Aki ilyet talál, vegye meg! Használtteszten a 20 éves Lancer
Két évtizeddel ezelőtt maga volt a modernség, s vezetés közben ma sem tűnik elavultnak a Mitsubishi Lancer, vételára és fenntartása pedig olcsó. Kellhet bármi egyéb?

Formájával ma sem rossz a 20 évvel ezelőtt megjelent és ezen példánynál egyben 20 évvel ezelőtt gyártott Lancer. Karosszériája érezhetően alacsonyabb a maiaknál
Leginkább négyajtósként elterjedt a Lancer, de ezen szériából már nem ritkaság a kombi sem. Filigrán tetőoszlopai ma nem megszokottan jó kilátást engednek
Kezdjük a rosszal: tesztünk főszereplője nem eladó! Pedig nagyon vonzó darab lenne. A mindössze 121 ezer kilométert futott négyajtós első, idős tulajdonosa után a lehető legjobb helyre, egy autószerelő családjába került. Ennél jobb pedigrével rendelkező példány aligha található a piacon, s azt sem nagyon hisszük, hogy létezik még egy ilyen.
Nem csupán előéletével, kivitelével is kimagasló az általunk vezetett, a csúcs GLXi felszerelésű négyajtós. Mindez nem túlzottan meglepő, az izmos, 113 lóerős 1,6-oshoz mást nem is lehetett választani - így került bő 1,5 millió forintba 1992-ben. Mire a vele „egykora születésű” nebulók már a középiskolába mentek, 2006-ban eladósorba került, egy szerencsés autószalon szerencsés alkalmazottja vehette meg - 56 ezer kilométerrel, 460 ezer forintért. Később üzletkötőként két év alatt 44 ezer kilométert tett meg vele, majd céges autót kapva édesapjának adta az autót. A Lancernek addig sem volt rossz dolga, mindent megkapott, amire szüksége volt, utána viszont talán még többet is, a kor előrehaladtával is öregedő vezérműszíját például az előírt intervallum előtt cserélték. Nem csak autószerelő, hanem egyben autószerető gazdája a tesztvezetés előtt megjegyezte, az egyik stabilizátor-pálca picit kopog elöl. Már megvan az új alkatrész, csak még ideje nem volt beszerelni. Ha az átlag csak feleennyire figyelne autójára, nagyon más lenne a világ, erősen fülelni kellett ugyanis, hogy hallani lehessen azt a kotyogást.
Még 20 év után is példás az összeszerelés, nincs vészes csörömpölés az alacsony futású autóban. A plasztikok természetesen kemények, a kárpitok néhol színeződöttek
Hajszálnyit fényesedett csak a kormánykerék, 6 évvel és 60 ezer kilométerrel korábban még rücskös volt
A 20 éves Lancer megjelenésének nem csak állapota tesz jót, hanem vastagon az is, hogy 1992-ben kijött szériáról van szó. A kilencvenes évek kerekdedségével, oldalsó ajtómerevítőkkel, állítható magasságú első biztonsági övekkel, de még légzsákok nélkül. A nem egész 1 tonnás autó talán biztonság tekintetében van leginkább lemaradva a maiaktól, ám azt, aki két-háromszázezer forintért kíván autót venni, rendszerint az anyagi biztonság jobban érdekli, mint az esetleges baleset esetén terítékre kerülő. Hogy visszakanyarodjunk a megjelenéshez, a Lancer szerencsére nem túlzottan ragyogó, kicsit megmattult fényezésű, néhol apró horzsolásokkal, glancolás nélkül. Az összkép teljesen őszinte, a legkomolyabb sérülés egy kisebb horpadás a sofőr ajtaján, még apróbb látható a jobb első sárvédőn is. Komolyabb baj, hogy már a rozsda is megjelent itt-ott, a küszöbök szerencsére még épek, a jobb első ajtó alja és a hátsó sárvédőív alsó sarka már nem. A virágzás – mármint a rozsdáé – szerencsére még nem túlzott. [BANNER type="1"]
Melegséget sugárzó a plüsskárpitos utastér. Az ülések kényelmesek, nem koptak még meg. A helykínálat elöl-hátul elegendő
Lefelé automata a sofőr ablaka, a többi "csupán" elektromos
A mai szemmel feltűnően alacsony utastér ajtaját kinyitva sem okoz csalódást a Lancer. Majd’ minden gyári állapotában található, a sok-sok elektromos cucc hibátlan. A négy elektromos ablak közül a sofőré lefelé automata – sok modern autóban sincs másképp. A tükrök nem csak elektromos mozgatásúak, fűtöttek is, a napfénytető óhaj szerint elektromosan billen vagy csúszik hátra, egy érintésre, végig! A világos kárpitozás hátránya, hogy még kímélő használattal is koszolódik, sötétedik. Igaz, szennyeződés sehol sincs, ám a sofőr ülése láthatóan mélyebb szürke, mint a többi. Kiülve, kikopva azonban az sincs, magassága állítható, ahogyan a kissé vékony karimájú, de kellemesen szervózott kormánykeréké is. Könnyedén beállítható az ideális vezetési pozíció, ami aztán rabul is ejtheti a sofőrt.
