Alfa dózis a Tanpályáról

Eddig nem sok kapcsolatom volt az olasz autókkal, de most mindent megváltoztatott az Alfa Romeo és a Playboy közös rendezvénye a Groupama Tanpályán. A különleges alkalom sztárvendégei Zsidró Tamás mesterfodrász, Zsédenyi Adrienn énekesnő és Szentgyörgyi Romeo profi személyi edző voltak. Először az ő háziversenyüket nézhettük végig, ahol végül Zsidró Tamás bizonyult a leggyorsabbnak. A mesterfodrász győzelme után mi is lehetőséget kaptunk, hogy kipróbáljuk a Tanpályán felsorakozó Alfa Romeo modellek közül valamennyit. Természetesen mindenki az új - Szlovákiában már próbált - Giuliára volt leginkább kíváncsi, ahogy én is. Mégsem őt sikerült szívembe zárni.
Elsők között vettem célba korunk legfelkapottabb olasz szedánját, nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz. A QV helyett, két Super felszereltségű Giuliát próbálhattunk ki a Tanpályán, szokás szerint profi instruktorok segítségével. A külső egyértelműen vonzó, elvégre egy olasz autóról beszélünk. Az Alfánál még mindig értenek hozzá, hogyan kell a férfi szíveket megdobogtató vonalakat rajzolni, mindezt végtelenül igényesen, a múltból tanulva. Ilyen a sötétszürke és a piros minimális, de annál átgondoltabb használata, az Alfa Romeo logók elrejtése minden apró részleten vagy a hosszú orr. [BANNER type="1"] Beülve óriási tér fogad, lecsapott aljú kormánykerék és kényelmes, erős oldaltartású ülések. Na röffentsük be! Finoman kerreg a dízel, majd az instruktorok segítségével célba veszem a műgyantás szlalompályát. Elsőre feltűnik, hogy a hatfokozatú kézi váltó kapcsolása nem túl jó. Rosszabb francia autók váltójához tudnám hasonlítani. A nyolcfokozatú automata sokkal jobban tette a dolgát, gyorsan kapcsolt. Ráadásul elég nehézkes a kormányzás és későn reagál minden korrigálásra. Legalább hátsókerekes, gondoltam. Ebből nem sokat lehetett érezni, elég orrtolósan viselkedett, csak később kezdte a farát is utánaküldeni. Később a műgyantás körpályán az is kiderült, hogy ha egyszer megindul ez a nagy test, nehéz megfogni. A menetstabilizáló nem igazán cselekedett, az autó csúszott előre, míg aszfaltot nem ért. Keresztbe viszont alig lehetett vele menni, mert azt keményen korrigálta a rendszer.

A 2,2 literes turbódízelek erejével nincs probléma. Tényleg olyan érzés volt, mintha először a Quadrifoglio épült volna, aztán azt butították le, hogy szélesebb rétegeknek is eladható legyen. Mondom ezt azért, mert a biturbós V6-os csodát is megtekinthettük. Na ő már egy vérpezsdítőbb darab. Gyönyörű vonalak, kiemelt légbeömlők, piros Alfa Romeo feliratú féknyergek, óriási tárcsákkal, belül hanyagul felhelyezett kevlárborítások, ahova csak nézünk, hátul visszafogott szénszálas szárny, versenyautókra hajazó diffúzor, két kipufogóval. Vezetni sajnos nem sikerült, viszont kollégám már beszámolt róla a Slovakiaringen megejtett próba után.
A nem túl sok tanpályás méter után keveset lehetett megállapítani az olasz csodákról, viszont ez is elég volt, hogy megszeressem a két kisebb modellt. A MiTo és a Giulietta vadító vörösben sorakoztak fel a rajtvonalhoz. Mind a kettő automata volt, és mind a kettő végtelenül sportos mozgású. A beltérben is utalva az irányultságra, mindent szénszálas műanyag borít és elmaradhatatlan a DNA kapcsoló. Kettőjük közül mégis a Giulietta lett nap végére a kedvencem, ami a Giuliával szemben rendkívül kezes volt, és simán engedte, hogy végigfűzzem driftben a műgyantás csíkot. Nagy szögben, a gázt etetgetve gyönyörűen lehetett vele rajzolni. Mellé fürge is volt, a Veloce felszereltségnek köszönhetően pedig a kényelmes kagylóüléseket is élvezhettem. Hogy sikerült-e megszeretni az olasz márkát? Abszolút! Valamit nagyon éreznek, ha az autógyártásról van szó. Jó látni, hogy van még gyár, amely minden lelkét és tudását beleadja autóiba, még ha technikailag nem is olyan precízek.