A sofőrön múlik az autó fogyasztása
Döntően a vezetési stíluson múlik egy adott autó fogyasztása, ezért leginkább erre érdemes figyelni, ha kevesebbet szeretnénk üzemanyagra költeni.

Legjobban oktató és speciális műszer segítségével lehet elsajátítani a takarékos vezetést
Bevallom, én világ életemben takarékos vezetőnek tartottam magamat, minden esetben számolom, hogy két tankolás között mennyit fogyasztottam (egyszerű művelet, tankolt literek száma/megtett 100 kilométerek=fogyasztás l/100 km), de egy ilyen takarékos vezetési kurzus még az én esetemben is hozott némi megtakarítást. Nem titok, az Allianz Vezetéstechnikai Centrum trénerei segítettek. Néhány alapfogást betartva a 10 százalék körüli fogyasztás-csökkentés borítékolható, de akár 20 százalékos spórolás is könnyedén elérhető. A számok teljesen valósak, a Vezetéstechnikai Centrumban egy érdekes, az autók OBD-csatlakozójára köthető műszer segíti a takarékos vezetés oktatását. Ez nem csak a valós pillanatnyi és az átlagfogyasztást, az utazások idejét és a megtett távot, hanem a váltások számát és az átlagos motorfordulatszámot is rögzíti. Ennek statisztikájából levonhatók a legfőbb takarékos-vezetési tanácsok, melyek az alábbiak:
OBD-csatlakozóval bármely mai autóra csatlakoztatható a fogyasztási adatok mellett temérdek egyéb érdekességet is mutató műszer
Mivel a fogyasztás jelzőszáma a liter/100 km, egyértelmű, hogy álló helyzetben nem érdemes járatni a motort. Még a legkeményebb hidegben sem kell teljesen bemelegíteni, nem csak üzemanyag-pocsékoló, a motor számára sem hasznos, ha álló helyzetben melegítjük, ugyanis alapjáraton lassabban melegszik, mint emeltebb fordulaton. Finom gázzal, legfeljebb 3000/percig, de inkább csak 2000-2500-ig forgatva hideg motorral is nyugodtan el lehet indulni. Ha az autó hóval, jéggel borított, inkább kényelmi szempontból érdemes beindítani a motort, a jégmenetesítésben sokat segít az ablak fűtőszála. Minimális melegítés persze kell, nagyjából annyi, amennyi idő alatt bekötjük biztonsági övünket, kényelmesen elhelyezkedünk az autóban – legfeljebb fél perc.
Motormegállítás – hosszabb pirosnál érdemes
Stop-start rendszeres autónál, ha látjuk, hogy hamar elindul a sor, finom gurulással megelőzhetjük a motor fölösleges megállítását, de hosszabb várakozásnál az e rendszer nélküli autóknál is érdemes leállítani a motort. Vasúti átjárónál rendszerint álló motorral érdemes várakozni
Gyorsítás – dinamikusan
A gyorsító mozgás több energiát igényel, mint az egyenletes. Ezért nem érdemes csekély gázzal, hosszan gyorsítani. Sokkal takarékosabb, ha legalább fél, de inkább kétharmad gázzal, dinamikusan érjük el a kívánt tempót s onnantól kezdve csak tartjuk azt. A mai autókra tehát nem érvényes az egykor sokat propagált, ma is gyakran felemlegetett "tojás a talp alatt" jellegű gázpedálkezelés!
Sok mai autóban a fedélzeti számítógép is tippeket ad a helyes sebességváltáshoz
Váltás – minél hamarabb
A dinamikus gyorsítás természetesen nem a motor teljes erejének a kihasználását, azaz a csúcsteljesítményig forgatását jelenti. Ahol már magasabb sebességfokozatot is gond nélkül elbír az autó, ott váltani kell, de csakis ott, ahol feljebb kapcsolva már a következő fokozatban is kellő ereje lesz a motornak. Akadnak helyzetek, amikor kell a motor teljes ereje, ilyen egy előzés, a művelet befejezésekor, a felpörgetett motor miatt azonban nyugodtan két fokozattal is feljebb tolható a váltó, például hármasból mehet ötösbe, négyesből hatosba. A benzines motorokat általában a 2000-3000/perc, a dízelek az 1500-2500/perc tartományban használhatók a legtakarékosabban. Minden esetben a lehető legmagasabb fokozatban érdemes haladni, amit a motor elbír, városban a legtöbb autónál kapcsolható az ötödik is.
