Arany középút. Renault Clio Grandtour teszt

Kisautóból kombi? Nem újdonság. Kisautóból kombi jelenleg Magyarországon? Nagyjából eladhatatlan (nem is sokan próbálkoznak vele), mert a magánvásárlók kvázi felszívódásával normál kisautót sem igen lehet értékesíteni, nemhogy annak puttonyos változatát. Hiszen mi semmilyen szempontból nem vagyunk Nyugat-Európa, nálunk még a talán legpraktikusabb karosszériaforma sem menő. Sebaj, itt az új Renault Clio Grandtour, s ha nem vennénk tudomást a gazdasági és morális környezetről, akár még telitalálatnak, kiscsaládos álomautónak is nevezhetnénk. [BANNER type="1"] Persze arról, hogy mifelénk lasszóval kell fogdosni a vevőket, nem a negyedik generációs Clio kombija tehet. Amely a Grandtourok sorában a második, s amely a standard ötajtósnál és az emelt hasmagasságú, divatosságával a nihil ellenére is sikervárományos Captur mini-SUV-nál is jóval nagyobb. Mármint hosszra. Sőt, pár centivel a csinosnak, harmonikusnak csak jóindulattal titulálható elődjét is túlnövi, s mivel annál laposabb, szélesebb és tengelytávban erősebb, a forma is kellemesebb a szemnek.
Mi több, a teszthét alatt meglepően sokan fordultak utána, s nézték meg jól főleg a hatalmas lámpás és hatalmas emblémás, szériában LED-menetfényes orrát. Egyáltalán nem kellően marketingmosott aggyal sportosnak is mondható ez a „rejtett” hátsó kilincses, emelkedő övvonalas, szűkülő ablakos és a tesztautó esetében fényes fekete és króm együttesével díszített bódé, de felejtsük el a szokásos maszlagot, s nézzük, mekkora utas- és csomagteret rejt.
Nos, csodák nincsenek: a Grandtour „csak” egész tágas, mivel kisautós az alap. A csomagtartó nagyjából változatlanul 443 literes, és persze duplafenekű. Amennyiben fent a padló, akkor a 60:40 arányban osztottan dönthető hátsó üléstámla előrehajtásával sík marad a felület, illetve az előd 1275 literes értékével szemben már 1380 liternyi helyre pakolhatunk, ami örömteli. Örömteli az is, hogy ha a mélyebb üregre szavazunk, akkor a padlót egy kis retesz segítségével a háttámlákhoz lehet rögzíteni. A rakodóperem alacsony, a hátfal magasra emelkedik, a nyílás nagy, s mivel az anyósülés támlája is dönthető, közel 2,5 méteres tárgyakat is elnyel a kisautós, mégis majdnem Mégane-méretű Clio. A pótkerék (ha kérünk 15 ezerért) kint lakik, s a csomagtér legalsó bugyrából ereszthető le.
Ami az utasfülke kényelmét és helykínálatát illeti: elöl uras és szellős, hátul passzentos. Átlagtermettel (átlagtermetű mögött) még pont jó, azonban a nyúlánkabbak már fészkelődni fognak. Az ülőlapok hossza is azon a határon van, hogy le ugyan nem szóljuk, de komfortosabbra vágynánk. Az anyagok és az összeszerelés minősége viszont érzetre határozott javulást mutat (noha karcos zongoralakk-betétet és a kormányon sorjás műanyagot is láttunk-tapintottunk), s ahogy a külsőt, úgy a belsőt is kedvünkre színezhetjük, már ha áldozunk pluszban egy-két tízezrest – túl a csúcs Dynamique ellátmányon is…
Különben széria (Authentique) a visszagurulás-gátlós ESP, a 4 légzsák, a sebességrögzítő- és határoló, a fedélzeti számítógép, a tengelyirányban is állítható kormányoszlop, az elektromos és fűthető tükör, a két első villanyablak és az osztottan dönthető hátsó üléstámla, Isofix-csatlakozó pedig nem csak hátul, a széleken, hanem jobb elöl is van. Ugyanakkor magasságában fix a vezetőülés, a klíma és az USB-s és Bluetooth-kihangosítós hifi feláras – 300 ezer forintos többlettel már ezeket is, sőt, a Kelet-Európa térképes MediaNav navigációt szintén adja a középső Expression szint. A legpuccosabb Dynamique csomag a benzineseknél 200, dízelfronton komoly 540 ezres extra 16 colos alufelnivel, kulcs nélküli nyitással, ködlámpával, komplett Európa-térképes navigációval és az 1,2 literes benzinest leszámítva Eco-üzemmóddal.
Miért ez a jelentős árkülönbség? Azért, mert a jó öreg 1.5 dCi motornak 75 és 90 lóerős változata is van, és a gazdag felszereltséghez értelemszerűen az izmosabbik jár. Stop-start rendszerrel párosítva, Energy fedőnéven, hogy papíron legalábbis hasonlóan elképesztő 3,6 l/100 km-es lehessen az átlagfogyasztása, mint a harmatosabb 75 lovasé. Tesztátlagunk úgy lett 4,9 l/100 km, hogy sok-sok rövidet autóztunk, dugókban aszalódtunk, s a Capturnél is ecsetelt R-Link-féle hangjátékokat hallgattuk. Amihez ugye forgatni „kell” a motort. (Tisztes 120 ezer forintért az okostelefon-kompatibilis R-Link letölthető szolgáltatások hadát nyújtja 3D-s Arkamys hifivel megspékelve. Ökotanácsokat osztogat, kiértékeli a vezetési stílusunkat, időjárás-előrejelzést kínál vagy épp levegőminőségi grafikonokat rajzol, webkapcsolattal e-maileket olvas, hangvezérléssel ír, de fényképeket meg videót is lehet nézegetni a 7 colos érintőképenyőn. A Bass Reflex hangszórókból érkező művi motorhangok kevésbé fontosak, de szórakoztatóak. Egy darabig.)
Amúgy a (némileg turbólyukas és némileg kerepelő) 90 lóerő és az 1750-es percenkénti fordulaton jelentkező 220 Nm-es nyomaték bőven elég, a 11,7 mp-es 100-as sprintidő sem rossz. A megengedett autópálya-tempó viszonylag halkan futható és nem mellesleg stabilan, kompaktokat idéző felnőttséggel. A kombi pluszsúlya alig 50 kg a ferdehátúéhoz képest, vezethetőségre meg nem nagyon van köztük differencia – a Grandtourt is egész jó vezetni. Az 5 fokozatú váltó karja pontosan kapcsolgatható, az elektromos szervokormány a közvetlenebbek közül való, a féket azzal együtt sem érezni alulméretezettnek, hogy hátul csupán dob lassít és nem tárcsa. Az elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros futómű hangolása inkább feszes – rossz úton terheletlenül ráz, a keresztbordákon felüt, khm, nem Magyarországra optimalizált.
A Clio Grandtour egyfajta arany középút a ferdehátú és a Captur szabadidő-autó között. Praktikumban, árban egyaránt. Alapára 3,2 millió forint, ezért a pénzért 1.2-es benzines van 75 lóval. Mondjuk a tesztautót (tolatóradarral, automata légkondival, eső- és fényérzékelővel, légvörös metálfénnyel) 5 millió forintnál is drágábbra extráztatta az importőr, de hogy alapból „csak” 200 ezerrel kerül többe az ötajtósnál, ez a kombi felé billenti a mérleg nyelvét.