Almát a körtével: egy új Dacia és egy 6 éves BMW, ugyanannyiért

Ha egy olcsó új autót mutatunk be, a kommentekből rendszerint kiderül, hogy bizony egyesek cifrábbnál cifrább sport- vagy prémiumautókat vennének használtan ugyanebből a keretből. Ugyanígy több használtteszt mellé is odakerül a hozzászólás, hogy "dehát ezt egy új Dacia is tudja, akkor minek a hűhó, meg a flancolás?!" Mivel nálam épp volt egy új Sandero teszten - ráadásul az összes kérhető extrával, Stepwayként (lásd a tesztjét itt!) - úgy döntöttem: nincs ennél jobb alkalom kideríteni, mire fel a nézeteltérés. A Sandero felszereltsége megkönnyítette a dolgomat. Nemcsak azért, mert tolatókamerával, kulcsnélküli indítással, nagytablettel, tempomattal és digitklímával már szinte kívánta, hogy a nagyokkal játszhasson együtt, hanem sokkal inkább azért, mert a sok extra sok pénzt is jelent, a tesztautó 5,5 milliós árából pedig már szinte bármit lehet használtan találni. Körbejártam hát a szegedi kereskedéseket, és meg is találtam a tökéletes kihívót az Algyői úti B Car telephelyén: egy 2015-ös fekete BMW 420d Gran Coupe "személyében", 225 000 kilométerrel. [BANNER type="1"] Némi egyeztetés után elkértem hát egy összevetésre a fekete 420d-t, és megnéztem, hogy mit tud mellette a legdrágább Sandero. Első körben még szeretnék a tényeknél maradni: a BMW jóval hosszabb a Daciánál, de sokkal alacsonyabb. Innentől már preferencia kérdése, hogy ki hogy szeret ülni. Nekem valahol a kettő között lenne az ideális, a Sanderóba túl nagyot kell lépnem, a BMW pedig túlságosan bemászós. A hátsó sorban - nagy meglepetésemre - körülbelül ugyanannyira maradt kényelmes a lábtér, az üléspozíció itt is teljesen más, de a fejem felett a Daciában mintha több hely lett volna. [BANNER type="2"] Az összes mai Daciára jellemző, hogy az ülés és a kormány kiemelkedő, csak minden más látványosan olcsó. Ez itt most jól jön a kisautónak, mert bár a kormány még így is sokkal jobb fogású a BMW-ben, az ülése van olyan jó. Hosszabb távokon a 420d egyértelműen kényelmesebb lenne, ám a városban, rövid utakra a Dacia valamivel puhább széke ideálisabb. Praktikum terén nagyot virít a Sandero tetőcsomagtartóvá alakítható tetősínje, de ha azt leszámítjuk, akkor sem marad el annyira pakolhatóságban a nagyobb csomagtartójú, de alacsonyabb raktérnyílással rendelkező BMW-től. Hangra egyik autó sem igazán megnyerő. A Sandero gyári gázrendszerének folyamatos ciripelése és a bal hátsó ajtó alatt kivezetett kipufogójának viszonylag kevés tompítása inkább vicces élményt nyújt, mint kellemest, a BMW pedig pontosan olyan jellegtelen orgánummal bír, mint bármelyik másik korabeli dízel. Lényegében egyik sem zavaró, együtt lehet velük élni. Városi fogyasztásuk a kijelző szerint jelentősen különbözik a dízel BMW (5,6 l/100km) javára, ám mivel a Dacia a magáét (9,2 l/100km) LPG-ből fogyasztja,

a hó végén a tankolási számla körülbelül ugyanannyi lesz.

[BANNER type="3"] Kényelmi extrák terén meglepően kiélezett a verseny. A finomságokat kilóra mérve egyértelműen a Dacia győz, viszont hogyha az adott funkció minősége is számít, akkor a BMW mutat sokkal jobbat abból, amije van. A legjobb példa erre a központi kijelző, ami a Daciában nagyobb, és ráadásul még érintésérzékeny is. Gyors a válaszideje? Jól használható szoftver van rajta? Nagy a felbontása? Egyik sem igaz rá, de attól még ott van és működik, a BMW-ben pedig a középkonzolról kell navigálnunk a jóval kisebb képernyőn. Aki a gyorsabb és jobb rendszert szeretné, annál a BMW fog nyerni, aki pedig mindenáron a képernyőt nyomkodná, annál a Sandero. Tolatókamerát ez a BMW nem ad, de cserébe a radar igen pontos. Mindez a Sandero kamerájának és radarjainak nem az erőssége: lehet vele tolatni, nekimenni semminek sem fogunk vele, de meg kell tanulni, hogy mi hol van a valóságban a kamera képéhez és rajzolt vonalaihoz képest. Lehetne még sorolni a végtelenségig: elektromos tükrök mindkettőben vannak, a BMW magától be is hajtja őket, a Sanderóban viszont holttérfigyelő jutott rájuk. A BMW Bi-Xenon fényszórókat kapott, a Sandero tompítottja LED, de a távolságija halogén. Itt mutatkozik meg, hogy a Dacia egyes véleményekkel ellentétben nem a pár évvel korábbi, "levetett" Renault technológiát kapja. Ez mind mai cucc, csak épp mindenből a legolcsóbb. Ezen a ponton körülbelül el is érkeztünk a ténylegesen összehasonlítható dolgok végére. Ami részlet innentől marad, az három csoportra osztható. Vagy azért különböznek, mert teljesen eltérő felhasználásra gyártották a két autót, vagy azért mert

az egyik szándékosan prémiumérzetet sugároz, a másik pedig direkt villogtatja olcsóságát.

A harmadik kategória az, amely tulajdonságokra a felsoroltak közül mindkettő igaz. Erre jó példa a beltér anyaghasználata. Míg a BMW-ben az is puha, amit sohasem fogsz megérinteni, addig a Daciában minden kemény műanyag, amit várhatóan napi egynél kevesebbszer fogsz meg, vagy van reális esélye, hogy durvább felhasználásban részesül. Ha tehát mindenhol kényelmes anyagokra vágysz, nem sajnálod az időt takarításra, és tudod óvni a sérülésektől, akkor a BMW a te autód, ha viszont mindez nem érdekel, vagy olyasmire használnád a kocsit, ami megeszi a kényes belteret, akkor a Sandero való neked. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy a BMW ennyi pénzért használt, és nem új. Még akkor sem, ha egyébként ez a konkrét autó nagyon jó állapotúnak tűnik. A 225 ezer futott kilométer ellenére a teszt során végig hibátlanul működött, nem találtam sérült vagy szakadt beltérelemet, a bal első ülés "szokott helyén" sem volt szakadás, de még könnyen észrevehető kopás sem, mindössze néhány gyűrődésnyom. Összességében olyan benyomást keltett, mintha még kétszer-háromszor ennyit gond nélkül el tudna menni, ha karbantartásból is ugyanazt kapja, mint eddig. Az a karbantartás viszont - ha tetszik, ha nem - drágább lesz, mint a Dacia esetében. Hazugság lenne azt mondani, hogy összességében nem jobb autó a BMW, mint a Dacia, de az sem igaz, hogy ne lenne, akinek a Sandero a megfelelő választás a kettő közül. Még azt is megkockáztatom: sokan ehhez a 420d-hez hasonló használt prémiumokat hajtanak, pedig a Sanderóval jobban jártak volna. Ami viszont a meglepő része, hogy ez fordítva is igaz. Ha inkább arra van szükséged, amit egy BMW, Audi vagy Mercedes nyújthat, és egy karbantartott, jó állapotú példányt veszel ezért a pénzért, nem lesz olyan félelmetes a fenntartása, hogy a kaland végére ne érje majd meg a többletköltséget. Persze ez már erősen szubjektív, hogy kinek mennyit ér a nagyobb komfort, vagy épp a jobb minőségérzet. Így tehát az én konklúzióm a következő: hogy melyik kocsi a jobb választás ugyanennyi pénzért, az kizárólag attól függ, ki lobogtatja az 5,5 milliós vételárat a kettő közt vacillálva. Ti melyiket választanátok? Vállalnátok az esetleges többletköltségét a stílusosabb, minőségibb, de használt BMW-nek, vagy inkább biztosra mennétek a Sanderóval, ami magasabb, - jó értelemben véve - igénytelenebb és ha úgy vesszük, még jobban is extrázott? Tényleg kíváncsi vagyok a válaszokra, ugyanis én még mindig nem tudtam dönteni a kettő közül, legszívesebben mindkettőt megtartottam volna, persze már rég mindkettőt vissza kellett adjam. [BANNER type="4"]