A látszat néha csal – Itthon mutatkozott az új Evoque!
Bármennyire is tűnik a réginek, alapjaiban újult meg és lett többször modernebb elődjénél az új Evoque. Szinte minden hajtáslánc könnyű hibrid rendszert kap és jön a plug-in hibrid is, Budapesten lestük meg az újdonságot.
A nemzetközi premier után alig egy héttel már Budapesten is megjelent a második generációs Range Rover Evoque
Számtalan indok lehet arra, hogy egy gyártó miért nem változtat néhány jól megszokott megoldáson. Az egyik ilyen az eladhatóság, és a Range Rover Evoque népszerűségét szinte teljes egészében formájának titulálják. Az első Evoqe egy lehengerlően merész, tanulmányautók arányait idéző sportos kinézetű, de rendkívül masszív és hatalmas biztonságérzetű crossover, ezen még véletlenül sem akartak változtatni. Az elődből globálisan elkelt 772 096 példány is azt suttogta a tervezőknek hogy legyenek nagyon óvatosak. Ez így is lett, valójában
a régi Evoque és a Velar vonalait mosták tökéletesen össze.
Megmaradt a lejtő tetővonal és az emelkedő övvonal, amik egy valószerűtlenül keskeny hátsó ablakban érnek össze és bár minden ismerős, mégis nagyon frissnek tűnik.Mindenképp ledes lámpákat kap, de lesz feláras kitakargatós egység is, a formaterv és a kilincsek mind ismerősek lehetnek a Velarról
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] |
| 4371 | 1904 | 1649 | 2681 | 591-1383 |
Majdnem fele olyan magas csak a hűtőrács, mint a Velaron, innen lehet leginkább felismerni az Evoque-ot
Akik összetévesztenék a Velarral, azoknak kapaszkodóként elárulom, hogy az Evoque hűtőmaszkja szűkebb és az oldalsó légbeömlőknek nem csak a körvonalát húzták fel, van benne rács is.
A tekintet hasonló, az újdonság fényszórói pedig mindenképp ledesek,
ám abból is van többféle, a legmagasabb szinten automata kapcsolású, kanyarkövetős és kitakargatós mátrix technológiás. Szűkebbre húzták az illesztési hézagokat, és a Velaron bemutatkozott behúzódó kilincseket is megkapta az újdonság. Hátul már a csomagtér fedélre ráhúzódik a két ledes lámpatest és egy jókora diffúzor imitáció szűkíti még inkább össze a fart optikailag. Az új Evoque karosszériája teljes egészében új fejlesztés, a padlólemezt már úgy alakították ki, hogy a konnektoros hibrid hajtás akkumulátorának is legyen benne hely anélkül, hogy az utastértől jelentős teret elvenne.Különleges és egyedi megoldás a hátsó kamera, mely az alapáras tolatókamerán túl kerül az autó hátuljára, az antennába és a teljes belső tükörre kerül a képe
Ismerős vonalak, letisztult felületek, minőségi anyagok jellemzik
Csomagtere 10%-kal bővült, 590 literébe pedig kényelmesebben pakolhatunk, kicsit praktikusabb a kialakítás. A méretnövekedést leginkább az új, kompaktabb méretű futóműnek köszönheti, a friss fejlesztésű multilink hátsó és MacPherson első megoldás akár légrugókkal is csillapíthat, melynek szenzorai minden tizedmásodpercben monitorozza az utat és ennek megfelelően állítja a csillapítást. Az új Evoque négyhengeres benzines és dízelmotorokkal lesz elérhető, az Ingenium motorcsalád leggyengébb tagja is 150 lóerős, alapváltozatként elsőkerékhajtású és manuális váltós.
