Cikk2019. 04. 10.

A piac legolcsóbb autóját próbáltuk! És nem volt rossz!

Nincs ma olcsóbb autó, mint a Dacia Logan. Alapmotorjával 2 millió forint alatt kapható. A tesztautó persze a "csúcs" Arctic. Józan választás, és még nála olcsóbban sincs semmi egyéb a piacon.

Nem szenvedünk hiányt Dacia tesztautókból, talán kevesen hiszik, de a csapatból mind rajongunk értük, ugyanis ár/érték arányban és praktikusságban is hibátlanok. Viszont alapmotoros Logant utoljára az első generációból, 2004-ben sikerült megkaparintani. Akkor azért még másról szólt ez a modell, több kompromisszumot igényelt, mint a 2012 végén megjelent, a piacra 2013 elején érkezett második generáció. Utóbbinál eleinte az 1,2 literes, 75 lóerős négyhengeres volt a bázis, majd a faceliftnél kapta az SCe 75-nek hívott, de valójában csak 73 lóerős, 1,0 literes háromhengerest. Ezzel még nem járt nálunk, csakis a 0,9 literes turbóssal és az 1.5 dCi-vel. Most viszont a Dacia Schiller ideadta egy körre az általunk áhított tesztautót, az alapmotoros Logant, amire nem csak én voltam kíváncsi, egész csapatunk várta, így aztán hárman is megültük. Persze nem az 1,99 millió forintos teljesen alap verziót kaptuk, hanem a legtöbb vevő által választott alapmotoros "fullextrásat", az Arcticot, ami még mindig nem fényűző, sokkal inkább józan választás. Itt a manuális légkondicionáló mellett már a magasságszabályzós kormánykerék és vezetőülés, a fedélzeti számítógép és az elektromos tükörállítás is megvan, hátra is jár 12V-os csatlakozó, továbbá bővebb a rendelhető extrák köre. Ahogyan az a Renault/Dacia esetében megszokott, a jelentősebb faceliften túl is történtek változások a Logan életében. Ma például már hozzá is elérhető a légkondicionáló automata vezérlése (50 ezer forintért), de 150 ezerért bőr kárpitozás is kérhető. Előbbit tudom javasolni, utóbbit nem. Ugyanis az alap szövet ülésekkel sincs gond, legalábbis így alapból. Viszont egy bőr kárpittal már valószínűleg jobban hiányolnánk a tartást belőlük, de taxizáshoz például nyilván remek opció. Az utastér ma is kemény, de az első Loganokban látottnál azért már érezhetően jobb műanyagokból épül. Az egész hangulat nem bántó, még a "piac legolcsóbb autójában ülünk" alaptétel mantrázása nélkül sem. Az említett cím pedig ma már olyannyira igaz, hogy nem csupán a Logan 1,99 millió forintos bázisára, hanem az Arctic 2,59 millió forintosa, de még a 109 ezer forintos metálfényezésű, 30 ezer forintért pótkerékkel is felszerelt tesztautó 2,738 milliós ára is az a szint, amennyiért egyetlen másik gyártó sem kínál bármi egyebet. [BANNER type="1"] Viszont ez az alapmotoros Logan nem csak az ára miatt szerethető, minden porcikája korrekt, ha egyszerű is. Nyilván vannak benne olyan dolgok, amiket el kell fogadni. Ilyen például a magasra szerelt utasülés, ugyanakkor az bámulatos, hogy egy 4,36 méteres, alapvetően kisautó alapú szedánban ekkora lábtér lehet. Na persze van miből nagy legyen, a Logan tengelytávja 4,6 centivel nagyobb, mint a karosszéria egészét nézve 28,9 centivel rövidebb, ám magasabb árú Sanderóé. A 180 centi magas sofőr mögé úgy fér a hasonló termetű utas, hogy még egy fél arasznyi hely marad a térdei és az első támla