Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2021. 06. 07.

A kiszabható maximális büntetést kapta a 17 éves autótolvaj

Még tavaly novemberben történt az igen összetett és szomorú eseménysor, aminek két halálos áldozatot követelő autóbaleset lett a vége. A vétkes sofőr a kiszabható maximális büntetést kapta.

A kiszabható maximális büntetést kapta a 17 éves autótolvaj
A rendőrségi beszámoló szerint egy fiatalkorú 2020. november 12-én 6 óra körül az egyik karancslapujtői ingatlan előtt parkoló személygépkocsit a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül beindította, majd azzal elhajtott onnan. A gyanúsított ezután a 21-es számú főúton – Salgótarján elkerülő útján – a járművel a megengedett sebességet túllépve átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a gyanúsított könnyű sérülést szenvedett, a vétlen gépkocsi vezetője és utasa azonban a helyszínen életét vesztette. Tovább árnyalja a képet, ám nem a jó irányba, hogy a nyomozók megállapították továbbá azt is, hogy a fiatalkorú érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, valamint a beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsított a vezetés megkezdése előtt új pszichoaktív anyagot, magyarán kábítószert fogyasztott, amelytől bódult állapotba került, és alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre. A nyomozati szakaszt követően az ügyészség is tette a dolgát, februárban vádat emeltek, most pedig ítéletet is hoztak. Miként arról Nógrád megye főügyésze az MTI-t tájékoztatta, hét év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek az egyébként többszörösen büntetett előéletű, a baleset előtt is a javítóintézetből szökött fiút. A főügyész hozzátette: a fiatalkorúakra vonatkozó büntetéskiszabási szabályok szerint a hét és fél év szabadságvesztés volt az ügyben kiszabható maximum, és az ügyészség ezt is indítványozta. Az ítélet jogerős. [BANNER type="1"]
Forrás: police.hu, MTI