Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 09. 23.

A német autóklub már tesztelte a téli gumikat (is)

Szeptember közepén 30 fokot mértünk itthon, miközben az ADAC a legújabb téli és négyévszakos abroncsokat tesztelte, összesen 3 méretben.

A német autóklub már tesztelte a téli gumikat (is)
28 téli és 7 négyévszakos abroncsfajtát tesztelt idén az ADAC, köztük néhány újdonságot és megannyi ismerős idei változatát. A téli gumik a főleg kis és kompakt típusokra való 185/65 R15, valamint a sportosabb kerékkel szerelt középkategóriásokhoz illő 225/45 R17 méretben kerültek a tesztelőkhöz. A négyévszakos abroncsokat a kettő közötti, igen széles körben használt, 205/55 R16 méretben tették próbára. Az alábbi táblázatok részletesen mutatják az ADAC méréseinek eredményeit, ahol most is a kisebb számok jelentik a jobb minősítést. [BANNER type="1"] A kisméretű abroncsok közül idén is az a két modell érdemelte a legjobb minősítést, amelyek tavaly, ráadásul szinte ugyanolyan eredménnyel. A tesztelt gumik között körülbelül fele-fele arányban szerepelnek a nagynevű abroncsgyártók termékei és a kevésbé ismert márkák. Utóbbiak közül az Esa-Tecar már a középmezőny tetejéig kapaszkodott, ugyanakkor érdekes a tavalyi harmadik Dunlop visszaesése.
ADAC téligumi-teszt 2016, 185/65 R15 T − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Goodyear UltraGrip 9 Michelin Alpin A4 Nokian WR D4 Vredestein Snowtrac 5
Ár (euró) 75 77 66 68
ADAC értékelés Jó (2,2) Jó (2,3) Kielégítő (2,7) Kielégítő (2,7)
Száraz úton 2,5 2,0 2,4 2,3
Nedves úton 2,2 2,4 2,7 2,7
Havas úton 1,8 2,4 2,4 2,7
Jeges úton 2,5 2,4 2,5 2,6
Zaj 2,9 3,5 3,8 3,6
Fogyasztás 1,5 2,5 2,0 2,4
Kopás 2,0 1,0 2,5 2,5
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Esa-Tecar Super Grip 9 Hankook i*cept RS2 W452 Bridgestone Blizzak LM001 Pirelli Cinturato Winter
Ár (euró) 47 59 66 75
ADAC értékelés Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,8) Kielégítő (2,9) Kielégítő (2,9)
Száraz úton 2,4 1,9 2,6 2,9
Nedves úton 2,8 2,8 2,8 2,1
Havas úton 2,1 2,6 1,9 2,1
Jeges úton 2,8 2,8 2,9 2,2
Zaj 2,9 4,0 3,6 3,2
Fogyasztás 1,7 2,3 2,0 2,4
Kopás 2,5 2,5 2,5 2,0
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Dunlop SP Winter Response 2 Nexen Winguard Snow’G WH2 Uniroyal MS plus 77 Barum Polaris 3
Ár (euró) 74 54 64 57
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,1) Kielégítő (3,3) Kielégítő (3,4)
Száraz úton 3,0 1,9 3,3 2,2
Nedves úton 1,8 3,1 2,7 3,4
Havas úton 2,1 2,6 1,7 2,1
Jeges úton 2,7 2,7 2,9 2,8
Zaj 3,0 2,8 3,7 3,6
Fogyasztás 2,0 2,0 2,0 2,0
Kopás 2,5 2,5 2,5 1,5
Helyezés 13. 14. 15.
Modell Viking SnowTech II Firestone Winterhawk 3 Kleber Krisalp HP2
Ár (euró) 60 59 61
ADAC értékelés Kielégítő (3,5) Rossz (4,6) Rossz (4,6)
Száraz úton 2,8 2,3 2,2
Nedves úton 3,5 4,6 4,6
Havas úton 1,7 2,8 2,3
Jeges úton 2,7 2,6 2,7
Zaj 3,7 3,0 4,4
Fogyasztás 2,1 1,8 2,0
Kopás 2,5 2,0 1,5

Érdekesség a nagyobb méretű abroncsok között is akad. Hiszen például itt is szerepel a Firestone Winterhawk 3 modell, amely 185/65 R 15 méretben utolsó előttiként végzett, míg 225/45 R 17 méretben a harmadik legjobb abroncs. A tavalyi tesztekkel együtt erről elmondható, hogy minél nagyobb méretű, annál jobb. Ám jó minősítést így is egyedül a Dunlop Winter Sport 5 érdemelt az ADAC szerint, és bizony ebben a méretosztályban sem az olcsó gumik szerepeltek a legrosszabbul.

