A hibrid halála? Honda Jazz teszt
Dízelmotorral sosem létezett Honda Jazz, az előzőből azonban volt hibrid, a mostani újból viszont már megint nincs, mert állítólag a sima benzines is elég takarékos. Vajon tényleg?
A Jazz alapsémája a 2001-ben megjelent etalon óta változatlan. Vetélytársainál egy hajszálnyit magasabb, szinte függőleges farával remek térhasznosító
Csak semmi cicó! Nem fogyasztástesztnek indult a Honda Jazz tesztje, hiszen egy vadonatúj autó, bőven van benne elég újdonság úgy általánosságban is. A korábbi menetpróba után most sem kapott semmi extra bánásmódot, csak a szokásosat, ráadásul abból a legzordabbat. Városi szaladgálás sok hidegindítással, ráadásul fagypont közelében. Budapestről mindössze Szentendrééig és Törökbálintig jutottam vele, a teszthét végén azonban meglepődtem, nem hülyeség, amit a Honda vall, hogy az új, harmadik generációs Jazzből – elődjével ellentétben – már nincs hibrid. Sőt, ez már csupán egyetlen motorral, egy 1,3 literes, természetesen i-VTEC, azaz változó szelepvezérlésű „Earth Dream” benzinessel kapható. De mit is vall a Honda? Azt, hogy ezzel a benzinessel olyan takarékos, hogy nincs értelme hibrid verziónak. Az Elegance 16 colos kerekeivel adódó 5,1 l/100 km vegyes érték persze nem világszenzáció, az viszont bámulatos, hogy a zömében városi, télen adódott tesztfogyasztás is csupán 5,8 l/100 km lett.
Magas, de viszonylag keskeny. Városban öröm vele autózni, parkolni könnyű, az átlag feletti magassághoz emelt üléspozíció, jó kilátás társul
Oké, de nem automata! A jellemzően kuplungmentes kényelmet is adó hibridek fogyasztását persze leginkább automataváltós modellekkel érdemes összevetni. Ott sem fog (vélhetően) elvérezni a Jazz, mert CVT-váltós kivitele még az amúgy hatsebességes manuálissal adott alapverziónál is jobb: katalógus szerint alapfelnivel csupán 4,6 l/100 km a kombinált értéke. Így aztán a Jazz valóban hozza azt, amit a gyár ígér: drágának számító hibrid akkumulátor nélkül is hibrideket megszégyenítően jó fogyasztást tud, azokhoz mérten olcsóbban.
Kisautós szinten minőségi anyaghasználat, jó ergonómia jellemzi az utasteret, az ülések oldaltartása lehetne egy kicsikét hangsúlyosabb
Hátul nem túl vaskos a középső padlómerevítő, viszonylag rövid az ülőlap, de óriási a lábtér és az ülés még akár három felnőttnek is megfelelhet - rövidebb távon. Elöl nem öncélúan kerültek magasra az ülések, alattuk az üzemanyagtartály
Nagy a kicsik között. A Jazz alapértéke (mindig is szerény fogyasztásán túl) a 2001-ben megjelent (az 1981-1986 között, Európában e névvel kínált City miniautót nem számítva) első generáció óta az, hogy a kisautók között az átlagosnál magasabb, kombis karosszériájával már-már tágas egyterűnek számít. Hátsó üléssora ma is nem csupán síkba hajtható, hanem függőlegesen fel is állítható. Hátsó ülőlapja széles, de egy picit rövid. Utóbbi még egy kicsit kihangsúlyozza azt, hogy a tengelytáv 3 centis és a hossz 9,5 centis növelésével az utastér minden eddiginél tágasabb. A ki-beszállási kényelem átlag feletti, hátul csaknem derékszögben tárhatók ki az ajtók, a korábbinál hátrébb szerelt hátsó ülés nem csupán a térdhelyet növelte, a gyerekülések, gyerekek bekötését is egyszerűbbé tette.
Ma is tudja a Jazz azt, amiről híres lett: hátsó ülőlapja felhajtható, így több mint egy méter magas pakolóteret kapunk
Literszámra a 354 literes csomagtér nem tűnik nagyon nagynak, de meglepően sok cuccot tud elnyelni. Egyszerű ülésdöntéssel sík padlójú rakteret kapunk
Családi autónak is jó? Meglepetés, de a nem egész 4 méter hosszú, ezért városban is könnyedén leparkolható Jazz egészen jó családi autó. Csomagtere 354 literével a korábbinál csaknem 20 literrel öblösebb, meglepően hosszú. Szabályos alakú, könnyen pakolható, egyszerű ülésdöntéssel több mint 1300 literes, síkpadlós térré bővíthető.
[BANNER type="1"] Jó motor + hatos, de mégsem ötös váltó. Hogy az Earth Dream koncepciós i-VTEC motor jó, azt fogyasztása is jelzi. Van hozzá stop-start is, de a különlegessége az, hogy a változó szelepvezérlés és -kiemelés Atkinson ciklusúvá változtatja. Ennek megfelelően egy kicsit nyomatékszegény, 123 Nm csúcsértékét ráadásul igen magas, 5000 1/perces fordulaton adja le. Mégsem kell forgatni, igazából az benne a kunszt, hogy döbbenetesen alacsony, szinte alapjárati fordulaton is autózhatunk vele. Városban (50 km/óránál) az ötödik kapcsolása nem kunszt, kevéssel felette már jöhet is a hatodik. A váltó ugyanis hatsebességes, de kapcsolhatóságával sajnos nem hozza a márkától megszokott szintet. Nem rossz, de osztályzatból ötös nem adható neki. Áttételezése amúgy viszonylag rövid, ezért is mozog egész élénken magas fokozatban is az autó. Az autópályás 130 km/órás futás már 3500 1/perc fordulattal futható. Ott is egészen csendes és takarékos még a Jazz, de a kisautókra jellemző trükk itt is él: 120 km/óránál még finomabban fut.
Nagyon könnyedén áttekinthető a műszerblokk, az Android alapú, érintőképernyős fedélzeti rendszer egy kissé megszokást igénylő, de utána jól kezelhető. Nem csak a szoftver, a navigáció is beszél magyarul
Csak magunkra vethetünk, ha szomjazunk: pohártartó a műszerfal szélén, palacktartó az első és a hátsó ajtózsebekben is kínálkozik
Vezethetőség? Nyilván nem egy klasszikus élményautó a Jazz, de ahhoz képest, hogy egy remek családi mindenes, vezethetőség szempontjából inkább pozitív, semmint negatív csalódást hoz. A váltó már említetten közepes csupán, de a kormány precíz, a sablonos elvű, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés pedig döbbenetesen jó: kellően stabil és a 16 colos felnikkel is megdöbbentően jó csillapítást adó. Ennél bizony soha rosszabbat! A városi vészfékrendszer ráadásul már alapáron jár, a mindig aktív ráfutásfigyelmeztetés és a táblafelismerés (+műszerfali kijelzés), valamint a sávelhagyásra figyelmeztetés pedig a második, középső (Comfort) felszereltségtől.
Nem humbug az Earth Dreams felirat. Az Atkinson ciklusú benzines a valóságban is nagyon takarékos
Az első-hátsó elektromos ablak mindegyik új Jazzhez alapáras. Az ülésfűtés mindhez extra - nem drága, ajánlott, mert nagyon hatásos. Egyébként a fűtés sem lassú
Nem olcsó, de felettébb értékarányos autó a harmadik generációs Jazz. Reméljük, sokat vesznek majd belőle, és használtan az elsőhöz hasonlóan tuti tipp lesz