Cikk2012. 09. 19.

A világ legrondább autója helyett remek Korandót ad a Ssangyong

Híres, Korea legöregebb autómárkája a Ssangyong, mely néhány éves kihagyás után idén ősztől ismét kapható a magyar piacon is.

Bár a hazai piacon sosem volt meghatározó márka az 1954-ben Ha Dong-Hwan motor néven alapított, s ezzel Korea legöregebb autógyártójának számító – mai nevét 1988-ban felvett – Ssangyong, sokaknak lehet ismerős a neve. Ennek oka nem más, mint az, hogy alvázas építésű, terepjáró hajtáslánccal is kínált egykori nagyegyterűjük, a Rodius kétség kívül magáénak tudhatja a világ legrondább autója címet. Nem tudni, hogy mi vezérelte a dizájner kezét, de azon modell talán mindennél többet tett a márka ismertségéért. Sikert persze nem hozott, ahogyan a komoly hajtáslánccal kínált Acyton terepkupé, annak pick-up verziója, az Actyon Sports és a luxusterepjárók között filléresnek számító Rexton, illetve a korábbi verzióival a Willys Jeep terepjáróikonra hasonlító Korando sem. Utóbbi modell nevét egyébként a Guiness Rekordok Könyve is jegyzi: az 1974 októberétől folyamatosan létező modellnév közel 40 éves múltjával a legöregebb, megszakítás nélkül kínált koreai sorozat. E néven érkezett 1988-ban a márka első saját fejlesztésű modellje, s e néven jelent meg 2010-ben az első önhordó karosszériás, azaz személyautósabb Ssangyong is.[BANNER type="1"]
Mindez azért aktuális, mert a magyar piacon több mint 4 éves kihagyás után idén ősztől kapható ismét a Ssangyong. Miként 2010-ben a márka is új tulajdonoshoz került, a hazai importőr is új. A korábbi Polar Mobilból kinőtt Wallis Automotive Europe új márkakereskedői hálózatot épít ki, s gyakorlatilag új modelleket is kínál.

A modellpaletta kezdetben háromtagú. Ismerős lehet, de a korábbiaknál emészthetőbb az idén januárban bemutatkozott Actyon Sports pick-up. Ez öt lengőkaros független hátsó felfüggesztésével, 1 centiméterrel 5 méter alatti hosszával, 2,0 literes, 155 lóerős, 360 Newtonméter csúcsnyomatékú, már 1000 1/perc fordulaton 190 Nm-t leadó, 7,4 (összkerékhajtással 7,5, a kézihez hasonlóan 6 fokozatú automata váltóval is megspékelve 8,0) l/100 km vegyes fogyasztású turbódízel motorjával is egészen személyautós. Ugyanakkor 2 négyzetméteres platót, 25 fokos első-hátsó terepszöget és kapcsolható összkerékhajtást is kínál, s dupla fülkével (hiszen csakis úgy létezik) 4,59, összkerékhajtással 4,99 millió forintos nettó alapárral kapható. Nem titkoltan indul az összes pick-up ellen, kedvező árával és személyautós jellemzőivel kíván hódítani.

Már rendelhető, novemberben érkezik a frissített, W utónevet kapott Rexton. Az Actyon Sportsból ismerős 2,0 literes turbódízelmotorral, 4755 mm-es hosszal, alapáron 7 üléssel, 6 fokozatú kézi vagy 5 sebességes automata váltóval, hátsó- vagy kapcsolható összkerékhajtással. Méretéhez és képességeihez képest kedvező, 6,99 millió forintos alap,- és még az összkerekes, elöl-hátul fűthető üléses, bőrkárpitos csúcsverzió esetén is 8,5 millió forint alatti árral. Legfőbb konkurensei a Kia Sorento és a Hyundai Santa Fe. Árban természetesen náluk, azaz koreai konkurenseinél is jobb, ha pedig a hasonló képességű prémiumautókhoz (Audi Q7, BMW X5, Mercedes GL) vagy a legendás Toyota Land Cruiserhez viszonyítjuk, még komolyabb a Rexton W előnye.
A Ssangyong Korando méretei
Hosszúság x szélesség x magasság 4410 x 1830 x 1675-1710 mm
Tengelytávolság 2650 mm
Csomagtér 486-1312 l

