Cikk2015. 12. 11.

Aktív zajkioltó rendszerrel, jövőre jön a Ford Edge

Aacheni fejlesztőközpontjában mutatta meg a Ford, hogy miként működik a jövőre nálunk is megjelenő Edge zajkioltó rendszere.


Bár a Vignale esetén már tapasztalhattuk a Ford aktív zajkioltó rendszerét, és ott egészen hatásosnak tűnt, hiszen az autó csendesebb volt, mint a korábban azonos motorral próbált Mondeo, a Ford most – az amúgy 20 évvel ezelőtt nyitott – aacheni fejlesztőközpontjában nem csak a távolabbi jövő újdonságait, hanem a hazai piacra jövőre érkező Edge szabadidő-autó zajszűrését is megmutatta. A rendszert az azt beszállító Panasonic szakértője mutatta be nekünk.
Bár a hifit a Sony készíti az Edge modellhez is, az azzal dolgozó zajkioltót a Panasonic gyártja. Az autóban három mikrofont helyeznek el, azok jelei alapján egy állítólag nem túl bonyolult algoritmus szerint az autó hangrendszere a motor, a váltó, illetve a gördülés által keltett – hangként is megjelenő – rezonanciákat oltja ki. Minél jobb hifi van az autóban, annál hatékonyabban. Bár a nekünk is mutatott Edge csúcshifis, mélynyomós volt, az álló, de akár 3500 1/perces fordulatig forgatott dízelmotoros autóban csak hajszálnyi különbségeket tapasztaltunk a zajkioltó (csatlakoztatott laptopon keresztüli) ki- és bekapcsolásával. Menet közben ugyanakkor már a hajszálnyi zajcsökkentés is kevésbé fárasztóvá teheti az utazást, a menetzajok kiszűrésében pedig egyebek mellett a többrétegű oldalüvegezés is segíteni fog. [BANNER type="1"] Érdekesség, hogy a hátsó ülésen egyértelműen úgy tűnt, hogy az aktív zajkioltással ott megnő a zajszint. Erre is megkaptuk persze a magyarázatot: a kiállított autóban még az USA piacára szánt paraméterezést próbálhattuk, ott pedig az az elvárás, hogy a zajkioltást a sofőrre optimalizálják. Így aztán előfordulhat, hogy azzal, hogy a sofőr helyén csökkentik a zajt, a többi helyen – főként hátul – növelik. Európában más az elvárás, itt nem csupán a vezetésért felelős sofőrre koncentrálnak, hanem az utasokra is, így az egész kabin zajszintjét csökkenteni kívánja a rendszer. A zajcsökkentés mértéke így persze alacsonyabb lehet, de legalább senki sem csalódhat benne.
A már korábban is látott Edge amúgy jövőre, de csakis dízelmotorokkal, 2,0 literes, 180 lóerős TDCi-vel és hatfokozatú kézi váltóval, valamint ikerturbós, szintén 2,0 literes, 210 lóerős gázolajossal, azzal már alapáron hatsebességes automatával érkezik. A stop-start rendszer alapáras lesz hozzá, és mindkét verzió 5,8 l/100 km vegyes fogyasztást, 149 g/km CO2 emissziót ígér.