Cikk2016. 10. 21.

A nap videója: álomautók padlógázon

Vigyázat! Negyed órára garantáltan beszippant, de ezt kár lenne kihagyni! Több ezer lóerő és dobhártyarepesztő üvöltés a videóban. Fülhallgató kötelező!

Ritka az olyan alkalom, amikor egy tömött város kellős közepén láthatunk és hallhatunk sportkocsikat nyélgázon közlekedni, persze legális keretek között. Itthon, Budapesten a Nagy Futam ad hasonló szórakozást, most viszont a belga tengerpart egyik városából hoztunk csodálatos videót. Az évente rendezett Zoute Grand Prix verseny egyik állomásán vagyunk, ez a Flying Sprint nevű feladat. A verseny keretein belül többféle ágazatban rendeznek eseményeket, a Flying Sprint gyorsulás a GT Tour egyik betétfutama. A feladat egyszerű, viszonylag rövidtávon a lehető legmagasabb sebességet kell elérniük a versenyzőknek.
[BANNER type="1"] Ebben az esetben a végsebesség nem igazán számít, a kocsi gyorsulása, illetve a rajtautomatika megfelelő használata a döntő. Többen használják is, viszont az adatok csak a versenyzőknek fontosak, a hangélmény viszont a nézőknek, amiből hatalmas adagot kapnak. Csodás, ahogyan a Mercedes V8-asai mélyen dörmögve, a Ferrariké vonyítva, a Porschék boxerei pedig üvöltve próbálják a környék ablakait összetörni. Sajnos odaégett egy gyönyörű Giulia QV kuplungja, a legtöbben viszont szépet rajtoltak. Megéri erre a negyed órára kicsit hátradőlni, csak hagyják magukat beszippantani a fantasztikus hangok örvényeibe.