Az új Korando pedig olyannyira itt van, hogy vezethettük is. Le a kalappal, a Ssangyongnál tényleg új időszámítás kezdődött. A márka mostani tulajdonosához és vezetőségéhez hasonlóan 2010-ben debütált SUV valódi konkurense a kompakt szabadidő-autóknak. A márka első önhordó karosszériás, ebből kifolyólag leginkább személyautós, de a terepjáró DNS-t magában hordozó modellje. A 4,41 méter hosszú, viszonylag nagy, 2,65 méter tengelytávú, elöl MacPherson, hátul független több lengőkaros futóművű Korando első vagy automatikus, de gombnyomással fixre is zárható elektromágneses, lamellás kuplungos összkerékhajtással is kapható. Alapváltozata – a paletta egyetlen, 2,0 literes, 149 lóerős, 220 Nm nyomatékú benzinmotorjával – 5,49 millió forinttól kapható, 2,0 literes, 149 lóerős e-XDI turbódízelének felára 400 ezer forint, további 250 ezer forintért pedig 175 lóerővel is kapható az öngyújtós.
Rövid próbánk tapasztalatai szerint a Korando belépő dízele már optimális választás. Csendes és alacsony fordulaton is nyomatékos, egyenletes járású a motor, a hozzá kapcsolt 6 fokozatú váltó teljesen hibátlan, egyetlen érv szólhat a 175 lóerős mellett: a kuplungmentes kényelmet adó, tereppályán ki is próbált, ott jól bizonyított, 6 fokozatú automata váltó csak ahhoz rendelhető.
A formájával a meghökkentés helyett inkább a széles rétegek számára elfogadhatóságot célzó Korando gyakorlatilag bármelyik osztálytársa mellé odaállítható, s még vélhetően a budai elitiskolák parkolóiban sem fogják megszólni a mamát, aki ilyennel viszi csemetéjét. A Korando ugyanis gyakorlatilag mindent megadhat, ami a szegmensben elvárás. Utastere elöl és a sík padlójú második üléssorban is döbbenetesen tágas, világos, szemre prémiumos. A megrögzött kopogtatók zömében kemény, de igényes plasztikokkal találkozhatnak, rakodórekesz pedig bőven van.
A Ssangyong Korando főbb műszaki adatai
2.0 e-XGI
(benzines)
2.0 e-XDI
(dízel)
2.0 e-XDI
(dízel)
Hengerűrtartalom [cm3] 1998 1998 1998
Hengerszám/szelepszám 4/16 4/16 4/16
Teljesítmény
[LE/fordulat (1/perc)]
149/6000 149/3400 175/4000
Nyomaték
[Nm/fordulat (1/perc)]
197/4000 360/2000 360/2000
Végsebesség [km/h] 163 180 179, Aut: 186
Kombinált fogyasztás
[l/100 km]
2WD: 7,5,
4WD: 8,2
2WD: 5,8,
4WD: 6,2
2WD: 6,0, 4WD: 7,3;
2WD Aut: 6,4,
4WD Aut: 7,5
CO2 [g/km] 2WD: 175,
4WD: 192
2WD: 157,
4WD: 194
2WD: 157, 4WD: 194;
2WD Aut: 169,
4WD Aut: 199
Csomagtere kiválóan pakolható, 486 literes, a lehető legegyszerűbben, a támlák döntésekor automatikusan süllyedő ülőlappal sík padlót kapva bővíthető. Okosságoknak: csomagrögzítő-szemeknek és –hálónak, 12 V-os csatlakozónak is jutott benne hely, sőt, kalaptartója dedikált rekeszbe, a padlójába rejthető.

A nem csak tágas, gusztusos utasterű Korando ára és általános jellemzői mellett felszereltsége is vonzó. Már az alap is 6 légzsákos, ESP-s, klímás, elöl-hátul elektromos ablakos, távirányítós központi záras, alufelnis, de érdemes 100 ezer forint felárral az egyel magasabb, STD Plus ellátmányt kérni. Utóbbival kormányról vezérelhető, MP3-olvasós, kormányról vezérelhető CD-rádió, audioátjátszást is tudó Bluetooth-kihangosító, csomagtér-fedőroló és –háló, gyári szőnyeggarnitúra is jár, s még a dízel alapára is 6 millió forint alatt marad ezen ellátmánnyal is.
A létező legdrágább Korando az erősebbik dízellel, DLX Plus csúcsellátmánnyal, összkerékhajtással, automata váltóval, napfénytetővel és Kenwood navigációs rendszerrel 8 916 000 forint. Ez is vastagon a konkurensekénél kedvezőbb ár, ráadásul már tolatóradarral, LED-műszeregységgel, fűthető kormánykerékkel és első-hátsó ülésekkel, automata első ablakemelőkkel, elektrokróm belső tükörrel, automata légkondicionálóval és fényszórókapcsolással, elektromosan állítható vezetőüléssel, valamint bőr kárpittal.

Első tapasztalataink szerint a kompakt szabadidő-autót vásárlóknak érdemes a Ssangyonggal számolniuk. Az alap feletti ellátmánnyal, a „hatmilliós”, belépő dízelt zömében aszfaltúton próbáltuk, kellemes autó enyhén feszes futóművel, jó motorral, kellő ellátmánnyal és tágas, barátságos, gazdagon extrázott utastérrel. Tereppályára az automata váltós, összkerékhajtású csúcsverzióval mehettünk. A 18 cm-es hasmagasságú, elöl 22,8, hátul 28,2 fokos terepszögekkel büszkélkedő, kartervédővel is felszerelt SUV könnyedén birkózott meg a nem szerény emelkedőket és mély homokot is rejtő útvonallal, felhasználási területén, az akár hóval, sárral borított meredek utcákon sem hozhat majd csalódást.
A Korando ráadásul nem csak első tapintásra, szemre és ára alapján lehet kellemes, 5 év/100 ezer kilométeres garanciája és dízelmotorral 5,8-7,5, de benzinesként is 7,5-8,2 l/100 km vegyes fogyasztási értéke kedvező üzemköltségeket ígér. Egyelőre egyetlen, győri márkakereskedőnél rendelhető, de hamarosan országszerte 9 kereskedésbe költözik be a Ssangyong, hogy a kezdetben tíztagú hálózat már jövőre 150 példányt adjon el – a tervek szerint. Kérdés, hogy a vevőknek mi a fontosabb, az embléma vagy az ár/érték arány, a Ssangyong utóbbival tud domborítani.