A belépő hajtáson kívül mindegyikhez csatolják a márka új mild-hibrid rendszerét,
mely egy 48 Voltos akkumulátorból és egy, a motorra szíjjal csatlakozó indító generátorból áll. Minden további modell összkerékhajtású és automata váltós, ezek az új hibridrendszerrel akár 6%-kal kevesebb üzemanyagfogyasztást produkálnak. 150, 180 és 240 lóerős dízelmotor, 200, 249 és 300 lóerős benzinmotorok választhatóak hozzá. Az új Evoque konnektorról is tölthető hibrid rendszerrel 2019 végén debütál majd, melyet egy háromhengeres benzinmotorral szerelnek.Két centivel nőtt a hátsó lábtér, a bőr huzat helyett pedig gyapjú, vagy újrahasznosított műanyagból készült szövet is kérhető
| 2.0 Si4 200 LE | 2.0 Si4 249 LE | 2.0 Si4 300 LE | |
| Emissziós norma | Euro 6d | ||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1998 | ||
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||
| Váltófajta/-fokozat | automata/9 | ||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 200/5500 | 249/5500 | 300/5500 |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 340/1300-4500 | 365/1300-4500 | 400/1500-4500 |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 8,5 | 7,5 | 6,6 |
| Végsebesség [km/h] | 216 | 230 | 242 |
| Fogyasztás - vegyes [l/100 km] | 7,7 | 7,9 | 8,1 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 176 | 180 | 186 |
| Saját tömeg [kg] | 1845 | 1893 | 1925 |
| Megengedett össztömeg [kg] | - | ||
Alapáron nem billenthető a kijelző, a feláras viszont nem csak dizájnos, okos is, valamint otthon is frissíthető a fedélzeti rendszer
Nyomatékvektoros összkerékhajtása aszfalton jobb tapadást biztosít a külső kerekeknek adott nagyobb nyomatékkal. Terepen használva elektronikusan zárja a hátsó differenciálművet, így több tapadást biztosítva a hátsó tengelyen. 600 milliméteres gázlómélysége elődjénél is több, valamint a tükrökbe épített érzékelőknek köszönhetően folyton figyelhetjük, milyen mélységű vízben járunk épp. Az új Evoque okos megoldásai nem csak terepkörülmények között segítenek, fejlett kameratechnológia szolgálja ki a sofőrt városi körülmények között is. A Ground View technológia debütálását is köszönhetjük az Evoque-nak, képes virtuálisan eltüntetni az autó komplett orrát a lábunk elől. Persze csak a kijelzőn, az orr és a tükrökbe épített kamera segítségével és egy kis szoftveres trükkel nagyjából láthatjuk, min megyünk át az adott pillanatban. Kamerából többet kapunk, mint a legtöbb luxusautónál, hátul például kettőt.
Az alapáras hagyományos tolatókamera fölött, a cápauszony antennába került egy további, melynek képét a belső tükrön láthatjuk,
abban az esetben, ha a raktérben magas csomagot szállítanánk.10%-kal tágasabb lett a csomagtartó, a váltó kapcsolója pedig hagyományos, nem kiemelkedő tekerőkapcsoló, mint korábban
Adaptív légrugózás is kérhető, az összkerekes automata modellekhez mindenképp jár a mild-hibrid rendszer
| 2.0 Td4 150 LE FWD | 2.0 Td4 150 LE | 2.0 Td4 180 LE | 2.0 Sd4 240 LE | |
| Emissziós norma | Euro 6d | |||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1999 | |||
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |||
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | automata/9 | ||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 150/2400 | 180/2400 | 240/2400 | |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 380/1750-2500 | 430/1750-2500 | 500/1500-2500 | |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 10,5 | 11,2 | 9,3 | 7,7 |
| Végsebesség [km/h] | 201 | 196 | 205 | 225 |
| Fogyasztás - vegyes [l/100 km] | 5,4 | 5,6 | 5,7 | 6,2 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 143 | 149 | 150 | 163 |
| Saját tömeg [kg] | 1787 | 1981 | 1891 | 1955 |
| Megengedett össztömeg [kg] | - | |||
Alapáron kap számtalan vezetéstámogatót, mint az adaptív tempomat és az aktív kormányasszisztens, valamint vészfék-asszisztens, sávtartó és éberségfigyelő is lehet a fedélzeten. Minőségi anyagokból készülő kárpitokat kaphatunk az Evoque-hoz, melyek között
a bőr már nem is igazán különleges, színre lép ugyanis a gyapjú, mint feláras huzat.
Valamint a Velarban debütált újrahasznosított műanyagból készült szövetkárpit is. Érdekesség, hogy hagyományos joystick-szerű váltókapcsolót, nem kiemelkedő tekerőkapcsolót találunk a középkonzolon, melyen egyébként ott a Velarban debütált 10 colos klímakezelő panel, melyen több funkció is elérhető. Ez csupán kiegészítő a fölső 10 colos, állítható dőlésszögű monitor mellett, melyen már az előszériás bemutatóautóban is magyar nyelven futott a frissített menü. Nagy újdonság, hogy ha erre érkezik egy frissebb szoftver, azt már wifi kapcsolaton keresztül akár otthon is letölthetjük rá, nem kell márkaszervizbe vinni. Az új Range Rover Evoque már rendelhető itthon is, 12,1 millió forintos alapáron indul elsőkerékhajtással és kézi váltóval. Az első ügyfélautók már februárban meg is érkeznek hazánkba, 2019-ben pedig összesen 80 autó eladásával terveznek, ami tekintve a divatos és szinte változatlan külsőt, akár még bőven kevés is lehet.Négyhengeres benzin és dízelmotorokkal érhető el 12,1 millió forintos alapáron, jövő év végén érkezik a háromhengeres benzinmotoros plug-in hibrid