Motorfék – mindig
Üresbe tett váltóval és pláne kinyomott kuplunggal gurulni tilos és üzemanyag-pocsékoló is. Motorfékezéskor ugyanis az elektromos üzemanyagpumpák nem szállítanak üzemanyagot, zéró a fogyasztás, másrészt balesetveszélyes, ha nincs összeköttetés a motor és a kerekek között. Lejtőn gurulva úgy kell megválasztani a sebességfokozatot, hogy a motor fékhatása ne lassítson a kívánt haladási tempó alá, inkább a fékpedált kelljen érintetni, mint a gázt.
Követési távolság – nem csak a biztonság miatt
Távolságtartós tempomatot használva is érdemes a lehető legnagyobb követési távolságot választani, így sok esetben elég a gáz elvétele, nem muszáj fékezni. Természetesen legtöbbször ez a rendszer kevésbé takarékos, mint egy jó sofőr, hiszen nem lát annyit
Piros lámpa – ne siessünk megállni
A nagy követési távolság további előnye, hogy jobban látható a távoli forgalom, nem csak a közvetlen az autónk előtt haladót, hanem a teljes forgalmat, a lámpákat is jobban láthatjuk. Ha pirosat, vagy bármi egyéb lassulást, megállást látunk, azonnal el kell venni a gázt, s lassú tempóval érdemes megközelíteni a megállási pontot. Ha szerencsénk van, mire odaérünk már meg is indul a forgalom. Szerencsés, ha nem kell teljesen megállítani autónkat, hanem valamelyest végig lendületben tudjuk tartani, ugyanis a legnehezebb, a legtöbb üzemanyagot kívánó feladat az álló autó megmozdítása.
Sebességválasztás – a legális gyorshajtás is sokba kerül
Városban és országúton inkább csak a traffipaxoktól való félelem említhető a gyorshajtástól való visszatartó-erőként. Autópályán azonban még rendőri ellenőrzés nélkül is sokba kerül a gyorshajtás. A legtöbb autónál már a 130 km/órás tempó is literes többletet jelent a legoptimálisabb 90-100 km/órás tempóhoz mérten, ezért meggondolandó, hogy milyen tempóval futunk, egy nem túl hosszú, 200 kilométeres út során is ezer forintos nagyságrend spórolható a sebesség visszafogásával. A 130 km/óra feletti sebességtől pedig sok más mellett a sebesség növelésével exponenciálisan növekvő légellenállás miatt drasztikusan felszökő fogyasztás is vissza kell(ene) tartson.
Kényelmes, de nem a legtakarékosabb a tempomattal autózás
Tempomat – nem a legokosabb
A sebességtartó elektronika nagy segítség az egyenletes tempó tartásában. Ám mint neve is mondja, a sebességet tartja és ehhez emelkedőn akár nagy gázt is ad. Spórolósabb, ha magunk kezeljük a gázpedált s emelkedőn hagyjuk kissé visszaesni a tempót, amit aztán a lejtőn visszanyerhetünk. Ám a kevésbé koncentráló vezetőnél a legtöbb esetben takarékosabban "vezet" a tempomat, így mégis javasoljuk a használatát.
Érdemes ezeket a tanácsokat megfogadni, de aki komolyan gondolja az üzemanyag-takarékosságot, az ne spórolja meg a takarékos vezetési kurzust. Mindenki kiszámolhatja, hogy milyen összegre rúgna a mai, de sajnos folyamatosan emelkedő üzemanyagárakkal, ha évi 10 százalékkal csökkenteni tudná autója fogyasztását. Egy 7 literes fogyasztású autónál, évi 20 000 kilométeres futással például bő 50 000 forint a megtakarítás. Ráadásul a Vezetéstechnikai Centrum különleges készülékének statisztikájából az is kiderül, hogy a takarékos vezetés nem csak pénzből, időből is kevesebbet emészt fel. Ha ugyanazon a távon kevesebbet fékezünk, kevesebbet gyorsítunk, azaz egyenletesebb tempóval haladunk, akkor az adott távot hamarabb tesszük meg. A takarékos vezetéssel tehát nem csak pénz, idő is nyerhető!










