Áldozat a szépség oltárán – Alfa 159 TI teszt

Az Alfa Romeo átrendezte a már kifutóban lévő 159-es motorpalettáját, így mind a négyajtós Berlina, mind a Sportwagon (SW) kombi választéka módosult, konkrétan drasztikusan lecsökkent. Benzineseknél a 3,2 literes V6-os eltűnt a kínálatból, akárcsak a négyhengeres 1,8-as, 1,9-es és 2,2-es erőforrás – az egyetlen alternatíva a turbós 1750 TBi, amely 200 lóerővel szépen viszi a nehéz kasztnit. Voltaképpen a dízeleknél is csupán egy motor maradt, de a 2.0 JTDm igény szerint 136, 163 vagy 170 lóerővel kerülhet a gépháztető alá. Nekünk az utóbbihoz volt szerencsénk, és a gazdag Distinctive ellátmány mellé látványos TI csomagot is kapott a Sportwagon, megfejelve a különleges Rosso Competizione metálfényezéssel (ezt a 8C Competizione sportkocsitól kölcsönzik az 159-eshez), amely az extralistán 585 ezer forintos tétel.

A limuzin 2005-ös genfi bemutatását követően ugyanott, de egy évvel később került sor a kombi SW hivatalos prezentálására, azonban az idő múlásának fityiszt mutat a 159-es: már az időközben végrehajtott ráncfelvarrásnál sem bántották, és továbbra sincs szüksége semmilyen formai beavatkozásra. A közös búra nélküli, hatlámpás frontrész és a scudetto (Alfa pajzs) semmivel nem összetéveszthető arculatot biztosít, és az Alfánál nem fordulhat elő az, ami például az Audinál, hogy messziről nézve megállapíthatatlan melyik típus jön velünk szembe: A4? A6? Ja, nem, egy A8. Hja, legyen ez a legnagyobb örömötök, digóverdások - gondolhatják most magukban a megsértett négykarikások -, de a 159-es vonzereje nem csak a markáns tekintetből áll. A Turismo Internazionale, röviden TI csomag 19 colos felnikkel, a sport futómű által 20 milliméterrel lejjebb engedett karosszériával, szélesebb küszöbbel járul hozzá a külső látvány fokozásához, a visszapillantó tükör többféle házzal is választható, de ez utóbbi variálásért már plusz 15 ezer forintot kér az Alfa – érdekes, kissé méltánytalan árukapcsolás. A magyar utak állapotát ismerve, a 19 colos felni riasztónak tűnik (és a menetkomfortra nincs is jó hatással), de nem kötelező ennél a méretnél maradni, a csomag 18 colos kerékkel is elérhető.

A TI varázslat az utastérre is kihat. Alumínium betét borítja a küszöböket és részben a műszerfalat, 8 irányban állíthatók és fűthetők a sportülések, fekete a tetőkárpit, a szériakiviteltől eltérők a műszerek, és rendkívül finom, Pieno Fiore bőrrel borított a multifunkciós sportkormány. A varrások cérnája szinte magától értetődően mindenhol piros. Az anyagok rendben vannak, a bőrhatású, puha ajtóborítás és a műszerfal kellemes tapintású, az órák feletti sild szinte gyurmázhatóan lágy, a váltógomb bőrbogyója pedig remekül simul a tenyérbe. A pedálok taposófelülete fém, akárcsak a ballábas pihentető. Már-már minden rendben is lenne, ha a tesztautónál nem erőltették volna a 195 ezer forintos karbonbetétet a kormányon és a középkonzolon. Látszik, hogy olcsó műanyag utánzatról van szó, ráadásul a felületek kellemetlenül tükröződnek – tessék elfelejteni!
Komolyabban támadható részlet a bajuszkapcsoló. Egyrészt a jobb oldali karról vezérelhető osztott menürendszer megszokást igényel (utána már nincs vele gond), de sokkal zavaróbb, hogy sem az anyagminőség, sem a működtetés finomsága nem méltó az autóval megcélzott színvonalhoz – viszonyítási alapként maradva a korábban említett Audinál, ilyen téren még van hová kapaszkodnia az olasz márkának. Mindent egybevetve kellemes a 159-es TI belseje, meg lehet szeretni, de aki valóban középkategóriás méretű kocsira tart igényt, az nagy ívben kerülje el!

