhez kötött alkatrészcserék elmaradása akár súlyos károsodáshoz, sőt, balesetekhez is vezethet. Az autó előéletének tisztázása tehát a vevő kiemelt érdeke. Amit ilyen esetben tehetünk:
  1. Külföldről behozott autók előéletéről jó eséllyel a hazai márkaszervizekben tájékozódhatunk. Ezeket az autókat ugyanis jórészt hivatalos szervizben tartották karban. Az itt kapott eredményt sem tekinthetjük azonban tökéletesen biztosnak: a visszatekerés nem magyar nemzeti sport, Németországban például szintén elterjedt gyakorlat.
  2. Ha a fenti módon nem jutunk biztos információhoz, ragaszkodjunk ahhoz, hogy az autót egy általunk választott szervizben vizsgálják át. Ennek költsége elhanyagolható az autó vételárához és az így megúszott esetleges javítások költségéhez képest.
  3. A szervizkönyv is árulkodó lehet: ha a bejegyzések, pecsétek azonos tintával, ugyanolyan aláírással kerülnek bele, célszerű gyanakodni. A kezelőszervek állapota, kopottsága kevésbé mérvadó, ezeket ugyanis könnyen lehet cserélni.


„A legfontosabb azonban az, hogy számoljunk le az irreális elvárásokkal, és a valós kínálati lehetőségeket mérlegelve inkább a többet futott, de gondosan szervizelt és dokumentált előélettel rendelkező járművek között válogassunk” – javasolja a Használtautó.hu ügyvezetője, illetve természetesen mi is. Fontos tudni, hogy a kilométeróra állása, a futásteljesítmény csak egyetlen adat az autó múltjából. Sokkal többet számít, hogy az autót miként használták. Egy zömében országúton vagy autópályán, higgadtan hajtott autó könnyedén lehet jobb állapotban 200 000 kilométerrel, mint egy városban nyüstölt 100 000-rel. Konkrét és biztos adatot ritkán kapunk egy autó előéletéről. Ezért aztán az óraállás helyett az autó állapotát, szervizmúltját érdemes alaposabban vizsgálni.