mögött, s ez bizony óriási szó. Tudom, olvasóink számára bizonyára érdekesebb a vezetési élmény, mint a helykínálat kérdése, s azt kell mondjam, ők sem csalódnak. Miként az összes Dacia, a Logan is kellemes meglepetés. Az 1,0 literes háromhengeres motor egészen egyenletes alapjáratú, persze van hozzá stop-start is, hogy lehetőleg ne is ketyegjen, amikor nem feltétlenül szükséges. A 6300-as fordulatnál érkező 73 lóerős teljesítmény és a 3500-nál érkező 95 Nm nyomaték jól mutatja: érdemes, kell is forgatni ahhoz, hogy menjen. Viszont az egész rendszer nem kelletlen, váltáskor nem esik be a fordulatszám, a forgalom ritmusa még autópályán, három felnőttel is tartható. Ha kell, a Logan megfutja a 130-at is, ott már 4200/perc körüli a fordulatszám. Erőtartalék még van, gyorsításra is lehet bírni, de persze ekkor már jelentős a motor- és szélzaj, no meg az étvágy is. Sokkal jobban járunk, ha 110-120 km/óra közötti tempót tartunk az autópályán is, ott stabilabb a futás, picivel hosszabb lesz a menetidő, de több pénz marad kenyérre, fagyira, meg talán kevésbé is fáradunk el. Az 5 fokozatú váltó hibátlan, jól kapcsolható, de persze viszonylag rövidre áttételezett, az elektronikus kormányszervó alapáras, de a volán így is kissé nehéz. De igazából így illik a Loganhoz, az átlag feletti motorzaj és az érezhető kormányzás ad némi "autót vezetünk" érzést, miközben a komfort a Daciától megszokottan remek, s a 185/65 R15-ös (ezen az autón gyárilag Continental ContiEcoContact5) abroncsok jobban is illenek hozzá, mint a legutóbb próbált Sandero Stepway 205-ösei. A hibátlan komfort mellett a természetesen meglévő kanyarodási oldaldőlés a vártnál kisebb, a stabilitás nagyobb, s azon is meglepődtünk, hogy a mindössze 970 kilogrammos saját tömeg miatt az 1,0 literes alapgép érzésre hasonló dinamikát ad, mint egy átlag kompaktnak egy 1,6-os szívó benzines. Érzésre, a katalógusérték szerinti 15,1 másodperces százas sprint ugyanis nem túl combos. Viszont amíg nem járunk gyorsulási versenyekre, s van elég eszünk ahhoz, hogy egy autópályára is tempóból gyorsuljunk fel, addig ajánlható ez az alapverzió is. A Logan mára nem csupán vállalható, teljesen helytálló alapautó lett. 3 év/100 ezer kilométer garanciája jelképes 60 ezer forintért nyújtható 5 évre, az extrák szintén olcsók. Például tolatókamera és navigációs érintőképernyős hifi egyaránt 75 ezer forintért kérhető, a kormánykerék és a váltógomb bőrborítása 30, a tempomat 50 ezer forintos tétel. Visszagurulásgátlós ESP és 4 légzsák minden Loganhoz jár, elektromos ablak, Bluetooth- és USB-kapcsolatos, kormányoszlopról vezérelhető audiorendszer már a második, Access felszereltségtől. Tudom, hogy motorból sokan elvből az alap feletti, már turbós verziót választják a Logan/Sandero esetében is, viszont az autópályás részt is tartalmazó próbakör után azt kell mondjam: vásárlás előtt mindenképp érdemes adni egy esélyt az alap Logannak is; nem csak Daciában gondolkozva is! A Dacia Schillernél épp elérhető ez a tesztautó, ami kiválóan megmutatja: keveset autózóknak nem kell több, ráadásul ha nem tiporjuk, 6-7 literes fogyasztással meglesz, tiporva persze inkább a 8 litert közelíti, de ugyanez a turbósra is igaz.