A szívás vége? Honda Civic Tourer 1.8 i-VTEC teszt
Kidolgozásával és árával megnyerő a Honda Civic Tourer, szívómotorja tartós üzemet, megbízhatóságot ígér. Sportos? Kicsit sem az.

Elölről a Tourer is pont olyan, mint a ferdehátú Civic
Karaktergyilkosság, ez jutott eszembe az 1.8-as benzines és a hozzá csatolt váltó kombinációjáról. Egy régebben a kompakt családi autók szintjén sportos és erős motor, valamint a még ma is a kategória egyik legjobb kapcsolási érzetű váltója együtt ma már nem adja ki a csapatós autót. Ettől függetlenül a Civic Tourer ahogy dízelként, úgy benzines motorral is megnyerő és ajánlható, de előtte hadd magyarázzam meg az 1.8-as Tourer bizonyítványát.[BANNER type="1"]
Így, a második tesztautóval eltöltött hét után már szépnek látom a Civic Tourert, ezen persze a szín is segített
Mi a baj ezzel az 1.8-as 142 lóerőssel? Az, hogy az egykoron sportosnak tartott Civic és a vele megöregedett benzinmotorja nagyon szerényen muzsikál az újabb turbós négyhengeresekhez képest. Vele erre a kombira azt mondanám, kár, hogy nem másfél generációval ezelőtt, az űr-Civic szériával hozták ki. Végsebessége 210 km/h, rendben van, gyorsulása 9,6 másodperc, az is rendben van - hiszen egy családi autóról beszélünk. Amit persze leginkább cégek vesznek meg majd nálunk, de ezt most hagyjuk.
A beltér rendben van, minden kapcsoló finoman működik, csak a fedélzeti számítógép nincs a kor színvonalán, feleslegesen bonyolult kezelni
A fogyasztása sem rossz. Egy alapváltozatban 1280 kilogrammos, benzines kombitól sok városi araszolással a 8,1 literes fedélzeti számítógép szerinti átlag nem rossz érték. Pláne, hogy a tankolásból visszaszámolva csak 8 liter jött ki. És közben kellemesen utaztunk; a kellemesség lesz kulcsfontosságú. Mert ez már nagyon nem az a csapatós Honda, ami inspirál a száguldásra. Hiába pontos a futómű, az is inkább lágyra van hangolva. A már szinte túl rövid úton járó és túl pontos váltó is szinte felesleges a kocsiba, ez rég nem az Integra Type R.
Hiába varázs a hátsó ülés, ha az első alá nem lehet bedugni a lábfejeket, mert ott a tank. Lábhely az első utasnak is kevesebb jut, mint a sofőrnek
Ez a kritika inkább a kornak szól, nem is a Hondának, csak hát ők még nem követték a trendet. Elég megnézni, hogy hány autóban van még ma is szívómotor. Nagyon kevésben. Ott a Toyota GT86, a Subaruval közösen készített boxerrel, de az ugye egy sportkocsi. Na meg a Subaru saját, nem turbómotoros kocsijai, de hát a Subaru meg pont a japánok legkülöncebbike. A Hyundai és a Kia közvetlen befecskendezéses kétliterese is fut még, de van már hasonló erejű, és persze kisebb lökettérfogatú turbósuk. A Mazda Skyactivjai kivételek, azok turbó nélkül is élvezetesek és ráadásul már ma tudják a még be sem vezetett Euro 6-os normát. Meg persze több szívó sportmotor is fut még, de azoknak is meg vannak számlálva a napjaik. Azokat is előbb-utóbb kisebb turbósokra cserélik, mert a környezetvédelmi előírások teljesítéséhez ez vált szükségessé. Hogy ez jó vagy sem, arról most inkább ne nyissunk vitát.
Ez itt a 624-től 1668 literig bővíthető, kategóriagyőztes csomagtartó. Pótkerék persze nincs, de így annak a helyére is pakolhatunk
Mindezek tudatában is nagyon furcsának éreztem a kombi Civicet benzinmotorral a dízel után. Nem is a nagyobb nyomatékot hiányoltam, hanem az volt kontrasztos, hogy az 1.6 i-DTEC a váltást jelző nyilakkal és megfelelően óvatos talpú használat esetén kizöldülő eco műszerével az egyes fokozatok pörgetését kérte. Pedig én magamtól, fülemre hallgatva abban húztam volna már 50-nél az ötöst. Nem úgy a benzinesben, amivel azért csak 8,1-ig sikerült apasztani a fogyasztást, mert ő már extrém módon kis sebességeknél szorgalmazta a felváltást. A 6-ost 40 km/h alatt már kéri, ha meg is adjuk neki, és a kizöldülésre hajtunk, akkor a forgalom ritmusát csak alulról tudjuk hozni. Alacsony fordulaton, nagy fokozatban még sík úton sem tudunk kielégítően gyorsítani. Pont abban a fordulatszám-tartományban a legrosszabb, ahol például a Volkswagen 140 lóerős 1.4-es TSI-je a nyomatékmaximumán pörög. Szegény Honda meg épp fuldoklik, hatosban, mindezt persze a legális sebességhatárokon belül. Az Euro 5-ös normát teljesítő motor 174 Nm maximális nyomatékát 4300-nál adja le, a VW motorja meg mondjuk egy mezei Škoda Octaviában egyrészt 250 Newtonmétert tud, a Hondáénál 76-tal többet, másrészt azt 1500 és 3500 között folyamatosan le is adja.
