A hely, ahol békésen megbújik a sarokban egy Jaguar E-Type

Egy veteránautónak (is) lelke van, s hozzá kapcsolódóan számos történet, személyes élmény, kötődés, apró-cseprő finomság, amiért szeretjük őket. Ebben megerősített a Pásztor Classic első nyílt napján tett látogatás is, az a program, ami igazából az új C4 bemutatója mellé társult - és amelyre kötelező jelleggel, illemből vetettem is egy pillantást -, de bevallom, alig vártam, hogy Pásztor Tamás tulajdonos megkezdje a tárlatvezetést.
Minden képzeletemet felülmúlta, amit láttam, hiszen néhány év alatt 450 négyzetméteres veterán birodalom nőtte ki magát a modern szalonból. Mondhatjuk, hogy ennek a mozgatórugója - a tulajdonoson kívül - egy speciálist lift, amely tudomásunk szerint jelenleg az ország legnagyobb autószállító liftje. Pontos technikai adatokat sajnos nem tudok mondani, de az emeleti parkolóba ezzel vittek fel többek közt egy Unimogot is - szóval tényleg nem kicsi.

A sétát ebben a parkolóban kezdjük, ahol még jó néhány autó áll az egyszerűbb, elérhetőbb, kedves kis veteránoktól kezdve (Trabant, Lada stb.) az értékesebb darabokig (Ilkovits Ádám többszörös díjnyertes Alfa Romeója, vagy egy Rolls-Royce Corniche kabrió), néhány új modellel megtűzdelve (ilyen egy 0 kilométeres Defender).

Kellemes eklektika, amelyben keverednek Tomi és az ügyfelek autói, de igazából ez fel sem tűnik: vezetőnk mindenről mesél pár kedves mondatot. „Mindig az a kedvencem, amivel épp dolgozom, amire ráhangolom magam. Gyakran az ügyfelek autóiba szeretek bele…, s aztán fájó szívvel adom át őket” – mondja nevetve, aztán egy rozoga kis 124-es Fiatra mutat. "1,8-as Abarth a lelkem, tulajdonképpen nem akartam megvenni, de aztán megsajnáltam. 16-18 éve tört össze, s azóta állt Körmend mellett egy pajtában. Senki sem látott benne fantáziát” – pedig a ’70-es évek végének egy tipikus, jó formájú autója. Én első ránézésre még egy kis Alfát is fel vélek benne fedezni... de ezt akkor még inkább megtartom magamnak.
A parkolóból egy csodálatos bemutatóterembe érkezünk, a gördülő falon a gyári fotók mellett jó néhány családi felvétel is el van rejtve, amelyeken Peugeot és Citroen modellek láthatók. Tomi lelkesen mesél róluk, kettőn ő maga is feltűnik, még cingár kisfiúként. Itt „fertőződött” meg, azóta már lelkes veteránautó gyűjtő (körülbelül húsz saját oldtimere van), restaurátor, és eredményes 1/100-as versenyző, akit hazánkban és külföldön is elismernek.
A falon túljutva újabb szép sorok, s egy újabb "megsajnált" autó. Tamás egy Citroen U23-as tűzoltóautóért ment egyszer külföldre, de élőben nem tetszett meg neki, ezért, hogy ne jöjjön üresen haza, vett a telepen egy Jaguar E-Type-ot, amely most békésen álldogál a sarokban. Kötelező darab, szép restaurálás, de használni valahogy már kevesen szeretik, gondoltam magamban, s kissé rácsodálkoztam a színére: fehérben még nem is láttam. Egyébként ajándék is járt hozzá, az is fehér, egy Citroen DS, amelyet minimális foglalkozás után Tomi végül megcsinált a feleségének, Évának, mert szerinte ez egy "finom kis nőies autó".

A szalonban lévő aranyszínű DS (ami az első, s az örök kedvenc) mellett itt állnak a legféltettebb darabok. Citroen SM, mellette a "családi Ferrari", a 365 GT4 2+2, méghozzá Isofix-szel ellátva a legkisebb Pásztor részére, egy harapós, halványsárga Lamborghini Espada S2 (állítólag az egyetlen működő darab ebben a színben), egy Maserati Indy America, vagy éppen a sokat látott kedvenc versenyautó, egy tuningolt Alfa GT Junior 1,3.

