Cikk2015. 10. 03.
A Chevrolet Voltba sofőr sem kell majd?
A Chevrolet bejelentette, hogy plug-in hibrid autója, a második generációs Volt alapján fejleszti a jövő önvezető autóit.

Betumeret18 px
A Chevy Volt eddig is fontos autónak számított, most viszont még nagyobb hangsúlyt kap. Benne fejlesztik ki a GM önvezető rendszerét
A kísérleti Voltok először a cég fejlesztőközpontján belül mennek majd, és a dolgozók egy autómegosztó applikáción keresztül, a célállomást kiválasztva furikáztathatják magukat. A Volt magától elnavigál az előre megadott helyre és önállóan le is parkol a célállomáson. Köztes lépcsőként a konszern luxusmárkájának, a Cadillacnek a CT6-os modelljében elérhető lesz a félig már önvezetést is lehetővé tevő Super Cruise rendszer. A sávtartó önfékezővel és adaptív tempomattal kiegészítve a vezető felügyelete mellett, de akár anélkül is képes biztonságban elterelgetni az autót. A vezérigazgató-asszony, Mary Barra úgy fogalmazott, hogy a GM lehetőségnek tekinti a nagy változást, ami előtt az autóipar áll. Céljuk, hogy élen járjanak az új vezetéssegéd-rendszerek elterjesztésében.







