Cikk2018. 12. 16.
A mikrohullámú gyújtás mentheti meg a belsőégésű motorokat?
Mikrohullámú gyújtás. Vajon érdemes megjegyeznünk ezt a kifejezést vagy hamarosan eltűnik a süllyesztőben?

Betumeret18 px
Lehet, hogy pont a Porsche alkalmazza majd először a technológiát, ha már az egykori vezérigazgató is ezzel foglalkozik?
A most születő gyerekek talán már megélik azt a korszakot, amikor a belsőégésű motorokat nyugdíjazzák. Hacsak… hacsak nem találnak ki valami furfangos dolgot a mérnökök. Például a mikrohullámú gyújtást. Igen, eléggé sci-finek hangzik a dolog, ám már létezik egy Micro Wave Ignition (MWI) tehát mikrohullámú gyújtás nevű startup, amely ennek a technológiának a fejlesztésén dolgozik. A német vállalkozás mérnökei száműznék a gyújtógyertyákat a motorból, a helyüket pedig átvennék a mikrohullámok, amelyeket kis pulzusokban adagolnának. Ezzel a megoldással állítólag kisebb hőmérsékleten égne el a tüzelőanyag, ami 30 százalékos fogyasztáscsökkenéshez vezetne és 80 százalékkal szorítaná vissza a károsanyag-kibocsátást.
Ha működőképes az új elképzelés, akkor még sokáig velünk maradhatnának a belsőégésű motorok
Erre a kijelentésre bizony megemelkedik az ember szemöldöke és nagyon gyorsan szkeptikus gondolatok kezdenek kavarogni a fejében, ám ekkor érkezik Wendelin Wiedeking, a Porsche egykori igazgatója, aki alátámasztja az állítás helyénvalóságát. Wiedeking 1993 és 2009 között állt a Porsche élén, az ő irányítása alatt dobták piacra a Cayenne szabadidő-autót, ami lényegében megmentette a márkát, sőt megalapozta azt a profitabilitást, amit ma láthatunk a Porsche háza táján.
[BANNER type="1"]
Wiedeking nagyban hozzájárult a Porsche jelenlegi sikerességéhez. Illik komolyan venni a szavait
Az Automotive News riportjában Wiedeking kifejtette, hogy meggyőződése szerint működőképes lehet a technológia. Persze ő maga is 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a startupban. Érdekes technikai csemegék bukkanhatnak még fel tehát a jövőben. Jó lenne látni működés közben is egy ilyen mikrohullámokkal „begyújtott” motort, de nemsokára érkezik a Mazda gyertyavezérelt, kompressziógyújtású benzinmotorja is, amelyet szintén kíváncsian várunk.
A Mazda sem mondott még le a belsőégésű motorokról


















