Ismerve a Ford Mondeo és a Volkswagen Passat Variant belső dimenzióit, az Alfa Romeo 159 SW másik ligában játszik. Az utastér passzentos, ez normál testalkattal még nem jelent különösebb gondot, és az alfások általában szeretik is ezt a „méretre varrt” érzést, ám a hátsó utasoknak már kifejezetten szűk a terük, és az alaphelyzetben 445, bővítve 1235 literes csomagtartó is minden, csak nem bőséges. A hátsó traktusban a literek szerény száma mellett a magas rakodóperem és a viszonylag szűk nyílás szintén negatívum, ellenben az oldalfalba rejtett kis dobozkák és a 12 voltos csatlakozók praktikusak. A kalaptartó roló rúdja mögött egy másik rúdban a tetőhöz rögzíthető háló található – ez kutyásoknak jól jöhet, másokat viszont állandó zörgésével idegesít. Az üléstámlák 60:40 arányban dönthetők, de az ülőlap fix, nem felhajtható, így sík rakodófelület kialakítására esély sincs.
Az apróbb holmik elpakolásával is gondban lehetnek a 159-es tulajdonosok, ugyanis kevés a kacatolásra alkalmas hely. Az ajtózseb rossz vicc, ugyan bélelt, de rendkívül szűk, és a kesztyűtartóval sincs kinn a vízből az ember – itt a kezelési könyv sokat elvesz a hasznos térfogatból, és nem túl ötletes, hogy ide került az USB csatlakozó is. A középkonzolban, a váltókar előtt található egy méreten aluli pohártartó, és a kissé mélyre, illetve hátra került középső kartámaszba lehet még pakolni – ennek alsó része hűthető, a felső rész pedig leginkább aprópénzes rejtekhely, mert filccel bélelt.

Mint azt a cikk elején már említettük a 159-es dízelmotorjait tekintve, a milánóiak nyugdíjazták a jó öreg 1,9-es JTD egységeket, és nincs már öthengeres morgás sem, mert a 2,4-es JTD szintén a múlté. Van helyettük a vadonatúj 2.0 JTDm, amely minket nem igazán győzött meg. Kezdjük a hangjával, amely nem szép – sem kintről, sem bentről hallgatva. A traktoros zakatolás egyszerűen nem illik ehhez a márkához, és nem nyújt vigaszt a bemelegedés, ma már szokatlan, hogy mindenkor hallani, érezni, hogy gázolajat, és nem benzint égető erőforrás mozgatja az Alfát. A zaj nem csak bántó, mérésünk alapján, abszolút értékben is magas, alapjáraton 51, 50 km/óránál 61, 90-nél 65, 130-nál pedig 70 dB(A) zajszintet mutatott műszerünk - összehasonlításul a benzines, de alig nagyobb fogyasztású és sokkal dinamikusabb, tágasabb Ford Mondeo értékei 42, 62, 64, 67 dB(A). A papíron 1750-es fordulattól rendelkezésre álló 360 Nm forgatónyomaték imponáló, de az alsóbb fordulatszám-tartományban (a gyakorlatban 1/1800-2000 min alatt) a motor erőtlen – ahogy régebben az 1,9-eseket, úgy ezt a kétliterest is relatíve pörgetve kell vezetni. Talán ennek köszönhető, hogy 80 százalékban városi használattal kereken 9 literre adódott az átlagfogyasztás, ami egyszerűen, köntörfalazás nélkül sok.

Ezek után minden apróság gyógyír a szívnek és a tudatnak, így a pontos, kellemesen húzós érzetű, hatfokozatú manuális váltó, a hatásos, jól adagolható fék, a precíz kormányzás, és az, ahogy az Alfa uralható. Bár fronthajtásos, ez alig érződik, a nehéz dízelmotorral vakon is orrtolósnak tippelné az ember, de a fara előbb vihető táncba, és ahogy ez a kocsi kanyarodik, azt nem véletlenül dicsérte például a német Auto Motor und Sport tesztcsapata, ahol hazai pályán a 159-es mindenkit lenyomott – a németek a hátsókerekes BMW 3-assal emlegették egy lapon. Persze, a rövidebb és keményebb rugókkal, a hatalmas felnikre húzott /40-es gumikkal szerény a megtapasztalható komfortérzet, az autó ráz és zötyög, bár a rugózása azért nem tűnt el nyomtalanul.

A 170 lóerő csak a leggazdagabb Distinctive kivitellel párosítható, amellyel az Alfa Romeo 159 SW 2.0 JTDm alapára 9,31 millió forintra rúg. Ha nem tudunk ellenállni a TI csomag nyalánkságainak, további 895 ezer forinttal könnyítünk a számlánkon, és akkor még van néhány tétel (bi-xenon fényszóró, parkolást segítő rendszer, navigáció, BOSE hifi, stb.), amiért külön fizetni kell.
Ha nem garasoskodunk, bőven tízmillió fölé szaladhat a végösszeg, és ennyiért már a bőség zavarával küzdünk a középkategória csúcsmodelljeinek választékában. Hogy kinek érheti meg a sportcsomagos Alfa 159 SW? Annak, akinek az autó látványa, megjelenése és vezethetősége fontosabb, mint a menetkomfort, a helykínálat és a praktikum. Aki ez utóbbi táborba tartozik, az gyűlölni fogja, már csak azért is, mert az idegeire megy majd a szembejövő alfások üdvözlő villantása és integetése. Ezt a kocsit szeretni kell, szívvel, lélekkel, másképpen nehéz vele együtt élni.