Amikor 370 tonna földet ér… Testközelből az Airbus szupergépe

Október 2-án, ragyogó napsütésben, 12:39-kor leszállt egy repülőgép a Liszt Ferenc repülőtéren. Nincs ebben semmi különös, naponta több tucatnyi gép megteszi ugyanezt, csakhogy ezt több ezren várták az ecseri bekötőúton és környékén. Na, igen, a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-800 látványa talán soha vissza nem térő alkalom volt most, hiszen egyrészt Budapest nem olyan turisztikai vagy üzleti központ, hogy a légitársaságok ilyen óriásgéppel szállítsák Magyarországra utasaikat, másrészt a Liszt Ferenc repülőtér - jelen helyzetében - nem tudja kiszolgálni a földi tartózkodás összes igényeit, az A380 egyszerűen túl nagy falat nekünk. Megjegyzem, az lenne anyagilag is, ad hoc kutatásaim szerint 360 millió dollár, azaz 75,95 milliárd forint körül mozog egy Super Jumbo becenévvel illetett gép alapára, amely sok tekintetben hasonlóképpen készül, mint egy Rolls-Royce, tehát a vevő igényei szerint, és ez értelemszerűen árkorrekciókat is jelent. Apropó, Rolls-Royce, a hajtóműveket tényleg ők szállítják.
A Liszt Ferenc, vagy, ahogy a szakzsargon jelöli, az LHBP olyan, mint egy égi kikötő: szép lassan minden fontos „vasmadár” megfordul benne. Emlékszem, 1985 jó év volt, a Boeing 747 Jumbo és a Concorde körül forgott minden. A szuperszonikus utasszállító, amely 18 300 méter magasan hasítva, 3 óra 20 perc alatt lezavarta a London-New York távolságot, majdnem napra pontosan 26 éve, 1985. szeptember 14-én járt Budapesten, a British Airways színeiben. Láttam felszállni, soha nem felejtem el, és nekem azóta is a Concorde a REPÜLŐGÉP. Az első Jumbo korábban járt Ferihegyen, még június közepén, de arról sajnos lemaradtam. Bő három éve a világ legnagyobb repülőgépe, az egykori szovjet űrprogram teherhordója, a Buran űrsiklót a hátán cipelő, időközben polgári használatba vett AN-225 tette tiszteletét nálunk, hogy a MOL külföldi kutatásaihoz szükséges berendezéseit elszállítsa – mondom, előbb-utóbb az összes légiközlekedési kuriózum befut hozzánk, ahogy most az Airbus rekordere is. Az érdem a Lufthansa nevéhez köthető, amely cégnek először 1967 nyarán landolt gépe Ferihegyen (ez egy Boeing 727 volt), és ugyancsak a Lufthansának volt köszönhető az imént említett első Jumbo. A németek szeretnek minket, nem titkolják, hogy stratégiailag fontos számukra Magyarország, így most kvázi az Airbus A380 lett a jutalmunk, amely kb. 2 órát vendégeskedett az LHBP-n, hogy a hazai szakmai közönségnek bemutassák.
Bevallom, ki szoktam járni a kifutópályák környékére repülőgépeket fotózni, szeretem nézni és megörökíteni az égi óriásokat, ám ezúttal most otthon hagytam a felszerelést. Eszem ágában nem volt ugyanis fényképezni! Gondoltam, a jeles esemény után néhány órával már tele lesz a világháló fotókkal és videókkal, a profi szpotterek napok óta erre a napra hegyezték ki magukat, így annyit tölthetek majd le magamnak, amennyit akarok. Ezt a repülőgépet látni kellett, élvezni, ahogy méltóságteljesen földet ér, és lehetőleg nem egy fotómasina keresőjén keresztül hunyorítva.
Így valóban emlékezetesek maradnak a pillanatok, amikor lassan közelítve egyszer csak előttem suhant az óriás, a Rolls-Royce hajtóműveket szinte hallani sem lehetett, és nem értettem, cirka 370 tonna hogyan képes a levegőben maradni – nagyjából ennyi az A380-800 leszállótömege (út közben mintegy 150-160 tonna kerozint is elégethet). Őszintén szólva, nem tűnt nagynak, bár a számok mást mondanak: 73 méteres hosszúságával és 79 méteres szárnyfesztávjával az Airbus ráver a Jumbóra is, a csalóka látszat azonban az emeletes, szokatlanul magas törzsnek köszönhető – az ember sokkal hosszabbnak gondolna egy ilyen vastag gépet.
Hogy mégis lett két fényképem az A380-ról, azt egy autós koccanásnak köszönhetem, és annak, hogy az Üllői út azon szakaszán lakom, ahonnan látni a felszálló repülőgépeket. Válogatott szavakat nélkülöző ordibálásra mentem ki az erkélyre, megnézni, mi történt, és már éppen indultam volna vissza a szobába, amikor a háttérben hirtelen feltűnt az emelkedő Airbus! Volt nagyjából 15-20 másodpercem, hogy előkapjam a gépet, feldobjam a 300-as teleobjektívet, és még elkapjam a ritka vendéget, amint Frankfurt felé veszi az irányt, hogy onnan a hírek szerint Johannesburgba menjen. Persze, mint minden kapkodásnak, most ennek is meg lett az eredménye, a gépem teljesen más fotózási körülményekhez igazítva pihent a táskámban, ám azért lett két kocka, amit - ha nem is HQ címkézéssel, de - elmenthetek az unokáimnak, bizonyítvány, a nagypapa nem csak látta, meg is örökítette a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, amikor az először Budapesten járt.