ADAC téligumi-teszt 2016, 225/45 R17 H − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Dunlop Winter Sport 5 Pirelli Winter Sottozero 3 Firestone Winterhawk 3 Goodyear UltraGrip Performance Gen-1
Ár (euró) 145 142 119 147
ADAC értékelés Jó (2,2) Kielégítő (2,9) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0)
Száraz úton 2,4 2,9 2,9 3,0
Nedves úton 2,4 2,7 3,0 2,7
Havas úton 1,9 2,7 2,4 1,7
Jeges úton 2,2 2,6 2,0 2,0
Zaj 2,8 3,1 2,8 3,2
Fogyasztás 1,6 2,2 2,2 1,5
Kopás 2,0 2,5 2,0 2,0
Helyezés 5. 6. 7. 8.
Modell Hankook i*cept evo2 W320 Nokian WR D4 XL Uniroyal MS plus 77 Bridgestone Blizzak LM001
Ár (euró) 118 134 126 139
ADAC értékelés Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,0) Kielégítő (3,2) Kielégítő (3,3)
Száraz úton 2,2 2,4 3,2 2,1
Nedves úton 3,0 2,6 2,3 2,5
Havas úton 2,5 2,2 2,5 3,3
Jeges úton 2,4 2,1 2,6 2,4
Zaj 3,5 3,1 3,1 3,7
Fogyasztás 2,3 2,0 1,9 2,1
Kopás 2,5 3,0 2,5 2,0
Helyezés 9. 10. 11. 12.
Modell Viking SnowTech II Vredestein Wintrac Extreme S Yokohama W.drive V905 Matador MP92 Sibir Snow
Ár (euró) 103 138 127 89
ADAC értékelés Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,5) Rossz (3,7)
Száraz úton 3,2 2,4 2,5 2,6
Nedves úton 3,4 2,4 3,3 3,7
Havas úton 2,4 3,4 2,1 2,2
Jeges úton 2,7 2,5 2,9 2,5
Zaj 4,1 3,0 4,0 3,2
Fogyasztás 2,4 2,4 2,4 1,9
Kopás 2,0 3,0 3,5 2,0
Helyezés 13.
Modell BF Goodrich G-Force Winter 2
Ár (euró) 124
ADAC értékelés Rossz (3,9)
Száraz úton 2,6
Nedves úton 3,9
Havas úton 2,2
Jeges úton 2,2
Zaj 3,6
Fogyasztás 1,8
Kopás 1,5

A téli gumik mellett idén ismét bevett a tesztbe néhány négyévszakos abroncsot az ADAC, 205/55 R16 méretben. Ezek zömében gyenge vagy rossz minősítést kaptak, de még a két kielégítő négyévszakos abroncs közül is csak a legjobb Michelin CrossClimate mutatott értékelhető eredményeket.

ADAC négyévszakos gumik tesztje 2016, 205/55 R16 V − eredmények
Helyezés 1. 2. 3. 4.
Modell Michelin CrossClimate XL Vredestein Quatrac 5 Nokian Weatherproof XL Goodyear Vector 4Season G2 XL
Ár (euró) 101 94 95 104
ADAC értékelés Kielégítő (3,4) Kielégítő (3,4) Gyenge (3,8) Gyenge (3,9)
Száraz úton 2,2 3,4 3,8 3,9
Nedves úton 2,5 3,4 2,9 2,5
Havas úton 3,4 2,8 1,8 2,1
Jeges úton 2,3 2,4 2,9 2,3
Zaj 2,7 2,9 2,8 2,7
Fogyasztás 1,6 1,8 2,2 2,1
Kopás 1,5 2,0 2,5 2,0
Helyezés 5. 6. 7.
Modell Pirelli Cinturato All Season Bridgestone A001 Hankook Kinergy 4S H740 XL
Ár (euró) 97 92 88
ADAC értékelés Gyenge (3,9) Rossz (4,9) Rossz (5,0)
Száraz úton 3,8 4,2 4,0
Nedves úton 3,1 2,8 5,0
Havas úton 3,9 4,9 2,7
Jeges úton 2,3 2,9 2,6
Zaj 3,1 3,3 3,2
Fogyasztás 2,0 2,8 1,8
Kopás 2,0 2,5 2,5

Az ADAC idei téligumi-tesztjéről is készült videó, németül: