Cikk2017. 09. 26.

A tesztvezetés az ismerkedésről szól, nem szabad kihagyni

Autóvásárlás előtt a legfontosabb, hogy megismerjük a portékát, valamint felmérjük és felismerjük saját igényeinket. Ebben pedig nagy segítség egy profi kereskedő.

Tulajdonképpen az autóválasztás is ugyanúgy ízlés kérdése, ahogyan például az is, hogy melyik/milyen étterembe szeretünk beülni. Nyilván van egy orientációnk, tudunk valamit a helyről, a márkáról. Hogy mennyit, az vevőnként eltérő, de a kereskedésekbe betérő ügyféllel az első dolga az értékesítőnek, hogy felméri az igényeit. Mennyire ismeri a márka aktuális arculatát, palettáját, szolgáltatásait, tudja-e, hogy miből kíván választani? A kínálat bemutatása akkor is fontos, ha a vevőnek konkrét elképzelése van, hiszen lehetséges, hogy eredeti elképzelésénél tudnak számára izgalmasabbat, valójában az elvárásainak, ízlésének, szükségeinek megfelelőbbet ajánlani. Ő pedig rögtön hálásabb lesz, szívesebben tér majd vissza - tudtuk meg az Autó Triplex Renault Budakalász kereskedésében.[BANNER type="1"]
Hiába esküszik valaki a dízelmotorra azért, mert amikor legutóbb (5-10 évvel ezelőtt) vásárolt, akkor a dízel nagyobbat lépett, mint a szívó benzines, azóta bejött a downsizing és a benzinmotoroknál is a turbósok lettek a jellemzőbbek. Így ma már azok is megadják a várt hátbavágást, miközben rövidebb távú, zömében városi használathoz sokkalta inkább ajánlhatók, nem mellesleg olcsóbbak is. Fontos, hogy átbeszéljük, mire, miként fogjuk használni autónkat, hiszen a kereskedő csakis ennek ismeretében fog tudni megfelelőt ajánlani. Itt jelenik meg leginkább, hogy

az autóvásárlót nem csak kiszolgálni kell, hanem az igényeit felmérve, a modellek közötti különbségeket bemutatva, igénye szerinti ajánlattal, jó tanácsokkal is el kell látni.


Utóbbi nem csupán a motorok tekintetében értendő, a karosszériatípusok kapcsán is. Lehetséges, hogy eredetileg egyterűt nézünk, de valójában praktikusabb lenne számunkra egy szabadidő-autó, netán kisautó helyett crossover. Nem baj, ha több modellt is végigpróbálunk, de fontos, hogy a kiválasztottat akár a kívánt motorral is megjárassuk. Nem kell feltétlenül benne, ha egy kisautót nézünk, a Renault-nál például egy Cliót, nem gond, ha a nagyobb modelleket is jól mozgató 1.5 dCi dízelmotorját a Clio Grandtourban, vagy a vele azonos alapú crossoverben, a Capturben vezetjük. Utóbbi ahhoz is jól jöhet, hogy ráébredjünk, jól jönne a magasabb építés, netán a nagyobb csomagtér, vagy pont fordítva, elegendő lesz a kisebb. Ha nagyobb kereskedőhöz megyünk, jó eséllyel lesz nála a kinézett modellből (a Renault Budapest 3 kereskedésében például összességében mintegy 30 autóból álló tesztflotta várja a vevőket), de ha egyedi modelligényünk van speciális elvárásokkal, akár importőri készletből is megoldják a tesztvezetés lehetőségét.
Ha megvan a személyes élmény, ha jól érezzük magunkat az adott modellben, vezettünk olyan motorizációt, ami nekünk megfelelő, megismertük a választható extrákat, akkor már kezdődhet a konfigurálás, a kívánt verzió összeállítása, az áralku vagy akár a készleten lévő autókból történő választás. A fentieket mi sem igazolja jobban mint az, hogy a sikeres tesztvezetést gyakran követi vásárlás is.