Cikk2016. 11. 23.

A Tesla karácsonyi ajándéka P100D-vevőknek

Decemberben „adja át” apró meglepetését a Tesla legdrágább ügyfeleinek, vagyis azoknak, akik P100D modellt vásároltak. Lesz öröm.

Valószínűleg a következő esedékes szoftverfrissítéssel, decemberben - ha úgy tetszik, karácsonyi ajándékként - kapják meg a Tesla Model S P100D tulajdonosai a márka apró meglepetését. Nem nagy dolog, csupán egy szerény szoftveres tuning a legerősebb Tesláknak, aminek jóvoltából „érezhetően” javul e modellek menetteljesítménye. Az eddig is hipersportautókat idéző gyorsulásra képes ötajtós és SUV százra gyorsulási időigénye 0,2, illetve 0,1 másodperccel csökken majd. De nem mindenkinek. [BANNER type="1"] A Tesla-tuning ugyanis nem csak azért érdekes, mert szoftveresen érkezik, hanem azért is, mert nem jár automatikusan. Meg kell keresni az autó menürendszerében, mint a gyerekeknek a húsvéti tojást, tehát csak az tudja feljebb hangolni Teslája teljesítményét, aki megtalálja a módját. Hasonló mókát korábban is űzött már Elon Musk és csapata, például amikor James Bond Lotus Esprit tengeralattjáróját csempészte a menübe a megfelelő kód beírásával. A legszórakoztatóbb azonban mégis a decemberben várható meglepetés lesz, hiszen ezzel hamarabb, 2,5 másodperc alatt gyorsulhat százra az ötszemélyes Model S, mint például a Rimac, a Porsche 918, vagy a McLaren P1.