Közvetlen mellettük a kollekció legöregebbje, a Citroen Traction Avant, amelynek noha öreges a megjelenése, kiadásának évében nagyon modernnek és különlegesnek számított. Kis túlzással a Traction megjelenése olyan mértékű előrelépést jelentett az autóiparban, mint annak idején a belső égésű motor feltalálása.
"Az autó tiszta acélból készült, 1303 köbcentis, négyhengeres soros motorral, 100 km/h végsebességgel, 3 fokozatú sebességváltóval, első és hátsó dobfékkel, lengéscsillapítós felfüggesztésekkel. A szériagyártásban elsőként gyártott fronthajtású autó karosszériája forradalmi újításokat vonultatott fel. Fantasztikus mértékű előrelépést jelentett az autóiparban az önhordó karosszéria, és a független első és hátsókerék felfüggesztés is, ami a kor színvonalához mérten rázkódásmentes, kényelmes utazást adott. A Traction hosszú életciklusa során olyan további újításokkal gazdagodott, mint a fogasléces kormánymű, a szinkronizált sebességváltó, és a Citroën védjegyévé vált légrugózás. A Traction nagy karriert futott be egészen 1957-ig, a gyártósorokról az évek alatt összesen 758 948 darab gördült le. Különböző modelleket fejlesztettek ki belőle, a 7-rd után a 11-est, aminél az Avant név változatlanul a forradalmi elsőkerék-hajtásra utalt, a 11 pedig a Franciaországban honos adózási lóerőre. 1954-től pedig gyártani kezdték a Traction 15/6 H modelleket is.
Ez a közel ötméteres hosszúságú szépség elöl hordott motorjával forradalmi újdonságnak számított, amit csak tetézett, hogy hathengeres motorjából 77 lóerő kipréselésére volt képes, így 135 km/órás végsebességre volt képes. Az akkor óriási dinamikai képesség mellé természetesen társult a ma már rengetegnek számító 14 l/100km-es üzemanyag fogyasztás, így mostanság bevásárlóautónak semmiképp sem választanánk.
Majd új korszak következett, melyben két másik korszakos modell, a DS (Cápa) és a 2CV (Kacsa) foglalta el a királynő helyét." - írják róla weboldalukon.

Az emeleti látogatás után lementünk a pincébe, ahol az érdemi munka és az előkészítés folyik. Itt épül (többek között) a jövő egyik feltehetően eredményes versenyautója, egy 2003 S Abarth változat is, amely a tervek szerint bordó lesz.

Én is megtaláltam a kedvencem. Azonnal beleszerettem ugyanis a ’60-as évekbeli Thunderbirdbe. Jó néhány éve volt alkalmam vezetni egy ilyet, s akkor fel is tettem a kívánságlistámra. Ez a futurisztikus forma, a hozzá tökéletesen illő beltér, megspékelve egy kis Thunderbird-történelemmel páratlan hármast alkot. Amivel azonban annak idején igazán megfogott, az az úgynevezett swing-away kormánymű, amit nagyjából "elmozdulóként" tudnék magyarosítani. Az 1961-es Thunderbirdön mutatkozott be, de a hatvanas években egyéb termékeiben is előszeretettel használta a Ford. Amikor a váltó P(arkoló) állásba kerül, a kormány elfordul körülbelül húsz centimétert jobbra, amely könnyebb, kényelmesebb kiszállást tesz lehetővé, ja és ez a mozdulatsor igazán jól is mutat. Korábban Krepsz Zoli is erről írt filmes autókkal kapcsolatos cikkében, mert egy T-Bird volánja mögött hódított Kabos László a Veréb is madár című színes magyar vígjátékban.
Először láttam azonban (Renault) Marcadiert, ami őszintén nem tetszett... Nem értem, a franciák mit esznek ennyire rajta, mondjuk a csigával is így vagyok.
Egyetlen gondolat, nem tetsző forma, és máris jobban szerettem az addig látott ezernyi ívet, a választás lehetőségét, az oldtimerek sokszínűségét, ezt a napot, és - mivel szűk két óra alatt a pazar látnivalók végére értünk - lassan elindultam a kijárat felé.
Jó volt, én biztosan jövök a második nyílt napra is! Ki tart velem?