Aprócska horzsolások és induló rozsdásodások láthatók a karosszérián
| Olajszűrő | 470 Ft - SCP |
| Első féktárcsa | 5645 Ft/db - Remsa |
| Első fékbetét | 4880 Ft - Textar |
| Hátsó lengéscsillapító | 11 820 Ft/oldal - Alco |
| Vezérműszíj készlet | 11 200 Ft - DQ |
| Hátsó kipufogódob | 13 060 Ft - Tolmo |
| Kuplungszett | 30 630 Ft (tárcsa, szerkezet, kinyomócsapágy) - Sachs |
Forrás: ZS+U Kft
Nem hiányzik a japán kvarcóra, a szellőzőrendszer könnyedén átlátható és vezérelhető, klíma lehetne, de nincs, belső légkeringetés minden Lancerhez járt
Rabul ejtheti, mert a Lancerben nem csak ücsörögni, hanem vezetni, utazni is jó. Az 1,6-os benzines természetesen pöccre indul és egészen meglepően finoman jár, csendes és szinte alapjárati rezonanciától mentes. Élénken reagál a gázpedál utasításaira, 4000 1/perctől érezhetően rákapcsol. Váltója azonban csak közepes, érezhető, ahogyan a kissé hosszú úton, de legalább korrektül megvezetve, könnyedén járó karral húzogatjuk a bowdeneket. Nem csak a gázreakció, az egész autó élénk, jó az elindulási hajlam és a gyorsulás, 100 km/órára 10 másodperc, a végsebesség gyárilag 190 km/óra. Nem próbáltuk, ugyanis zaj már bőven van 100 km/óra felett is, ott egyébként ötödikben 3000 1/percet forog a motor. Állítólag a 160-170 km/órás utazótempó tartható, óra szerint pedig a 200 km/óra is elérhető. Fontosabb, hogy városban és országúton még egészen kellemes, és autópályán sem kevés a Lancer. Pályán voltaképp visszakapcsolás nélkül lehet előzni, kitűnő az egyenesfutás, országúton pedig élvezetes a futómű. A csillapítás – nyilván a ballonos, 175/70 R13-as abroncsoknak is köszönhetően kellemes.
Extrák, amelyek hasznosak, de eladáskor alig forintosíthatók: elektromos napfénytető, övmagasság-állítás és nem utolsósorban 121 ezer kilométeres futás
Nem túl magas, ezért csak 320 literes, de nagyobbnak tűnik a csomagtér
Noha a Lancer még 320 literes, osztott támladöntéssel bővíthető (távirányítóval vagy kulccsal nyitható) csomagterével is teljes értékűnek számít, a hazai környezetvédelmi szabályzás tesz arról, hogy ne legyen mindig, mindenhol használható. Miután nem rendelkezik megfelelő, Euro-2-es környezetvédelmi minősítéssel, hiába ereget kipufogójából mérés szerint sok Euro-2-esnél tisztább levegőt, csak piros színű környezetvédelmi matricát kaphat, így a szmogriadó riasztási fokozatában nem közlekedhet.
Még Euro-norma előtti, 113 élénk lovas, takarékos és tiszta üzemű motor, amit szmogriadókor kitiltanak a fővárosból
Aki utóbbi – szinte egyetlen, s a 20 éves autók között nem ritka – hátránnyal meg tud küzdeni, az nagyon jó boltot csinálhat vele. A tesztautónkhoz hasonló korú példányok két-háromszázezer forintért kelletik magukat, rendszerint magasabb futással, rosszabb állapotban. A megfelelően karbantartott példányokkal extrém futással sem kell problémára számítani - ahogyan azt tavaly egy ma már 21 éves, a Lancer testvérmodelljének számító Colt esetében láttuk, bő 370 ezer kilométeres futással. Noha japán modellről van szó, a Lancer alkatrészárai ma már nem vészesek, sok hozzá az olcsó utángyártott. Fogyasztása szintén jó: városban, autópályán – józan vezetéssel – 7 l/100 km körüli, országúton simán 6 l /100 km alá vihető, ami ilyen izmos motortól nem rossz - az 50 literes üzemanyagtartállyal 700-800 kilométeres hatótáv simán elérhető. Aki tehát talál esetleg egy, a tesztautónkhoz hasonló példányt, az nyugodtan vegye meg, olcsó, kényeztető válságautóra lelhet!





























