A háttámla síkba dől, és az ülőlap is felhajtható egy mozdulattal. A raktérpadló felnyitáskor egy kedves kis kampós madzaggal fixálható
Igen, megint meg fogom kapni a VW-bérenc jelzőt, hiába írom le, hogy a Peugeot új PureTech nevű, 1.2-es, háromhengeres benzinese a 308 SW-ben 130 lóerős kivitelben meg 230 Newtonmétert ad le 1750-es fordulaton. Hiába a 142 lóerő, a Honda 1.8-as vezethetősége valahol az 1.2-es 105 lóerős VW TSi szintjén van. Nyomatékban ugyanis az az erősebb; ha csak szerény 1 Nm-rel tud nála többet, de a Honda szégyenére azt 1400 és 4000 1/perc között végig adja. A számok nem csak a műszaki adatok esetében nem hazudnak, így itt kell leírjam azt is, hogy a fent említett 1.4 TSI Octavia Combi alapfelszereltséggel félmillióval drágább a Honda Tourer-énél, a 308 SW árát pedig még nem ismerjük.
A defektjavító fölötti résben el lehet rejteni a helyéről kiszedett kalaptartót. Hogy a rolón van egy-két csúnya eldolgozás? Nem számít
A motor karakteréről leírt minden kritika ellenére nekem mégis tetszett a benzines Civic kombi is, mert egy összességében nagyon jól összerakott és kulturált autó. Az összerakottság érzetéről talán az mondja el a legtöbbet, hogy 1600 lóerőnyi RS Audi meghajtása után jólesett a Civickel hazamenni. Hazatérni, ha úgy tetszik, simán közlekedni. Mert a legfontosabb ütőkártya a Civic mellet a mindennapos gondtalan használhatóság ígérete. Ez nem egy rizsrakéta, ebben nincsen turbó, ami kényes és el tud romlani. Ez a legjobb értelemben vett japános egyszerűség egy kissé technós, hondás köntösben. Könnyű kormánnyal, puha kuplunggal, kényelmes, de sajnos csak a legjobb felszereltségi szinten állítható deréktámaszú ülésekkel, ami inkább egy kellemes családi otthon, mint egy sportos modell.
Szegény 1.8-as nagyon küzd, de hiába. Nem túl sokára az ő helyét is egy kisebb turbós kell átvegye. A nyesteknek láthatóan bejött a szigetelőanyag
Nagyon finom autó, finom részletekkel, de egy német(es) autóhoz képest több, szinte túlzottan igényes, és több kissé elnagyolt részlettel, szemben az ott erőltetett átfogó minőségérzettel. Egy átlag német autónak biztos nincs ilyen jó váltója, de az ajtózsebei biztos, hogy szebb műanyagból vannak - ha értik mire gondolok. Benne ülni és vezetni is nagyon kellemes. Ez az az egyik utolsó relatíve nagy lökettérfogatú nem sport szívómotor, amit ma meg lehet venni. Sajnáljuk, hogy ezt is megölte a környezetvédelem, mert több értelme lett volna olyan motort készíteni, ami elfogadható teljesítmény mellett teljesíti az előírásokat. A mai mezőnyben ezen az 1.8-ason már nagyon nem érezni 142 lóerejét, de ez nem feltétlenül baj, mert nem akar mindenki sportosan közlekedni. Jó viszont az egymillió forintos árelőnye az azonos felszereltségű dízelhez képest, a differenciából egy ideig tankolhatunk a benzinesbe, mire bejön, amit a drágább gázolajos a fogyasztáson hoz. Tesztfogyasztásaink és a mai üzemanyagárak szerint 80 000 kilométer alatt termeli ki felárát a gázolajos Civic, utána már spórol, érzésre viszont mindig jobban megy a benzinesnél.
A kategóriában a Civic csomagtere a legnagyobb, de egy sugárhajtású vadászgép azért nem fér bele
A tesztautó fotózásához köszönjük a helyszínt a Budaörsi repülőtérnek.




















































