Cikk2018. 11. 21.

Alapmotoros Skoda Karoq? Abszolút vállalható!

Egyliteres, háromhengeres motor egy SUV-ban? Elsőre bizarrnak tűnik, de a próba szerint a Skoda Karoq alapmotorjával is élhető, sőt, kellemesnek is mondható.


Eddig csakis erősebbik benzines és izmosabbik dízel motorjával próbáltuk a Skoda Karoqot, most viszont a Skoda Schiller tesztparkjából végre egy alapváltozatot is megkaparinthattunk. Mármint motorját tekintve alap az 1,0 literes, de az autóba került még egy-két extra az Ambition bázisellátmányhoz mérten is, igaz, már az is meglehetősen gazdag.
Igen, a Karoq esetén már az alap Ambition esetén is jár egyebek mellett a 16 colos alufelni, a tempomat, a LED menetfény és a LED hátsó lámpa, sőt, még a csomagtérben is van egy kivehető, szintén LED-es elemlámpa, ami egyben az ottani világítást is adja. Elöl-hátul elektromosak az ablakok, távirányítós a központi zár (bicskakulccsal), mindkét első ülés magassága szabályozható, s a konszerntől megszokottan a kormánykerék is tág tartományban, le-fel, ki-be tologatható, bőr borítású és multifunkciós. Légzsákból első, oldalsó, függöny és a vezető térdét védő is jár, ahogyan még tolatóradar is. De nem csak az ellátmány korrekt, a 4,38 méteres hosszhoz mérten az utastér helykínálata is nagyon jó. Egészen döbbenetes, 1,52 méter a belső szélesség elöl, amit a műszerfal egyenes vonalai is ügyesen hangsúlyoznak .
Hátul sem szűkül az utastér, minden irányban jó a helykínálat, a lábtér még a középkategóriában is tisztességes lenne, jutott bele kettős légbefúvó is, s az ajtózsebek is elöl-hátul nagyok, az elsőkbe gumihevederes rögzítő is került. A tágas utastér mögé még egy meglehetősen nagy, 521 literes alapméretű, üléshajtással 1630 literesre bővíthető csomagtér is jár. A második üléssor alapáron 2/1 arányban dönthető előre, felárért három független, de nem azonos méretű, középen keskenyebb üléses kialakítás is kérhető. Bár utóbbival kapunk csak sík raktérpadlót, az csakis a gazdagabbik Style ellátmánnyal, 134 620 forintért rendelhető. [BANNER type="1"]

Extra elég sok kérhető már az Ambition esetén is, például az itt meglévő és a hazai utakra erősen ajánlott teljes értékű pótkerék (emelővel és kerékkulccsal 45 720 Ft), amit érdekes módon szükségkeréknek írnak, de az alap 16 colos felnivel egyező méretű, persze nem könnyűfém, hanem acél tárcsás. Érdemes megvenni a 8 colos érintőkijelzős hifit is, amin Apple CarPlay által a telefonunkról futtatott (s online kapcsolata miatt a gyárinál mindenképp jobb és kényelmesebb) navigációt is megjeleníthetünk. Ülésfűtést előre és hátra is kérhetünk, ahogyan távolságtartós tempomat, kulcs nélküli nyitás-indítás és minden egyéb, a kategóriában ma megszokott is elérhető.
A Karoq kínálatában DSG váltó és összkerékhajtás is szerepel, utóbbi kizárólag a 2,0 literes dízelhez, az 1,0 literes TSI csakis fronthajtással és csakis 6 fokozatú kézi váltóval társítható. Viszont ez a csomag így ahogy van kompromisszummentes.

Az 1,0 literes motor 115 lóerős teljesítménye 1,6-os szívót idéző, 200 Nm nyomatéka annál is jelentősebb, ráadásul utóbbi már 2000/perctől megvan.

Alatta méretéből adódóan picit nyomatékszegény, ám sík úton az 1500-2000/perc tartományban is gond nélkül használható. A 10,6 másodperces 100-as sprint és a 187 km/órás végsebesség egyaránt korrekt, ahogyan az is, hogy a motor alapjáratáról nem lehet érezni háromhengerességét. A 6 fokozatú váltó jól kapcsolható, hajszálnyit talán hosszúra áttételezett, így ha egy csöppnyi emelkedő jön, a városi 50 km/órás tempónál már vissza kell kapcsolni harmadikba, de az autópályás utazótempó is alacsony fordulattal futható, s a fogyasztás is kellően szerény. Nem csak a gyári 5,2 l/100 km érték kedvező, a hidegindítást és sok-sok fotózási manőverezést tartalmazó tesztkör 6,9 l/100 km átlaga is abszolút jónak mondható.

Kell-e félni az 1.0 TSI-től, miként használjuk?
Tudom, ott a kérdés mindenkiben, hogy mennyire megbízható, mit várhatunk a kisméretű turbómotortól, ezért aztán meg is kérdeztem Keszeli Zoltánt, a Skoda Schiller szervizvezetőjét. Zoltán szerint az 1,0 literes TSI egyelőre hibátlannak mondható. Bár az ilyen motorral szerelt autók még garanciálisak, ez alatt sem jött még elő velük semmi különös. 200 ezer kilométerig semmiképpen sem kell aggódni, hiszen a Skodákra 4 év/200 ezer kilométer a garancia. Az viszont nagyon fontos, hogy az olajcseréket minden esetben szigorúan tartandó. A gyárilag előírt, azaz a gépkönyvben meghatározott specifikációjúval és mindig időben. És ez utóbbi némi magyarázatot is követel: az első olajcsere 2 év/30 ezer kilométer után esedékes, míg utána évente, de legalább 30 ezer kilométerenként cserélendő a kenőanyag. Előbb szabad, későbbre hagyni semmiképpen sem. Érdemes továbbá betárazni egy flaska tartalék olajat az autóba, hogy ha a csere-ciklus végéhez közeledve utántöltést kérne a motor (amit szerencsére elektronikusan, a multifunkciós kijelzőre küldött üzenettel megtesz), akkor ne kelljen keresgélnünk a megfelelőt, hanem legyen nálunk.
Az előírásoktól való eltérés azért sem ajánlott, mert ma már (az idei év 31. hetétől gyártottak esetén) az 1.0 TSI motor is részecskeszűrős, az pedig a motorénál is nagyobb hőterhelést ad az olajnak. Ha már hő, nyilván felvetődik az a kérdés is, hogy nem árt-e a stop-start rendszer a turbónak. A VW-konszern már nagyjából 10 éve elektronikus hűtővízszivattyút és a motor leállítása utáni keringetést ad, miközben akár a hűtőventilátort is járatja, így utóbbi miatt sem kell aggódni. Arra viszont érdemes figyelni, hogy indítás után még ne terheljük a motort, sem túlzottan alacsony, sem túlzottan magas fordulatszámmal, az 1700-3000/perc tartománnyal jók leszünk, amiben ráadásul ereje is bőven van a TSI-nek.

Az 1,0 literes TSI-től annak kapcsán sem kell félni, hogy kevés lenne a családi autónak is elegendő méretű Karoqhoz, ugyanez a motor az Octaviában is kellemes csalódás volt, ez a konkrét tesztautó pedig összességében is nagyon kellemesnek bizonyult. Aki minderről személyesen is meggyőződne, térjen be nyugodtan a Skoda Schillerhez, ez a példány náluk bárki számára elérhető.