Megosztó a forma, a célközönségnek mégis bejött: az első napon 37 ezer előrendelést fogadtak Koreában az újdonságra
24 óra leforgása alatt összesen 37 446 rendelés érkezett Dél-Koreában a formabontó küllemű Ioniq 6 villanyautóra. Ez nem akármilyen rekord, az állítólag sokkal népszerűbb formájú Ioniq 5
"mindösszesen" 23 760 előrendeléssel nyitott ugyanennyi idő alatt a szülőhazájában, míg a platformtárs Kia EV6 ugyanitt, szintén az első napon
"csak" alig több mint 21 ezer előrendeléssel nyitott. Ebből a rekordból kiindulva a gyártó minden eddigi villanyautójánál népszerűbb lehet az Ioniq 6, hatalmas keresletre számít a gyártó a továbbiakban is.
[BANNER type="1"]
Bent is modern, ám itt már közel sem annyira formabontó az Ioniq 6
Ráadásul, ha a küllem nem is jött be mindenkinek, közvetetten mégis tett azért, hogy ennyien válasszák az újdonságot. A 77,4 kWh kapacitású akkucsomaggal szerelt Ioniq 6 főként aerodinamikus, valahol a kupé és a szedánforma közt elhelyezkedő sziluettjének is köszönheti a kiváló, 610 kilométeres WLTP szerinti hatótávját. Így ha ez az adat győzte meg inkább a vevőket, lényegében ahhoz is hozzájárul a rendhagyó, egyes esetekben vitákat is gerjesztő dizájn.
A sikerhez természetesen az is hozzájárult, hogy az Ioniq 6 indulóára forintra átszámolva nagyjából 15,9 millió forint, ami ezért a csomagért meglepően jó ajánlat.
Nem csak kinézetével hódíthat az Ioniq 6, a lemezek alatt a legmodernebb technika és állítólag kiváló kényelem lapul
A gyártó még csak
"otthon" tette elérhetővé a modellt, és ez egy darabig még így is marad, más piacokon néhány hónap múlva nyitják meg az előrendelést. Érdemes tehát figyelni és a lehető leggyorsabban előrendelni, mert ilyen kereslet mellett gyorsan megnőhet a most még korrektnek számító várakozási idő. Az állórajtból 100 km/órára (a legerősebb változat esetében) mindösszesen 5,1 másodperc alatt gyorsuló modellt januárban kezdik majd gyártani, az előrendelők pedig még 2023-ban meg is kapják majd az autójukat.
Vajon itthon is lesznek elegen, akik bevállalják a Hyundai újdonságát a megosztó külső ellenére?