Családok autója?
A Citroën amennyire csak lehet családi autóként aposztrofálja a Berlingót. Helyesen is teszi, hiszen valóban remek annak.

Oldalt és hátul is függőleges a térhasznosítás érdekében, az arca pedig jellegzetes Citroën a három sorba tagolt lámpákkal. A ködfényszóró kanyarodási segítséget is ad
Tavaly harmadik generációjába lépett, továbbá - a C3 Aircross után - Auto Best díjat nyert a Berlingo - közösen a Peugeot Rifterrel és az Opel Combo Life-fal. Franciaországban már vezettük, majd a hazai bemutatón árait is megismerhettük. Nem lett olcsó, hiszen már az alapverzió is több mint 5 millió forintba kerül, a tesztautó pedig a csúcsmotorral és a csúcsfelszereltséggel már extrák nélkül is több mint 7,2, extráival - kézi váltóval is - közel 8,5 millió forintos volt. Ez pedig amiatt árnyékolja be a Berlingo kártyáit, mert pont kétszer annyiba került így a tesztpéldány, mint mondjuk egy dízelmotoros, szintén "terepcsomagos" Dacia Dokker Stepway. [BANNER type="1"]
A személyautó Berlingók alapáron kapnak kétoldali tolóajtót, a Shine esetén az elektromos hátsó ablak is jár
A Berlingo terepjárósítása két lépcsőben érhető el. Az egyik a 155 ezer forintos Grip Control csomag, ami hangolható menetstabilizáló elektronikát ad és Michelin CrossClimate egészéves abroncsokat, ami jól hangzik, de sajnos tudjuk, hogy hosszú távon kompromisszumos megoldás, hiszen hóban-fagyban (ha már nem teljesen új) sokkal kevesebbet nyújt, mint egy téli. A hangolható ESP havas próbája után sem mondanám, hogy megéri a csomag. Az persze már ízlés kérdése, hogy az "XTR-megjelenés", azaz a külső narancs színű fényezések, az egyedi lökhárítók és a 17 colos alufelnik, valamint a Wild Green kárpit és belső hangulat megér-e 295 ezer forintot. Hogy érdemes-e extrákkal teletömni a Berlingót, azt az az alapvetés is megkérdőjelezi, hogy a legfőbb értéke a benne lévő tér.
Akár színes, de továbbra is kemény műanyagokból épülő a műszerfal, a rögzítőfék a bázisverzió kivételével elektromos, automatikus, a kormányrásegítés elektronikus
Többféle belső hangulat választható, a Wild Green zöld műanyagokat és narancsszínű ülésbetéteket kap
Hátra mindenképp három(szor három) Isofixet kapunk, akár három különálló üléssel
Igaz, annak a kihasználása már kissé felszereltségfüggő. A különálló hátsó üléseket például nem kapjuk meg alapból, de úgy is három Isofix jár hátra, s személyautóként mindenképp két hátsó tolóajtót kapunk, ami elképesztő kényelem, ha gyerekeket kell ki- be pakolni, illetve csatolni. A gyerekek amúgy is imádják ezt (és az összes ilyen) autót. Egyrészt mert könnyű a ki- és beszállás, másrészt mert kilátnak, továbbá azért, mert temérdek pakolórekeszt kapnak. Utóbbiakból előre is bőséggel jutott. Kesztyűtartóból például kettő is van, ugyanis az utasoldali frontlégzsák a tetőből ereszkedik le, ezzel pedig akkora rekesz került az utas elé, hogy oda állítólag egy 15 colos laptop is befér, továbbá még hűtés is jutott oda.
Minden családi-autós extrát meg tud adni, kisasztalt, gyerekfelügyelő-tükröt, oldalablak-árnyékolót. Pakolóhelyből sincs hiány, kesztyűtartóból kettőt is kapunk
Alapesetben is 750 literes a csomagtér, üléshajtással akár 2,5 méteres raktérhosszt is kaphatunk
A gyári adatokra hagyatkozva 186 liternyi utastéri tárolót tölthetünk meg, ami egy miniautó csomagterének is becsületére váló űrtartalom. Ennél is komolyabb a csomagtér, ami pedig ebben a szegmensben is több mint tisztességes, a literek számát tekintve 775 a megjegyzendő adat 5 ülés mögött. Ami viszont fontosabb: még a kerékdobok között is 1,15 méteres szélességet mérhetünk, a hossz alapesetben 1,08, üléshajtással 1,8 méter, míg az utasülést is síkba fektetve 2,5 méter hosszú dolgokat is elhelyezhetünk. A pakolhatóság a lehető legjobb, a teljes hátfal felnyitható, ami persze helyigényes, s ezért jön jól a hátsó ablak felnyithatósága. További plusz, hogy a kalaptartó kétféle magasságban is rögzíthető, igaz, az alsó állás értelmét nem találtam.
A csomagtér fölé a plafonra egy utastérből és hátulról is elérhető tároló is került
Jelentős helyigénnyel, de a lehető legjobb hozzáférést adva nyílik a csomagtérajtó, a hátsó ablak külön nyithatóságával szűkebb helyen parkolva is hozzáférhetünk a csomagtérhez és a mennyezeti tárolóhoz is
Praktikus jegyekkel így is a lehető legjobban áll a Berlingo, amihez jön még a 130 lóerős BlueHDi adta dinamizmus, a 300 Nm nyomatékú gázolajos elég jól mozgatja a már részint EMP2 platformos autót. Hangja csendes, még a hosszú bemelegedési ciklusban is, fogyasztása pedig még zömében városban használva is 6,4 l/100 km lett. Jó pont a könnyedén kapcsolható, egészen precíz hatfokozatú váltó és a zajszigetelés is, autópályán (130 km/órás tempóig próbálva) is egészen csendes a Berlingo, ami ebben a kategóriában nagy szó. Az üléspozíciót a kormányhoz és a váltóhoz ugyanakkor nem sikerült kellemesre belőni, amiben szerepet játszhat a rövid ülőlap is.
Head-up display, táblafelismerő, távolságtartós tempomat, holttérfigyelő és sávtartó egyaránt elérhető
A futómű és a kormányzás egyértelműen lágyra hangolt, ami passzol a családi autó jelleghez, a fék is nagyon puha, ellenben hatásos, így az adagolhatósága egy kissé csorbát szenvedő. A Berlingo összességében továbbra is egy ügyes svájci bicska, amit nem a vezetési élményéért fogunk szeretni, hanem azért, mert jellemzően minden és mindenki belefér. Az extrázásánál viszont észnél kell lenni, a navigációs fejegységet például teljesen felesleges megrendelni bele, amikor Apple CarPlay által nyugodtan használhatjuk a telefonunk navigációját is. Amire vajánlottabb lehet költeni, az a 250 ezer forintért mért 35 centivel hosszabb nyújtott verzió, továbbá a "rövid" Berlingóhoz is elérhető harmadik üléssor. Ha pedig igazán a kényelemre gyúrunk, a 8 fokozatú Aisin automata 700 ezer forintos felárát is érdemes lehet megfontolni. Amennyiben pedig a Citroënt túl puhának tartjuk, ott a sportosabbra hangolt Peugeot Rifter, vagy a középvonalat képviselő, s vélhetően a legjobb árat adó Opel Combo Life is, lényegében ugyanezen jellemzőkkel, de talán jobb ülésekkel.
A külső XTR csomag és a Grip Control külön tétel az extralistán, amin harmadik üléssor is szerepel
Az XTR csomaggal jár a lökhárítók középső fényezése és a ködfényszórók körüli, valamint az ajtókra rakott narancsbetét














































